Mi, magyarok – játszva megismerni a magyarságot

Itt élünk Magyarországon, nap mint nap találkozunk, közben mégsem tesszük fel a kérdést: milyenek is vagyunk mi, magyarok?

Mi_Magyarok_PR_anyag_BolyaiJanosNYERJ KIÁLLÍTÁSBELÉPŐT az Antropos.hu-n ITT! >

 

A magyarokkal kapcsolatban mindenki tud említeni néhány világhírű eredményt, ilyenkor eszünkbe juthat az Aranycsapat, a népszerű magyar konyha, a magyar borok, esetleg a Sziget fesztivál. Múltunk és jelenünk viszont jóval gazdagabb ennél. Számos büszkeségre okot adó siker és eredmény fűződik a magyarokhoz, még ha ezek nem is annyira közismertek. Egyik legnagyobb tudósunk, Bolyai János például megreformálta a geometriát, később pedig Einstein az ő elméleteit is felhasználva alkotta meg a relativitás elméletét. Kevésbé jelentős, inkább csak történelmi érdekesség, a legkeményebb fejű magyar huszár története. Mecséry Dániel ugyanis, egy csata során kilenc fejsérülést kapott, ebből az egyik 14, a másik 22 cm-es seb volt. Halálosnak jósolt sérüléseiből azonban felgyógyult, és 10 évvel később ismét szolgálatra jelentkezett.

Ilyen, és ehhez hasonló anekdotákkal, magyar sikerekkel, tényekkel és eredményekkel találkozhatnak a Mi, magyarok kiállítás látogatói. A tárlat szervezőelve a Kosztolányi Dezső által kiválasztott legszebb 10 magyar szó, amelyek tematikus blokkokba szervezik a kiállítást. A látogatók összesen 18 termen keresztül ismerhetik meg a magyarság kincseit, így a nyelvtörténet, az irodalom, a természettudomány, a földrajz, a történelem, a matematika és a fizika tudományterületeit bejárva találkozhatnak közös értékeinkkel.A kiállítás interaktív, így a látogatók kipróbálhatják a különböző eszközöket, használhatnak dinamikus térképeket és applikációkat, ezzel újszerű, szórakoztató módon tanulhatnak, művelődhetnek. A tárgyak, sikerek és értékek bemutatását a legkorszerűbb látványelemek és technikai eszközök segítik.

 

Mi_Magyarok_PR_anyag_Mecsery_koponya_kismeret

 

A kiállítás elsődleges célja, hogy a fiatalok játszva ismerkedhessenek meg mindannyiunk számára fontos közös, de nem feltétlenül köztudott értékekkel. A tárlat kiegészítéseként a Mi, magyarok több vonatkozó eseménnyel igyekszik színesíteni akiállítás programját, és személyes részvételre buzdítani. Februárban például rendhagyó nyelvórákon ismerkedhettek meg a résztvevők a magyar nyelv szépségeivel és sokszínűségével, március 20-án, a Víz világnapján pedig a Földön és a Marson található víz természetéről hallgathattak előadásokat a Magyarság Házába látogatók. Legújabb programjuk április 10-én a költészet napjához kapcsolódott, ahol egy flashmob jellegű közös versmondásra is sorkerült Jordán Tamás vezetésével, majd az esemény egy slampoetry-esttel zárult.

 

További információk találsz a kiállítás honlapján ITT!

NYERJ KIÁLLÍTÁSBELÉPŐT az Antropos.hu-n ITT! >

 

Mi_Magyarok_Antropos_hirlevel_Marsjaro

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Képző

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére