Már tervezik az Az című Stephen King-horroradaptáció folytatását

A New Line stúdió már tervezi a magyarországi mozikban csütörtökön debütált Az című Stephen King-horroradaptáció folytatását...

A New Line stúdió már tervezi a magyarországi mozikban csütörtökön debütált Az című Stephen King-horroradaptáció folytatását – számolt be a The Hollywood Reporter.

A portál értesülései szerint a forgatókönyvírók egyike, Gary Dauberman már alá is írta a szerződést a következő részre, Andy Muschietti rendező pedig szintén készen áll a folytatásra, noha vele eddig nem született megállapodás.
A folytatás, avagy a Chapter Two (Második fejezet), produceri munkáit ugyancsak Barbara Muschietti, Roy Lee, Dan Lin, Seth Grahame-Smith és David Katzenberg végzik.
Stephen King története egy csapat gyerekről szól, akik összeállnak, hogy legyőzzék a városukat rettegésben tartó démont. A regény két különböző idősíkon – gyerekként és felnőttként – mutatja be a főszereplők életét.
A New Line adaptációjában az első film csak a gyerekkora koncentrál és a múltban játszódik, míg a következő rész a jelenre és a már felnőtt karakterekre fog fókuszálni.
A könyvben a múlt az 1950-es, míg a mozifilmben az 1980-as években játszódik.
Egyelőre nem tudni, hogy a Chapter Two-ban feltűnnek-e az új rész gyerekszereplői. A források szerint bár a történet 27 évvel később játszódik, lesznek benne visszatekintések a múltba, akárcsak a könyvben, ami azt jelenti, hogy szükség lesz az ifjú sztárok közreműködésére is, hacsak nem a mostani részből vágnak ki jeleneteket.
A folytatás valószínűleg 2019-ben kerül a mozikba.

Stephen king az bohóc

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére