Mobiltelefonos alkalmazás is segíti idén a mohácsi busójárás résztvevőit

Mintegy 1200 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 4-én veszi kezdetét Mohácson. Az idén első alkalommal mobiltelefonra letölthető alkalmazás is segíti majd a Duna-parti város a hatnapos rendezvénysorozatán résztvevő látogatók tájékozódását.

Hegedűs Emese, az esemény egyik főszervezője elmondta: az érdeklődők szórakoztatásáról 47 busócsoport 1100 busója és 100 egyéb maskarása gondoskodik, de emellett a fesztivál idejére 260 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a baranyai városban árusításra. Mint hangsúlyozta, a busójárás hat napja alatt mintegy 34 helyszínen reggeltől estig csaknem nyolcvan programra várják az érdeklődőket.

A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, dudástalálkozó, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokacbál, busólakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozások és kiállítások is neves művészek által készített busóálarcokból. Hegedűs Emese kiemelte, hogy Mohácson ad közös koncertet Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, Tompos Kátya és Majsai Julianna, a Vizin együttes, a Dunavkinje zenekar, valamint fellép a Mohácsi Tamburaiskola összevont zenekara és mások mellett a Poklade tamburazenekar is. Felhívta a figyelmet, hogy a fő programokat február 7-én, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén. A látogatók tájékozódását az idén először okostelefonra letölthető, ingyenes alkalmazás is segíti, amely a http://mohacsapp.hu/ honlapon lesz elérhető – mondta el Bugarszki Norbert, a mohácsi TDM-szervezet elnöke.

Az alkalmazás napi bontásban tartalmazza a rendezvénysorozat összes programját, navigációs részlege segít a látogatóknak a helyszínek megközelítésében, illetve megjeleníti a használója közelében található programokat is – ismertette. Az applikáció a Duna-parti városban elérhető turisztikai és kereskedelmi szolgáltatásokat, illetve az orvosi ügyeleteket is tartalmazza – összegzett Bugarszki Norbert.

A szervezők arra számítanak, hogy az UNESCO által Magyarországról elsőként az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett busójárás kiemelt rendezvényeire a helyszínen a tavalyihoz hasonlóan legalább 80-100 ezer ember lesz kíváncsi. Szekó József, Mohács polgármestere ezzel kapcsolatban kiemelte, 2009 óta folyamatosan nő a busójárás ismertsége a világban. Közlése szerint a programsorozatra a világ minden tájáról, így például Európa országaiból, Észak- és Dél-Amerikából és Japánból is rendszeresen érkeznek résztvevők. A polgármester felidézte, a busójárásra számos Magyarországra akkreditált diplomata is ellátogat rendszeresen. A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból. A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A népszokás idei részletes programja a www.mohacsibusojaras.hu internetes oldalon is megtalálható.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére