Megnyílt Masaryk csehszlovák elnök magánkönyvtára és levéltára a nagyközönség előtt

Nyolcvanöt év után nyilvánosan is hozzáférhető csehszlovákia első köztársasági elnökének személyes könyvgyűjteménye és levéltára.

Nyolcvanöt év után nyilvánosan is hozzáférhető Tomás Garrique Masaryknak (1850-1937), Csehszlovákia első köztársasági elnökének személyes könyvgyűjteménye és levéltára.
A mintegy 185 ezer kötetnyi könyv és több mint kétezer doboz levéltári dokumentum a hétfőn megnyílt Tomás Garrique Masaryk Könyvtárban kapott helyet, amely a cseh tudományos akadémia egyik új épületében található a cseh főváros Liben kerületében.
“Masaryk gyűjteménye nagy jelentőségű kulturális örökség. Most első ízben tanulmányozhatják az érdeklődők a gyűjteményben található könyveket és dokumentumokat” – nyilatkozta Lubos Velek, a Masaryk Intézet és a cseh tudományos akadémia levéltárának igazgatója újságíróknak.
A gyűjteményben számos fontos, a Masaryk családra, egyes tagjaira, valamint az elnök legközelebbi munkatársaira, például utódjára, Edvard Benesre vonatkozó dokumentumok is megtalálhatóak – fejtette ki Velek. Megjegyezte: Csehországban ma ez a legnagyobb nyilvánosan kutatható magánarchívum.
Az egykori csehszlovák államfő 1932-ben amerikai mintára alapította meg Prágában a Tomás Garrique Masaryk Intézetet és neki ajándékozta teljes magánlevéltárát és könyvgyűjteményét, amely akkoriban még több mint 200 ezer kötetet számlált.
A második világháború és a szocialista rendszer idején a könyvtár nyilvánosan nem volt hozzáférhető. A rendszerváltás után is több mint két évtizedig tartott, míg a könyvtár anyagát rendezték és felépült számára egy új, korszerű székhely is. A székhely létrehozása 37 millió koronába (429 millió forint) került, amelynek több mint felét a tudományos akadémia állta.
Az 1993-ban függetlenné vált Csehország két eddigi elnökének szintén működik könyvtára. A Václav Havel Könyvtár alapvetően a volt államfő, drámaíró és emberi jogi harcos (1936-2011) szellemi hagyatékát gondozza.
A Václav Klaus Intézet a második cseh köztársasági elnök, Klaus munkássága anyagainak gondozása mellett az egykori államfő mai közéleti tevékenységét is szervezi.
Milos Zeman (1944-) jelenlegi cseh államfő szóvivője szerint nem tervezi hasonló intézmény létrehozását.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Share on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére