Moldvai táncházzal és népzenész bállal kezdődik az év a Fonóban

A Berka együttes moldvai és vonós táncházával indul az év pénteken Budapesten a Fonó Budai Zeneházban...

A Berka együttes moldvai és vonós táncházával indul az év pénteken Budapesten a Fonó Budai Zeneházban, ahol szombaton népzenész bál lesz a Heveder Zenekar és Eötvös Remus közreműködésével – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A Fonóban nyolcadik éve muzsikáló Berka együttes pénteken a szokásos vonós és moldvai táncház produkcióval várja a közönséget. A moldvai muzsikát az idén tízedik születésnapját ünneplő Berka együttes szolgáltatja majd, emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból verbuválódott zenészek képzik a vonósok zenekari magját – mondta el a műsorban Endrődi Szabolcs, a Berka együttes vezetője. Mint hozzátette, ezt követően kéthetente péntekenként várják a közönséget moldvai vonós táncházzal a Fonó Budai Zeneházban egészen júniusig. A táncházat mindig egyszerre két helyszínen tartják a Fonóban tánctanítással egybekötve.
Endrődi Szabolcs beszélt arról is, hogy szombaton népzenész bált rendeznek a zeneházban. A mulatságon a Heveder Zenekar muzsikál majd, illetve Eötvös Remust is hallhatja a közönség. A rendezvényre sokan hoznak hangszert magukkal, hogy az együtteshez csatlakozva jó hangulatú örömzenélésben vegyenek részt. A bálra, a korábbi évekhez hasonlóan, minden táncos, táncházas, nem táncos és nem táncházas érdeklődőt várnak.
A Fonó 2018-as programjai között Endrődi Szabolcs megemlítette még január 27-én a Kamasz táncházat a Sarjú Bandával, a tavalyi gyerek Fölszállott a páva vetélkedő győzteseivel, illetve csütörtökként a kisgyerekeknek szóló Ringató foglalkozásokat.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére