2015. szeptember 18-20.

Magyar Hagyományok Fesztiválja, pálinkafesztivál és terményáldás lesz Győrben

Néptánc és népzenei együttesek részvételével szeptember 18. és 20. között rendezik a Magyar Hagyományok Fesztiválját Győrben, amelynek kísérő programjaként rendezik a terményáldást, nyolcadik alkalommal pedig a Győri Pálinkafesztivált - tájékoztatta a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója.

Serfőzőné Tóth Andrea elmondta, hogy a hagyományok és a pálinkafesztivál új helyszíne a Dunakapu tér lesz, a terményáldást a Széchenyi téren rendezik.

A hagyományok fesztiváljának megnyitóját szeptember 18-án, pénteken délután öt órakor tartják, aznap este a Ghymes együttes ad koncertet, utána táncházat tartanak.
Szombaton és vasárnap a folyamatos gyermekfoglalkozások mellett délutánonként néptáncegyüttesek mutatkoznak be, mint a Szőttes néptáncegyüttes, a Regös Táncműhely, a Rába Táncműhely és a szatmári Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

Szombaton este a Kerekes Band, vasárnap pedig Pál István Szalonna és bandája adnak koncertet.

A pálinkafesztiválon mintegy háromszáz pálinkás terméket mutatnak be az ország minden területéről érkező kiállítók.

A Terményáldás kísérőrendezvényen ökumenikus szertartáson áldják meg szombaton a terményeket, emellett kertészetek, zöldség- és gyümölcstermesztők, pékségek és virágkötők mutatják be termékeiket.

A program keretében rendezik szombaton a virágkötők országos szövetségének regionális versenyét is, a díjazottak másnap virágkötészeti bemutatót tartanak.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Gasztró

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére