Magyarországon is minden rekordot megdöntött a Star Wars új része

Magyarországon is minden idők legnézettebb és legtöbb jegybevételét hozó nyitóhétvégéjét tudhatja maga mögött a Star Wars új része, Az ébredő Erő.

Korábban soha nem látott érdeklődést váltott ki a magyar rajongókból a Star Wars – Az ébredő Erő: a film decemberi nyitóhétvégéjének alig három napja alatt 282 ezer 265 nézőt vonzott a mozikba, akik mintegy 412,5 millió forintot hagytak a jegypénztáraknál – közölte a filmet forgalmazó Forum Hungary.

Ezzel az eredménnyel több rekord is megdőlt: pénteken a valaha volt legnagyobb napi eredményt állította fel Az ébredő Erő, szombaton pedig a péntekit is túlszárnyalva a valaha egy napon legtöbbek által megnézett film lett.

A korábbi rekordot nézőszám alapján Magyarországon a Star Wars III. része, A Sithek bosszúja tartotta 244 ezer 444 nézővel, bevétel tekintetében pedig a Minyonok 284,3 millió forinttal, ezeknek a filmeknek viszont négy nap kellett a rekordszám eléréséhez, míg az új Star Wars rész három nap alatt szárnyalta túl a rekordokat.

 

A sci-fi Magyarországon kívül Észak Amerikában is minden idők legnagyobb nyitó hétvégi jegyárbevételét érte el, ott 238 millió dollárt (68,6 milliárd forintot) hozott a Disney becslései alapján.

Az új rekorddal Észak Amerikában a Jurassic park idei 208 millió dolláros, idén nyáron felállított csúcsa dőlt meg.

A Disney becslése szerint a film globális hétvégi bevétele 528 millió dollárral megdöntheti minden idők nyitóhétvégi rekordját, vagyis néhány millióval meghaladja az eddigi rekordot, az 525 millió dollárt, amelyet a Jurassic World állított fel, ráadásul amaz a kínai bevételekkel együtt. A világ második legnagyobb filmpiacán csak január 9-én kezdik forgalmazni az új Star Wars-filmet, bár a széria legutóbbi darabja 2005-ben ott csak 9 millió dollárt fialt.

A Lucasfilm és J.J. Abrams rendező közös munkáját december 18-án tűzték műsorra a világ legtöbb országában. A film főbb szerepeiben Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher, Adam Driver, Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaac, Lupita Nyong’o, Andy Serkis, Domhnall Gleeson, Anthony Daniels, Peter Mayhew és Max von Sydow látható, a produceri feladatokat pedig Kathleen Kennedy, J.J. Abrams és Bryan Burk látta el. A forgatókönyvet J.J. Abrams, Lawrence Kasdan és Michael Arndt írták.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére