Múzeumok éjszakája: Sárkánykiállítás és Babits-versek Szekszárdon

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) irodalmi, képzőművészeti sárkányábrázolásokat bemutató vendégkiállításával és az idén ötvenéves Babits Mihály Emlékház programjaival várja többek között a múzeumok éjszakájának közönségét a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum.

A június 24-i programok ezúttal is a Wosinsky múzeumban, a Vármegyeházán és a Babits Mihály Emlékházban lesznek – mondta Ódor János, az intézmény igazgatója az MTI-nek.
A PIM 2016-ban rendezett, Sárkányok mindig lesznek című tárlata első vidéki helyszínén kiegészül a szekszárdi múzeum tárgyaival; indiai, kínai, japán sárkányábrázolások mellett az ozorai vár sárkánydíszes csempéjét, a Faddról származó, hasonló díszű kardhüvelyt, és népművészeti ábrázolást is bemutatnak – tette hozzá.
A múzeum épületében megrendezik a korábban népszerű zseblámpás kalandtúrákat, és az érdeklődők magukra ölthetik a történeti korok öltözeteit.
A Vármegyeháza fő programja a pécsi Bóbita Bábszínház kiállítása és előadása lesz. A Béla király téri helyszín kiállításain tárlatvezetés, valamint egy, a szekszárdi borászdinasztiákról szóló, borkóstolóval egybekötött előadás várja a látogatókat.
A Babits Mihály Emlékházban az évfordulóhoz kapcsolódva ötven Babits vers hangzik majd el Rubányi Anita előadóművész és szekszárdi irodalomkedvelők tolmácsolásában – mondta Lovas Csilla az emlékház vezetője. Az intézményben megszólal a szekszárdi születésű költő, Baka István több mint harminc verse is saját hangján, rádiófelvételekből.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére