1 | 2


A szavazást ellenzők többsége egyiptomi, akik ezt a megmérettetést a gizai piramis elleni merényletnek vélték. Az egyiptomi újságíró, Al-Sayed al-Naggar szerint – egész Egyiptom és annak kultúrája elleni összeesküvés. Farouq Hosni egyiptomi kulturális miniszter szerint a szavazás abszurd, míg Nagib Amin egyiptomi származású tudós szerint a lista nélkülöz minden tudományos ismeretet. Ezek után a N7W kivette a gizai nagy piramist a szavazásra bocsátott csodák közül, és közleményben jelezték, hogy: “a New 7 Wonders Alapítvány a Gízai Piramisoknak mint a világ hét csodája közül az egyetlen fennmaradónak, speciális helyet biztosít a jelöltek között, és kiveszi a szavazásból.” Így biztosan a világ hét csodája között maradhat.


És melyek is az ókor hét csodái? Lássuk csak:

A Gízai Nagy-Piramis Egyiptomban, melyet Kheopsz fáraó (Kr.e. 2551-2528) építtetett saját síremlékének. Az építményt hatalmas méretei miatt is nevezik nagy piramisnak. Magassága 146,6 méter (akkora mint egy 50 emeletes felhőkarcoló), közel két millió kőzettömbből épült. Mivel a piramis súlya meghaladja a 6,4 millió tonnát, fontos volt, hogy kemény sziklatalajt válasszanak alapzatul, így  a választás egy Gíza nevű falutól két kilométerre esett. Az építést itt is gondos előkészületek előzték meg: első körben felrajzolták a piramis alaprajzát, majd vízmentesen záródó tégla- és vályogfallal vették körbe. A területet sakktáblaszerűen csatornákkal hálózták be. A munkálatok tíz évet vettek igénybe. Hérodotosz görög történetíró beszámolója szerint további húsz évig építette több mint 100 000 munkás. Először Harun al Rasid, a hatalmas muszlim uralkodó fia, Abd Allah al Ma-mun kalifa hatolt be, de keserűen csalódott, hiszen a kamra nem rejtett semmit. A fosztogatók és sírrablók ezután elkerülték az üres piramist, de az egyiptomiak szétverték a hófehér mészkőburkolatot, hogy ezekből építsék újjá a keresztes háború után házaikat. A piramis záróköve, a pyramidon is ennek áldozatává vált, ennek ellenére még mindig áll – egyedüliként az ókor hét csodái közül – és jelentős turistalátványossága Egyiptomnak.


Az Epheszoszi Artemisz-templom Lüdiában, Törökországban, melyet Epheszosz városának ión hajósai kezdtek el építeni a Kr. e. 2. évezredben Artemisz tiszteletére, melyet Krőzus lídiai király is támogatott anyagilag. Az épület 51 méter széles és 105 méter hosszú volt. 127 – egyenként 18 méter magas – márványoszlop tartotta a tetőszerkezetet. A szentély arannyal és drága festékkel dúsan díszített volt, Artemisz képmását arannyal és ezüsttel borították be. Kr.e.356-ban egyetlen éjszaka alatt teljesen elpusztult. Egy Herostratusnak nevezett ember gyújtotta fel, de a város elhatározta, hogy újjá építi, méghozzá impozánsabbra mint előzőleg volt. Alexandros híres építőmestere, Deinokrates 65X125 méteres alapterületű templomot emelt. Az építész törekedett arra, hogy az új templom kövesse az eredeti szerkezetét, a templom építése több évtizedig tartott. A templomot Kr.u. 401-ben a konstantinápolyi pátriárka leromboltatta. Kődarabok és néhány faragott oszloptöredék a British Museumban – ennyi maradt csupán belőle.


A Kr. e. 377-ben trónra lépett ifjú Mauszólosz ötlete volt, hogy olyan hatalmas épületet építtessen Halikarnasszoszban (Bodrum, Törökország), ami majd híressé testi a nevét az idők végezetéig. Az uralkodó úgy döntött, hogy nem helyi mesterembereket, hanem Hellász építészeit bízza meg a nem mindennapi feladattal. Végül Satyros és Phytheos görög építészek kapták a megbízást. Elképzelésük szerint egy 33×39 méteres alapterületű földdarabra épül az öt lépcsőfokból álló alapzat. Tetején pedig 27×33 méteres középső rész helyezkedik el. A teljes síremlék elérte a 49 métert. A fehérmárvány épület oszlopait uralkodók képmásai díszítették, a tetején pedid négylovas harci szekér állt. Mielőtt befejezhették volna, Mauszólosz meghalt Kr. e. 353-ban, így feleségére hárult a befejezés. Sajnos azonban két év múlva ő is követte férjét, így az építkezés megtorpant. Azonban az építészek és a munkások magukra vállalták a befejezést. A Kr. u. 12. században egy hatalmas erejű földrengés lerombolta a Halikarnasszoszi mauzóleum jelentős részét, majd 300 évvel később a kereszteslovagok kőfejtőnek használták, és egyetlen kő sem maradt a helyén.


A rodosziak egy ostrom kellős közepén döntötték el, hogy szobrot emelnek, mégpedig Héliosz napisten tiszteletére, amennyiben megvédi a várost. Az építkezés Kr. e. 302-ben kezdődött. Az építőmester Kharész volt és egy vasszerkezetet készített, amelyet agyaggal vontak be. Összesen 12 tonnányi fémet használtak fel. A mű belsejét a stabilitás érdekében kövekkel erősítették meg. A szobor a kezdeti 18 méter helyett 36 méter magasságba emelkedett. A rodoszi kolosszus Kr. e. 224-ben egy földrengés következtében a város épületeire zuhant. Ezek után a mű 900 évig feküdt a földön, mert egy jós azt mondta a rhodosziaknak, hogy nem szabad felemelni onnan, különben szörnyű csapások érhetik őket. Kr.u. 653-ban arabok foglalták el a várost, akik nemcsak a várost, de a szobrot sem kímélték. Leszedték róla a bronz bevonatot, és elszállították Mezopotámiába.




Szemiramisz függőkertje Babilonban: Az építményt Nabúkudurri-asszúr király, a hódító ajándékozta feleségének, egy perzsa hercegnőnek. A monumentális építészeti alkotás elnevezése hét óriási lépcsőfokra utal. Bár a hét szint mindegyike egy önálló kertrésznek számított, mégis egy egységes egésszé fogta össze az építményt. A vízelevezetést is megoldották, így következhetett a növények telepítése. A teraszok szélére olyan növényeket ültettek, amelyek indái befutották a várfalat és lecsüngtek az alattuk lévő szintekig is. A kertek még virultak, amikor Nagy Sándor Kr.e. 351-ben elfoglalta Babilont. A későbbi századok során azonban a várost és a kertet is elnyelte a környező homok, pontos helyét nehéz teljes bizonyossággal megállapítani.

Pheidiasz olimpiai Zeusz szobra: Kr. e. 470-ben Görögország valamennyi csücskébe eljutott a hír, hogy hatalmas templom épül Zeusznak. A hatalmas építkezés hihetetlenül sok pénzbe került, mégsem felelt meg mindenkinek. Az általános vélemény szerint túlságosan evilági lett az építmény, amely ezáltal nem fejezhette ki kellőképen Zeusz hatalmasságát. A probléma megoldását egy varázslatos szobor elkészítésében látták. A kor leghíresebb szobrászát, Pheidiászt bízták meg a munkával. Ő készítette el a sokat csodált remekművet, mely a templom szívében helyezkedett el. A mű vázlatát a szobrász a műtermében készítette el gipszből, fából és vasból. Ezek után megformálta az istenség fedetlenül ábrázolt testrészeit, az arcot, a kezet, a lábat elefántcsontból. Zeusz haját, ruháját, saruját aranyból mintázta meg. Mivel a szobor hatalmas – mintegy 13 m – volt, a méretek lehetetlenné tették, hogy egy darabban szállítsák el a közelben található szentélybe. A szobrász valószínűleg részekre szedette a remekművet, melyet egyenként vitetett át a Zeusz-templom belső kamrájába. Az alkotás nemcsak nagyságában és szépségében volt egyedülálló. Különlegessége az volt, hogy a korábbi istenábrázolásokban Zeuszt mindig félelmetes haragvó istenként ábrázolták, míg Pheidiász Zeusza egy erőt és hatalmat árasztó, mégis bizalmat ébresztő öregúr volt.
A szobor egy 1 méter magas 6,5 méter széles alapzaton helyezkedett el. Zeusz fején olívaágakból font koszorú volt. Jobb kezében győzelmi figurát tartott, mely aranyból és elefántcsontból volt. Bal kezében jogarát tartotta, melyet mindenféle fémmel díszítettek. A jogar tetején egy sas gubbasztott. A saruja és a palástja is aranyból volt, Zeusz lábait pedig szfinxek és más szárnyas figurák díszítették. A ruhájára állatokat és liliomokat véstek. A trónt aranyból, drágakövekből, ébenfából és elefántcsontból készítették. Éveken keresztül látogatók és hívők százait vonzotta a templom a világ minden tájáról. Az uralkodók és királyok alkalmanként ajándékaikkal díszítették a szobrot, melyek közül az egyik legjelentősebb az a gyapjú függöny, mely IV. Antiochus adománya volt. Az adományozó kilétét bizonyítja, hogy az ő nevét hímezték a függönybe jellegzetes asszíriai mintákkal és föníciai színezéssel. Az I. sz.-ban Caligula császár megkísérelte áthelyezni a szobrot Rómába, de terve csúfos kudarccal végződött, amikor a munkásai által készített állványzat leomlott. 391-ben I. Theodosius császár betiltotta az olimpiai versenyeket, mert azokat pogány szokásoknak minősítette, és egyúttal bezáratta Zeusz templomát is. Olümpia városát földrengések, földcsuszamlások és árvizek pusztították és a templom az V. században komolyan megrongálódott egy tűzvészben. Mára az épület alapjait sikerült feltárni, de csak szikla és törmelékdarabkák maradtak a templomból. A szoborról többféle legenda ismert, az egyik szerint 350-ben fosztogatók rombolták le a remekművet, egy másik szerint pedig a görögök Konstantinápolyba hurcolták és ott egy tűzvész martaléka lett. Kr. u. 426-ban II. Theodosius császár a szobrot lebontatta, darabjait Konstantinápolyba szállíttatta, ahol tűzvészben elpusztult. Eredeti talapzata Olümpiában került elő.


Mivel az Antipatrosz-féle lista – Szidóni Antripatrosz egyetlen verséből állították össze az ókor hét csodáját – szerint az alexandriai világítótorony is az ókori hét csodák egyike. Nagy Sándor halála után kezdték el építeni. Különlegessége állítólag a torony tetejében lévő tükör volt, ami 50 km-re is elvitte a fényt – segítséget nyújtva a Földközi-tengeren hajózóknak. Az építész Euklides kortársa, Sostratus volt. Kr. e. 280-ban kezdték el az építését. A tornyot Pharosz szigetén építették fel, közvetlenül a kikötő bejárata mellett. Magassága elérte a 140 métert. Évszázadokon keresztül az alexandriai világítótorony messziről jelezte a kikötő helyét a tengerről érkezőknek. Amikor az arabok leigázták Egyiptomot, lenyűgözte őket Alexandria városa és annak gazdagsága. A világítótornyot folyamatosan említették a különböző úti beszámolóikban. Az új uralkodók miatt azonban egyre inkább háttérbe szorult a város és a torony. Az új főváros Kairó lett, a torony pedig elveszítette gyakorlati funkcióját, amikor a tükör véletlenül összetört és soha többet nem javították meg. Ráadásul 956-ban egy földrengés kisebb károkat okozott a toronyban, majd 1303-ban és 1323-ban két nagyobb földrengés komoly pusztítást végzett az épület szerkezetében. Amikor a híres arab utazó, Ibn Battua ellátogatott Alexandriába 1349-ben, nem léphetett be a romos épületbe, még a bejáratig sem tudott eljutni. Az utolsó fejezet a torony történetében, amikor 1480-ban az egyiptomi mameluk szultán, Qaitbej elhatározta, hogy megerősíti Alexandria védelmét. Középkori erődöt építtetett a világítótorony helyére, a torony köveit és márványait is felhasználva.
A szavazás lezárását követően az emlékművek 3D képeinek a világűrbe való juttatása a cél, hiszen a nagy hírverést folytatni kell. “The show must go on”


A versengés sokak számára kedvezőtlen eredményt hozott, hiszen hogyan is mondható meg a világ számos műremeke közül, hogy melyik a legnagyszerűbb. És persze tény, hogy a hét csoda cím legfeljebb turisztikai szlogenként szolgál, gyakorlati jelentősége nincs.

Azonban egy új szavazás is elkezdődött, mégpedig a világ új hét természeti csodája az, melyre 2008. augusztus 8-ig lehet szavazni. A szisztéma ugyanaz, lehet jelölteket állítani, utána a legtöbb szavazatot kapó csodákból fog a zsűri 21-et kiválasztani és azokra lehet szavazni egy-két évig. Úgyhogy hajrá!


1. Hét új-régi csoda
2. Melyek az ókor hét csodái?