2011. október 7-8. 19h

Mózes a MÜPA-ban

MÜPA - Fesztivál Színház (Budapest)
A főhős szétválasztotta a Vörös-tengert, a sziklából vizet tudott fakasztani és negyven éven keresztül a rabszolgaságból kimenekített népét a Sínai-sivatagban megpróbálta megnevelni...

“Az Ótestamentum és az Újtestamentum értékrendje az égő csipkebokorból a Jó Isten elrendeltetése, melyet Mózes által küldött el az emberiség számára. A főhős szétválasztotta a Vörös-tengert, a sziklából vizet tudott fakasztani és negyven éven keresztül a rabszolgaságból kimenekített népét a Sínai-sivatagban megpróbálta megnevelni, ami természetesen nem sikerült neki, mert ez a Mindenható privilégiuma, illetve minden ember saját elhatározása, aki önmagát egy magasabb minőségbe, jobbá kívánja tenni.

Gyermekorom egyik nagy élménye volt, amikor nagymamám, Guttmann Amália, szegény tokaji gazdálkodó zsidók ötödik gyermekeként a Testamentum vidéki legendái szerint elmesélte nekem, hogy Mózest csecsemőként elvitték a fáraó udvarába, ahol a hatalom tulajdonosa azt mondta alattvalóinak: Tegyetek két tányért elé, az egyikben legyen parázs, a másikban pedig arany, és ha a kisded ahhoz a tálhoz nyúl, ahol az arany van, halálra van ítélve, ha azonban a parázstálhoz nyúl, életben maradhat.

A kisgyermek természetes ösztönei az arannyal telített tál felé vitték el a kezét, de egy védőangyal a parázzsal teli tálhoz lehelte a gyermek kis tenyerét. Megmenekült. Az emberiség történetének egyik legnagyobb legendája, Mózes és népének története innen indult. A Tízparancsolat kőbe vésett törvényei a mai napig a legmeghatározóbb parancsolatok azon emberek számára, akik meg akarnak felelni a Mindenség Urának.

A táncszínházi előadás a csodák világát, valamint a saját magával küzdő Mózes és a Jó Istennek megfelelni vágyó ember belsőséges harcát, gondolatait, küzdelmét eleveníti meg. Nagymamám utolsó története azt mesélte el, hogy Mózes, aki már vénséges vén ember volt, amikor a népe az ígéret földjére lépett, ezt kérte a Mindenhatótól: Csak egy madárka szeretnék lenni egy fán, engedd meg, hogy láthassam a Te csodálatos adományodat. Az Úr azonban elutasította Mózes kérését: Nem! Nem! És nem! A válasz elgondolkoztató…” Markó Iván

További előadások: Fesztivál Színház, november 6., december 9., 27., (19.00)
Jegyárak: 1800, 3300, 4200 Ft

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére