De előreszaladtunk, hiszen a sztoriba valahol ott kellene bekapcsolódni, hogy Bori, aki most negyven (!) éves, és másodállásban a Nemzeti színésze, második albumát jelenteti meg együttesével, a Love Banddel. Ez utóbbi oszlopos tagja ugye Tövisházi Ambrus, aki az Amorf Ördögök kedvéért rángatta bele hősnőnket a zenélésbe, majd átadta neki az irányítást, de hatása alól a Love Banddal sem tud kibújni a fantáziátlan kritikusok által underground dívának felcímkézett jelenség. Nem is akar, nem is érdemes, nyilván.

Szóval a rendkívül eredeti módon 2-nek elkeresztelt második album igazi előrelépés a Fák, denevérek, piócákhoz képest: vadabb, mélyebb, karcosabb, a szövegek tisztábbak és lejjebb fúrnak, néha konkrétan kortárs költészettel van dolgunk, hála a netes versenyen talált szövegíró fiúnak. Tövisházi is kicsit a háttérbe húzódott, hagyta magától diszkózni és elszállni a bandát, Bori pedig nem csak füstös hangon révedezik, hanem ordít, könyörög, néha tisztára mintha orgazmusa lenne. Nem véletlenül van rajta – illetve rajzfilm-alteregóján – bukósisak a lemez borítóján, és nem véletlenül volt rajta motoroskesztyű a Hajón – ez már egy másik Bori, illetve ugyannak a Borinak egy másik szerepe.

Sikertörténete tökéletes példája annak, hogy mennyire ki vagyunk éhezve azokra a sztárokra, akikből természetes módon árad a menőség, nem angolszász ikonok szegényszagú másolatai. Bori pedig, úgy tűnik, pontosan tudja, hogy mit kíván a magyar nemzet: egy erős, független, pozitív, felnőtt nőt, aki nem küzd az öregedés ellen, egyszerűen tesz rá, és ettől aztán nem is öregszik.

Kattints a képre, és nézz Péterfy Bori and Love Band @ A38 koncertfotókat!

Szóval tízkor már mozdulni sem lehet, pedig odakint sztrájk van és jéghideg, de ez az alteros tiniket, kíváncsi 30-asokat és 40-eseket, és persze a budapesti dyke közösség krémjét csöppet sem zavarja: ahogy hősük megjelenik a szárazjégben, egy emberként adják át magukat neki, Bori akármit csinálna, elájulnának, de szerencsére ezt nem akarja kihasználni: korrekt, pontos, hibátlan koncertet ad, a lemez hű élő változatát, plusz a kötelező slágereket az előzőről, és persze az elmaradhatatlan, AE Bizottság-feldolgozást, a Szerelmet, amelynek szövege az ő szájából – bizarr módon – szinte pozitívnak érződik.

Nincs értelme ragozni: Péterfy Bori és a Love Band zenéje nem forradalmi, még csak nem is üresjáratoktól, vagy erőltetett mozzanatoktól mentes, mégis olyan természetesen rakták össze magukat mint szórakoztató produkciót, hogy az a legszőrösebb szívű kritikusból is elégedett biccentést csal elő. A 2 ráadásul még így is az utóbbi évek legjobb magyar lemeze, színvonalában nagyjából a legutóbbi Quimby és az Erik Sumo környékén. Ne fossza meg magát tőlük senki.