Kerámiakiállítás nyílik Pécsett

Az 1969-ben és 1970-ben megrendezett siklósi kerámia szimpozionoknak emléket állító kerámiakiállítás nyílik pénteken a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Múzeum Galériájában.

A Siklós, a modern magyar kerámiaművészet bölcsője elnevezésű tárlat az 1969-ben indult, majd 1970-ben nemzetközivé bővült szimpozionok alkotásaiból azokat mutatja be, amelyeket Pécsett őriznek – olvasható a JPM tájékoztatójában. A kiállítást Sárkány József művészettörténész válogatta és rendezte.

A múzeum tájékoztatása szerint a siklós-villányi szimpozionok jelentőségét az is adja, hogy azok az elsők között kapcsolódtak a hatvanas évek elején, közepén induló osztrák és csehszlovák alkotótáborokhoz.

“Csaknem félszáz kerámia plasztika, relief, fali tál, váza mutatja azt a változatos alkotó tevékenységet, amely jórészt fiatal, a pályájuk elején lévő művészek lelkesedésének köszönhetően megvalósult” – fogalmaztak.

Az első szimpozion résztvevői többségükben olyan – akkor huszonéves – fiatalok voltak, mint Benkő Ilona, Horváth Sándor, Lőricz Győző és Schrammel Imre, akik “szinte a semmiből hozták létre a munkáikat”, spontán módon csatlakozva a progresszív nemzetközi művészeti trendekhez – olvasható az összegzésben.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére