Megdöbbentő lett az EDEKA reklámja! [VIDEÓ!]

Az EDEKA több mint 100 éves múltra visszatekintő élelmiszer üzletlánc, elképeszt az új reklámjuk, amit már több mint 42 millióan láttak! VIDEÓ!

Nemrégiben találkozhattunk az EDEKA németországi vállalat új figyelemfelkeltő reklámjával. Az EDEKA több mint 100 éves múltra visszatekintő élelmiszer üzletlánc, amely most ismét egy igazán hatásos reklámmal rukkolt elő. Nem idegen tőlük, hogy meghökkentő és megosztó témához nyúlnak, 2015 decemberében egy nagypapa volt a főszereplő a kisfilmjükben, aki a saját halálhírét keltette azért, hogy a rokonai meglátogassák. Ekkor is nagy feltűnést keltettek, és a közvélemény egy része teljes döbbenetét fejezte ki a téma miatt. A marketingesek azonban nem álltak meg a vad ötleteléssel: most egy kisfiú áll a középpontban, aki álmaiban repülni szeretne, de rendkívül túlsúlyos, ahogyan a lakókörnyezetében mindenki. Addig küzd, amíg eléri vágyait és sikerül a karjaira erősített szárnyakkal a levegőbe emelkedni.

Álmainak kitartó kergetése közben a gyermek elveszítette a felesleges kilókat és miközben eufórikus hangulatban próbálkozik a repüléssel, a körülötte élők döbbenten és megvetően figyelik őt és nem a vágyai, sokkal inkább a megváltozott külseje miatt.

EDEKA reklámja

A kisfiú egyébként – a kisfilm szerint – azért esett át ezen a bámulatos külső átalakuláson, mert bogyókat, erdei gyümölcsöket kezdett el enni, és nem volt többé szüksége a környezete által kínált nehéz és egészségtelen ételekre. Nagyon sok reakció érkezett a szupermarket lánc hivatalos facebook oldalára a reklámmal kapcsolatban, a legtöbben frusztrálónak találták, mégpedig azért, mert annak van egyfajta kirekesztő üzenete is: hogy ha más vagy, nagyon nehéz dolgod van, hogy elfogadtasd magad. Sokan azt mondják, ez nem ad motivációt a fogyásra, sőt, inkább elveszi a kedvét az embereknek, mert ezek szerint az átlagostól eltérő külső miatt elítél a környezetünk, ugyanígy a megszokottól különböző gondolkodásmód okán is.

 

 

A cég szerint a céljuk az egészséges és tudatos táplálkozásra való felhívás volt, amely szerintük rendkívül fontos mindenki számára, ebben pedig segítségünkre szeretnének lenni az áruházlánc polcjain található élelmiszerekkel. Nyilvánvalóan olyan módon szerették volna tálalni mindezt az EDEKA marketing szakemberei, hogy a tv vagy számítógép előtt töltött pár perc megmaradjon a nézők emlékezetében, érdekes, figyelemfelkeltő legyen, és az sem baj, ha esetleg vitatéma lesz. A várakozásaik bejöttek, 42 millió megtekintésnél jár a kisfilm a legnagyobb közösségi oldalon, 18 ezer hozzászólás érkezett hozzá.Azt ö

sszességében elmondhatjuk, hogy a reklám profi: különleges a kivitelezés, minden apró részlet alaposan kimunkált, a film csodálatos tájakon készült, remek a zene, tökéletes munkát végzett a sminkes. A téma pedig rendkívül fontos, napjaink egyik legfontosabb kérdését boncolgatja, amelyre valójában mindenki nyitott: ki felháborodással fogadja a szókimondó üzenetüket, ki lelkesen helyesli.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére