Ma Magyarország a világon az ötödik leggazdagabb termálvízkészlettel rendelkezik: 147 minősített gyógyvízzel, 39 gyógyfürdővel, 13 gyógyhellyel, 47 gyógyszállóval, 40 wellness-szállodával, öt gyógybarlanggal. Összesen 1300 hévíz kutat tartanak nyilván, amelyeknek azonban nagy részét nem használjuk ki. Annak oka, hogy ez a kis ország ilyen előkelő helyen szerepel ezen a listán a Kárpát-medence geológiai adottságaiban keresendő: a földkéreg mintegy 10 kilométerrel vékonyabb a világátlagnál, ezért a forró magma közelebb van a felszínhez. A geotermikus grádiens – vagyis az a mutató, amely azt jelzi, hogy a Föld középpontja felé haladva hány méterenként növekszik a hőmérséklet egy Celsius fokkal – Európában átlagosan 33 méter, míg Magyarországon átlagosan 20, sőt vannak helyek, ahol csak 15 méter. Ebből adódóan sokkal kisebb mélységből lehet hévizet nyerni, mint a kontinens más pontjain. További szerencsés adottság, hogy az ország ezekből a vizekből bőséges mennyiséggel rendelkezik. Jelenleg több mint 300 ezer köbméter termálvíz kerül felszínre naponta.

Az első “magyar” fürdőt még a rómaiak építették. Pannóniát Augustus császár korában, az időszámításunk kezdete körül foglalták el. Ez a tartomány tulajdonképpen a mai Dunántúlnak felel meg. A tartomány fővárosának a mai Óbuda területén fekvő Aquincumot tették meg, melynek kelta eredetű neve is valószínűleg a víz, illetve folyó jelentéssel kapcsolatos. A mai Budapest területén eddig 11 katonai és polgári köz- és magánfürdő maradványait tárták fel, amelyek mindegyike hasznosította az itt található meleg források vizét. Emellett azonban számos dunántúli városban megtalálhatók a római kori fürdők maradványai, például Balfon vagy Tatán.
A középkori Magyarország fürdői: A népvándorlás korának lezárultával a honfoglaló magyarok is a melegvizű források közelében hozták létre településeiket, azonban dacára annak, hogy kultúrájuk több jellegzetesen keleti vonást tartalmazott nem voltak a fürdés barátai. Feljegyzések szerint ismerték egyes források hatásait, azokat mégsem használták fürdésre, csupán lovaik ápolására. Nemzetközi hírnevet a magyar fürdők Zsigmond király uralkodása alatt szereztek először. Ez köszönhető annak, hogy ebben az időben a Német-Római Császárság székhelye is Buda volt, így számos külföldi utazó megfordult Zsigmond udvarában. Mátyás király idején szintén virágzott a fürdőkultúra és ebből az időből számos leírás maradt fenn, amelyek hatalmas fürdőpalotákról és kisebb fürdőkről egyaránt beszámolnak.

Az oszmán törököknek a rómaiakhoz hasonlóan magas színvonalú volt a fürdőkultúrája. A török hódoltság ideje alatt a budai fürdők ismét virágzásnak indultak, és az akkori társadalmi életnek szintén jelentős színterei lettek. A budai törökfürdők közül négy (Rudas, Király, Császár és Rác fürdő) ma is üzemel.

A XVIII. század közepére, végére tehető a vidéki gyógyközpontok kialakulása. 1743-ban foglaltatta kőbe az akkori tihanyi apát a “füredi savanyúvizet” szolgáltató forrást, majd nem sokkal később fürdőt emeltetett fölé. Balatonfüred gyógyvize azóta ismert széles körben. Balf fürdőit már a rómaiak is használták majd a XVI. században épült fürdőházai után az 1772-ben emelt fürdőháza tette ismertté. Hévízen is ebben az időben hozta létre az első tutajokra épített fürdőt Festetics György. Parádon szintén a XVIII. század utolsó éveiben épült fel az első fürdő. A XVIII-XIX. században Magyarországra is eljutottak azok az irányzatok, amelyek a fürdőket tudományos szempontból kezdték vizsgálni. 1839-ben Tognio Lajos pesti orvosprofesszor megkezdte Magyarország gyógyvizeinek összeírását és vegyi meghatározását.

A fürdőélet egyik virágkorát a kiegyezés utáni időszak jelentette. Ekkor számos fürdő épült az egész országban. Ezek jelentős része ma határainkon kívül fekszik. A legismertebbek Pöstyén, Herkulesfürdő, Parádfürdő, Harkány, Félixfürdő, Palics, Bártfafürdő, Csíz, Vihnye. Ekkor kezdett divatba jönni a strandélet is, a Balaton ekkor kezdett turistákat vonzani. A vendégek abban az időben legalább négy, leggyakrabban hat, de sokszor nyolc-tíz hetet is eltöltöttek egy-egy fürdőhelyen. A XX. században a fürdők száma mellett kínálatuk is szélesedett. A természetes módon feltörő termálvizek mellett egyre több alkalommal hol a tervszerűen a mélyből felszínre hozott, hol a kőolajkutatás eredményeként felszínre tört vizekre épültek fürdők. Ilyen módon létesült többek között Bükfürdő, Zalakaros és Hajdúszoboszló fürdője is. A múlt század közepétől már nemcsak a gyógyulni vágyók, hanem a kikapcsolódást igénylők is kezdték látogatni a fürdőket. Megváltoztak a szokások is és a társadalmi összetétel is. Míg XIX. század végéig a fürdők látogatása inkább az előkelők szokása volt, akik gyakran egy egész idényt is eltöltöttek egy-egy gyógyhelyen, a XX. század második felében a fürdőzés tömegjelenséggé és mindenki számára elérhetővé vált. Az itt eltöltött idő azonban jelentősen lerövidült. Ma már nem csupán a néhány, hanem az egy napos látogatások a leggyakoribbak. A XXI. század elején újabb lendületet kapott a fürdőkultúra Magyarországon; a turizmus fejlesztésének egyik kiemelt ágazata lett. Számos fürdőt kibővítettek felújítottak korszerűsítettek, néhány helyen új fürdőkomplexumok épültek-épülnek, és megkezdődött a műemlékfürdők felújítása is.

Ezt a trendet az is erősíti, hogy egyre inkább előtérbe kerül az egészség megőrzése, illetve természetes úton történő visszaszerzése, amelyben kulcsszerepet játszhatnak a fürdők. Ebbe a sorba illeszkedik be Magyarország legújabb fürdője is, amelyet még az idén adnak át Egertől 20 kilométerre. Mindez a „Bükkszéki Gyógyfürdő és Strandfejlesztés” című ÉMOP-2.1.1/B-09-2009-0007 azonosító számú pályázat keretén belül valósul meg. A 998 066 200 forint összköltségű fejlesztéshez 399 226 480 forint európai uniós támogatást nyert el a település. A beruházás teljes elkészülte után a Salvus-vízre alapozott gyógyászat kiépítésével, szauna különlegességekkel, wellness-részleggel, sókamrával, étteremmel várja majd a télen ideérkezőket.