Mindig is csodálkoztam, hogy az F pavilonnak milyen strapabíró a szerkezete. Ahogy sétáltunk a beléptető kapuk felé, bizony én felkészültem, hogy az alázuhanó épületelemek elől elugorjak. A beléptetés gyorsan zajlott, ez tetszett, ezt már szeretem! A ruhatárnál viszont csalódnom kellett. Terveink szerint óránként-kétóránként kimentünk volna üdítőért, energiaitalért a táskához, ahogy tettük ezt tavaly. De nem! Nem lehetett ilyen ki-be dolgot művelni, vagyis ha akartuk volna, mindannyiszor 150 ft ruhatári díj ellenében. Nem hiába, tudjuk nagyon jól, mire ment ez ki… Apró elégtételt jelentett, hogy végül az éj folyamán SEMMIT nem vettünk a pultoknál, mert a táskámat megpakoltuk cuccal, majd a pavilon padlóján körbetáncoltuk azt. Néha még jól is jött ki! :)
Nos, innen következett az, amire nincs szó… Talán azért sincs, mert a Menyország enyhe, jobbat meg még nem találtak ki rá a magyar nyelvben. Newl szettje kellemesen felhúzta bennünk a hangulatot, pattanásig feszítve lábainkban a rugókat, amik aztán csak reggel fél hét körül jártak le. Nézzünk csak szét!
A Viva termében Vajon zenélt éppen. Nem semmi technot osztott a fejünkre, már korai 19-20 órakor! Autogramm begyűjt, irány tovább. A ChillOut terem igazi kellemes meglepetés volt számomra, ugyan nem konkrétan chillout zenékkel, de a DnB is nagyon beadta! Az est folyamán aztán többször visszatértünk ide, kipihenni aktuális fáradalmainkat, energiaitalt és szőlőcukrot tankolva a táskámból. A RedPulse Arena hangulata is nagyon megkapó volt, nagyon kellemes zene szólt, na de erre még visszatérünk.
Este 21:45-re egy rendhagyó találkozó volt meghirdetve. Elképzelhető hogy Te is, kedves Olvasó, láttad a Main Floor-ba vezető nagyobbik folyosón a táblát: "www.mayday.hu Guestbook Meeting Point". A Mayday Budapest honlapjának rendszeres látogatói egységbe tömörülve vonultak fel a Maydayen, és ennél a táblánál találkoztak. 21:45-től 22:00-ig mindenki megismert mindenkit személyesen is, rátéve egy lapáttal a már kialakult cyber-barátságra. Tízkor megjelent két Főszervező, és elkápráztatott minket: a szervezők meglepetést adnak a hűségünkért cserébe: a Members of Mayday live act alatt felmehetünk a színpadra!! Bizony, kedves Olvasó, ha eddig nem tudtad, kik voltak azok a színpadon, hát mostmár tudod: a Mayday honlap vendégkönyvének törzsgárdája!
Az erről tanúskodó lila karszalagot azóta aranykeretbe foglaltattam, és a szobám legfeltűnőbb pontján díszeleg. De nem volt megállás, felocsúdva a meglepetésből, máris rohantunk a Nagyterembe…
Lexy & K.Paul live act-je hozta a tőlük elvárt szintet. Véleményem szerint pontosan ugyanolyan jó volt, mint a tavalyi. Ők igazán kellettek ide, ilyen ugrálós live actet kevesen produkálnak/tak manapság! Kellemesen le is főttünk, s mentünk a Chillbe pihenni. Kedvencem azok a hatalmas "babzsákok" voltak. Miután elhelyezkedtem benne, első megítélésem szerint jól lehet ezeken az izéken …hmm… értitek! :)
Imádom a többtermes bulikat! Egyetlen előnye a klónozásnak az lenne, hogy az ilyen helyeken mindenkit hallhatnék.
Éjféltől a fent említett láthatatlan kampók ismét belém akadtak, így aztán Felipe színe elé járultam. Maximálisan megérte, az osztrák úr nagyon kitett magáért! Hallani csak mintegy 35 percet hallottunk belőle, mert igyekeznünk kellett a Nagyterem színpadára! Apróbb nehézségek árán fel is jutottunk.
Nos, itt végképp elakad a szavam… aki sokat mozog ilyen partykon, tudja mi az a flash. Akkor ez most flash a köbön volt!! Szinte hihetetlen még most is az, amit akkor láttam/hallottam. Kb. 8-9 ezer ember velem szemben, akikkel egyszerre sípolhatok, akikkel egyszerre mozoghatok! Ezt az érzést képtelenség szavakba önteni. Néha előjöttek a lemezjátszók mögül a szervezők, s velünk ölelkezve hirdették elől a Mayday nagyságát, a Mayday legenda igazi feelingjét. Minden tiszteletem Westbam-é (Kedves tévések, rádiósok! őt 'vesztbem'-nek hívják, nem 'vesztbám'-nak! Vili?), aki több, mint egy évtizede csinálja, szervezi és tartja ezt az egészet. És önti az emberekbe a lelkesedést, és szívja magába a sugárzó feelinget. Fantasztikus ember! Szerintem az én sugárzásomból is kapott rendesen, mert úgy világított a fejem, mint egy nagyteljesítményű spotlámpa! :)
Ezt már aztán tényleg ki kellett pihenni… Westbam bácsi szettjére pihegtünk egy cseppet, de amikor ő is kezdett belesúlyosítani, menekülnünk kellett! :) Olyan fél kettő körül ismét a Chill terem foteljaiban találtuk magunkat. Hamarosan azonban égig emelő dallamok csapták meg a fülemet…
Micsoda szerencse! Rosszul járt az órám, így a Flash Brothers utolsó pár percét is meghallgathattam. Minden elismerésem a srácoké, én még soha nem láttam trance live actet, de ez az 5 perc biztossá tett abban, hogy az egész fantasztikus volt! Mikor aztán befejezték, egy sejtelmes, búvárruhás fazon jelent meg a lemezjátszók mögött. Igaz, hogy nekem csak tanítják a németet négy éve (de minek!), de azért annyi rám ragadt, hogy a búvár az bizony "Taucher" németül! Ilyen hosszú elszállást még nem sűrűn éltem át, DJ Búvár a Mennybe emelt minket. Pláne engem, mivel szereztem tőle autogrammot, és egy közös képem is készült vele! Ő is egy igazán értékes, szuper ember.
Pihenő… hogy lehet ezt bírni? És az igazi sűrűje még előttünk van…
"Mr X, Mr Y! Mr X, Mr Y! Mr X, Mr Y! Mr X, Mr Y! — X, Y! X, Y! X, Y! X, Y! MAYDAY! MAYDAY!…" Nos, Mr X és Mr Y (azaz Afrika Islaam és Westbam, ebben a sorrendben) live actje igazi erőnléti edzés volt: kartorna (X-Y), tüdőtorna (ordítás és síp), valamint lábtorna (törtütemre ugrálás,hmm!). Nem semmi ez a két ember együtt! Ők az igazi példái annak, mennyire közel áll egymáshoz a hiphop és a techno (mind zeneileg, mind dj-technikailag)! Ismét tisztességesen lefőttünk…
Közben azért megfigyeltem egy érdekes dolgot: amíg X és Y dolgozott, az elöl lévő DJ-pult mögött felbukkant egy ismerős arc, szélesnél is szélesebb mosollyal az arcán. Közelebb mentünk, hogy jól lássuk, de nem tévedtünk. Igen, Ő az, Chris Liebing! "De hiszen még nem ő következik! Mi van, nem jött el Bailey? Me már!" Hamarosan rájöttünk, mit keres ott Liebing maestro: a technikát alakította át egy kicsit, saját ízlésének megfelelően. Üzembe helyezett pár új dolgot, amik egy részéről, megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy mi lehetett. A laptopot tisztán láttam, azon üzemelt bizonyára a FinalScratch nevű mágikus progi. Már ekkor tudtuk, nem sok jóra számíthatunk a továbbiakban. :)
Na, és ami innen következett, az maga volt a két órás elnyújtott kivégzés. Nincs ám pihenő! Nincs Chill, nincs mászkálás! Jön Marco Bailey! Ugrálás közben mozgósítottam táskám utolsó tartalékait, melyeket magamba helyezvén saját tartalékaimmá tettem. Felpofoztam magam, és gyerünk! Bailey érezhette, hogy nyakon kell vágjon engem, ezért mindjárt az egyik kedvenc nótámmal kezdett! Na, több se kellett nekem! Nagyon tetszett amit Marco a fejünkhöz vágott, igazi pattogós, táncos techno volt. Na, de ezt tőle igazán el is vártam! Mire érkezett Liebing, a lábaim helyén már csak két csonk mozgott…
Az előbb említett mosolygós úr reggel 5-kor visszatért a lemezjátszók mögé, és teljes mértékben elvarázsolt minket. Utánozhatatlan "3 lemezjátszó + FinalScratch + effektezés ezerrel" produkciója 7-8 ezer ember, de legalább is az én agyhalálomért tehető felelőssé!:) Méltán magasztalják oly sokan a Chris Liebing nevet, úgy érzem, méltán teszem ezt én is. A szettje nagyon pörgős volt, s bizonyára nem voltam egyedül azzal az érzéssel, hogy egy-két kiállásnál már nem tudtam hova legyek. Amikor aztán ráhúzta a basszust, vagy éppenséggel egyszerűen csak odapakolt minden potméternek… úgy tűnt, három baseball-ütővel ütöttek le egyszerre, vagy esetleg ránk szakadt az ég! Nem, nem. Ellenkezőleg! Mi kerültünk oda! Ilyen szempontból Liebing a világ egyik legerősebb embere, hiszen több ezer partyzót emelt hihetetlen magasságokba, egyszerre! Nekem ekkor elég volt már magamat tartani… Hatkor végzett. A szettel is, és velem is.
Mit volt mit tenni, megáldottuk a Szent Helyet, lefújtuk a meccset (mire nem jó egy síp!:) ), és kifelé vettük az irányt. Azóta sem sikerült még rendesen kipihenni magam, a feeling pedig még mindig feszít belülről… Hihetetlen, fantasztikus buli volt!!!
Zárásul a legpozitívabb élményem maradt, ez pedig a magyar partyarcok mentalitása. Minden jelenlévő tudta, vagy legalább is érezte, mit jelent a Mayday. A bejáratnál a karszalaggal együtt mint ha a feeling is ránk ragadt volna! Odabent pedig… pacsizás, puszi, ölelkezés, fényképezkedés; szuper érzés! Ezért is imádtam mindig is bulizni járni. Sohasem kötöttek még belém, mindig mindenki mosollyal és szeretettel jött szembe. Úgy gondolom, ezt az érzést nekünk, magyaroknak találták ki. Biztos vagyok abban is, hogy sehol a világon nincs még egy olyan nép, amelyik úgy tud mulatni, bulizni, mint mi. (Nyelvészek szerint ez az állítás a káromkodásra is igaz, ezt is aláírom!:)) ) Ezért minden szervezőnek és fellépőnek csak azt tudom mondani: Hozzátok el ezt nekünk jövőre is, azután is, még nagyon sokáig! Higyjétek el, megéri!
Nektek pedig, kedves Sorstársaim, kedves Bulizók, üzenem a szoká- sosat: Jövőre, veletek ugyanitt!