Rendezte: Ed Solomon
Főszereplők: Billy Bob Thornton,
Morgan Freeman, Holly Hunter, Kirsten Dunst

Manual Jordan (Billy Bob Thornton) letöltötte börtönbüntetését. A bizottság alkalmasnak találta arra, hogy szabadlábra helyezzék. Ő azonban szívesebben maradna a börtönben. Manual megölt egy embert. Még csak nem is egy férfit, hanem egy fiatal srácot, aki egy nyilvános illemhelyen volt kisegítő személyzet. Abner Easley fényképe, a cella falán lévő, sárguló újságpapír-kivágásról azóta is Manuelt nézi, egy fiatalon kioltott élet szomorúságával.
És most Manuel szabad. Úgy megváltozott, hogy rá sem lehet ismerni, valami mégis ellenállhatatlanul abba a városba vonzza, ahol a bűntényt elkövette. Vajon mi az, amit keres? Bűnbocsánatot? Megváltást?
Manuel megismerkedik egy rejtélyes, pergőnyelvű lelkésszel, Miles Evans-szal (Morgan Freeman), aki munkát ad neki egy meglehetősen kétes hírű környék parókiáján. A fizetség egy szoba, ahol Manual lakhat, és ahol Abner Easley fényképe rövidesen ismét a fő helyre kerül. De míg Manual szembenéz múltja kísérteteivel, Miles egyfolytában menekül a saját kísértetei elől.
Éppen úgy, ahogy ezt Sofia (Kirsten Dunst) is teszi, ez a gyönyörű fiatal nő, aki nyilvánvalóan önszántából igyekszik a vesztébe rohanni, és aki rendszeresen Manual segítségére szorul, hogy hazataláljon a parókia melletti hippi bárból.
De akinek Manual tényleg segíteni akar, az Adele (Holly Hunter), Abner Easley nővére.
Adele fia, akit szintén Abnernek hívnak, rebellis hajlamú fiatalember, és azon a rossz úton jár, amit Manual oly jól ismer. De lehet, hogy amikor Adele-nek és a fiatal Abnernek próbál baráti segítséget nyújtani, Manual egyszerűen csak saját megváltására gondol, és az általa elkövetett bűnt akarja jóvátenni.
Ahogy Adele iránti érzelmei formát öltenek, Manualnak rá kell jönnie, hogy bár másoknak tud segíteni abban, hogy higgyenek a jövőben, saját múltját nem tudja meg nem történtté tenni.

A RENDEZŐ NYILATKOZATA
A Lebegés című film képei akkor jelentek meg először a képzeletemben, amikor egyetemi hallgatóként olyan tinédzserekkel foglalkoztam, akik a fiatalkorúak legszigorúbb fokozatú börtönében töltötték büntetésüket. Sok időt töltöttem egy sráccal, aki annak az embernek a fényképét őrizte, akit megölt. Számára ez jelentette azt, hogy végre megértette: az a fickó, akit lelőtt, valójában emberi lény volt, és az életének volt kézzelfogható értelme. Újra és újra kezébe vette a fényképet, tapogatta, megérintette. A büntetése első évét töltötte, és életfogytiglani börtön állt előtte. Azon kaptam magam, hogy azt latolgatom, vajon mit csinálna, ha előbb kiengednék. Vajon hova menne? Hogy élne? Vajon mit tenne akkor a fényképpel? Ez a kép – egy ember, aki soha meg nem válik annak az embernek a fényképétől, akit megölt – évekig kísértett.
Aztán, az 1980-as évek közepén, először kezdett motoszkálni bennem egy olyan elbeszélés gondolata, ami e köré a kép köré épült volna, de nem éreztem magam elég érettnek ahhoz, hogy meg is írjam. Aztán, úgy öt évvel később, újra előjött. De megint ugyanaz volt a helyzet, úgy éreztem, hogy még mindig nem vagyok rá egészen kész. Végül, úgy öt-hat évvel ezelőtt, egyszer csak ott volt a fejemben. Éppen akkor fejeztem be a Men in Black (Sötét Zsaruk) című filmet, Cynthia, a feleségem akkor várta első gyermekünket, és az egész életem változás alatt állt. Úgy gondoltam, hogy a Men in Black (Sötét Zsaruk) üzleti sikere talán még azt is lehetővé teszi, hogy megcsináljam a Levity című filmemet. De a dolog nem volt olyan egyszerű, mint hittem. Minden tárgyalásra és megbeszélésre magammal cipeltem az anyagot, de a holtpontról csak akkor sikerült kilendülni, amikor a forgatókönyv Billy Bob Thornton kezébe került. Körülbelül ugyanebben az időben, Morgan Freeman, akivel már évek óta tárgyalásban voltam, hogy ő játssza majd Miles szerepét, úgy döntött, hogy nemcsak elvállalja a szerepet, hanem még executive producere is lesz a filmnek, a Revelations Entertainment cégbeli üzlettársával, Lori McCreary-vel együtt. Aztán Holly Hunter és Kirsten Dunst is elfogadta a felkérést, és íme, ott voltam a négy kedvenc amerikai színészem közreműködésének ígéretével, és pusztán egy forgatókönyvvel a zsebemben. Végül Roger Deakins operatőr is csatlakozott a produkcióhoz, és én nekiláttam a pénzszerzés fáradságos munkájának.
Még mindazzal együtt is, amit már addig megszereztem a filmhez, a Levity finanszírozása nagyon bonyolult folyamatnak bizonyult. Ez nem egy tipikus Hollywood-i film, ez a film nem tipikus Hollywood-i témákról szól, és amiről szól, azt egyáltalán nem Hollywood-i stílusban tálalja. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a Studio Canal munkatársai hittek annyira a projektben, hogy elvállalták a Levity támogatását a külföldi forgalmazásban; a hazai forgalmazáshoz pedig bizonyos független cégek nyújtottak segítséget, többek között a Columbia Tristar.
Mindig nagyon szerettem azt a címet, hogy Levity, annak ellenére, hogy tudatában vagyok, hogy a felszínen úgy tűnik, hogy a szó éppen az ellentétét jelenti annak, ami a film témája. De ez éppen az egyik ok, amiért szeretem ezt a címet. A film arról szól, hogy egy ember hogy keresi a világosságot, hogy keresi a fényt, egy olyan világban, amely elutasította és kivetette őt, ráadásul, úgy tűnik, hogy a világnak erre nagyon jó oka volt. Tinédzserként megölt valakit, elvette egy embertársa életét, szörnyű hibát követett el. És itt arról van szó, hogy mi történik akkor, ha akarata ellenére visszakerül ebbe a világba, és hogy a bűnbocsánat iránti vágya és a jót tenni akarása hogyan hajtja és vezérli, – még ha nincs is tudatában, hogy tulajdonképpen mit csinál, – hogy megváltást nyerjen, amiről pedig úgy hiszi, hogy számára elérhetetlen.
A Levity című filmben nem próbálok problémákat megoldani, vagy kinyilatkoztatni dolgokat. Mindössze megpróbálok elmondani valamit, amiről azt remélem, hogy egy érdekes és lebilincselő történet, és megpróbálok a mélyére ásni néhány olyantémának, amelyek mindig is érdekeltek és foglalkoztattak. Eltérően a tipikus Hollywood-i forgatókönyvek szokásos, három felvonásos felépítésétől, ez a sztori egy sor apró pillanatból áll, amelyek – remélem – hogy végül úgy állnak össze egy egésszé, hogy értelmet nyernek. Ami magát a filmes formanyelvet illeti, egyszerű, gondolatokat és asszociációkat felidéző képeket akartam csinálni, finoman, szinte lágyan sodródó kamerával készült képeket, mintha a kamera úgy siklana végig a filmen, ahogy a főszereplő a városon: ide-oda keringve, csöndben figyelve, majdnem úgy, mint egy kísértet.
Ennek a filmnek a megalkotása életem egyik legnagyobb élménye. Különösen jóleső érzés volt, ugyanakkor alázatra intett, hogy ilyen kaliberű és tehetségű emberekkel dolgozhattam együtt, akikkel szerencsémre összehozott ez a film. Hálás vagyok valamennyiüknek, mint ahogy azoknak is, akik megnézik a filmet.

A FORGATÁSRÓL
Egy filmalkotó számára mindig jóleső érzés, ha mások is osztoznak az álmaiban, és a Levity saját maga által írt forgatókönyvének filmre vitele során Ed Solomon ezt érezhette: kiderült, hogy sok tehetséges ember, a kamera mindkét oldalán, szívét-lelkét is beleadja a munkába.
Lori McCreary execitive producer, aki Morgan Freeman üzlettársa a Revelations Entertainment cégnél, már jóval azelőtt ismerte Solomon-t, hogy a Levity című forgatókönyvét alkalma lett volna felfedezni. Jópár éve ismertem Ed-et – mondja McCreary, – mert iskolatársak voltunk. Néhány évvel ezelőtt Ed elhozta nekünk a forgatókönyvet, nevezetesen Morgan-nek, hogy felkérje a szerepre. Nagyon tetszett nekünk, aztán kb. egy éve Ed visszahozta azzal, hogy készen áll arra, hogy megcsinálja a filmet.
McCreary-re az évek során mély benyomást tett Solomon figyelemreméltó forgatókönyvírói teljesítménye, és az a kitartás, amivel ragaszkodott régi vágyához, hogy filmre vigye a Levity című forgatókönyvét. Ez Ed-nek a szívügye. – mondja McCreary. Évek óta hordozta a témát és addig nem nyugodott, amíg valóra nem válthatta."
Ed csodálatos forgatókönyvet írt. – jelenti ki Richard N. Gladstein producer. Habár most rendez először, rengeteg forgatókönyvet írt és nagyon sikeres a film világában. Azt hiszem, Ed nagyon jól tette, hogy olyan sokáig várt, mielőtt úgy döntött volna, hogy rendezni is fog. Biztos vagyok benne, hogy már korábban is lett volna rá lehetősége, de várt addig, amíg olyan történetet rendezhet meg, amit tényleg el akar mondani, és amíg megtalálta a megfelelő színészeket.
Ed számára ez nagyon személyes film, – folytatja Gladstein, – már amennyiben ez egyetlen ember elképzelése, eltérően számos Hollywood-i filmtől, amikor egy stúdió megvásárol egy ötletet, aztán felbérel vagy 16 írót, egyiket a másik után. Ed maga írta a forgatókönyvet, a saját, eredeti ötletéből. Ő a film rendezője is. Ez nagyon az ő filmje.
Mindenképpen reményteli filmnek tartom, ami egy olyan univerzumban játszódik, ahol a bűnbocsánat és a megváltás valóban lehetséges. Azt hiszem, ebben a filmben olyan a főszereplő, amilyen figurát Hollywood-i filmben nem látunk. Talán bizonyos fokig ez válasz is arra, ahogy az ú.n. népszerű kultúrában egyre jobban elburjánzik a felfogás, hogy az emberi élet olcsó. Már egészen hozzászoktunk a tömegmészárláshoz, az emberöléshez, mint a szórakoztatás témájához. A Levity című film ezzel szemben azt boncolgatja, hogy milyen hatással van az emberre, ha csak egyetlen emberéletet is elvesz.
Az óriási pénzügyi siker magának Solomon-nak sem ismeretlen, olyan filmek forgatókönyvírójaként, mint a Men in Black (Sötét Zsaruk) és a Bill & Ted (Bill és Ted) filmek, amelyeket Chris Matheson-nal együtt írt. A Levity című film minden bizonnyal más, mint azok a filmek amelyekkel szerencsém volt kapcsolatban lenni és sikeresek voltak. – jegyzi meg Solomon. "Azoktól a történetektől azonban, amiket szívesen próbálok meg elmondani, már nem különbözik annyira. Csak persze ez utóbbi filmeket nehezebb megcsinálni. A Levity-hez azonban évekig nem voltam hajlandó hozzáfogni, remélve, hogy másokat is találok, akik hajlandók megpróbálkozni a projekttel.
Billy Bob Thornton egyetlen percig sem habozott szerencsét próbálni az első-filmes rendezővel. Jó tapasztalataim vannak fiatal rendezőkkel, mint amilyen Marc Forster, aki a Monster?s Ball (Szörnyek Keringője) című filmet rendezte. – jegyzi meg Thornton. "Úgy gondolom, hogy a Levity nagyon erőteljes film lesz, és ez nagyrészt annak tulajdonítható, hogy Ed oly nagy szenvedéllyel csinálta. Sok olyan figurát alakítok, akik a látszatnál mélyebben éreznek és gondolkodnak, és úgy tűnik, hogy gyakran játszom magányos és kirekesztett, kívülálló emberek szerepét. Amit nagyon szerettem Manual Jordan alakjában, az az, hogy szinte megszállottan szeretne bűnbocsánatot nyerni, pedig közben nem is tudja, hogy egyáltalán lehetséges-e megváltásra lelni.
Thornton-t a figurában rejlő erő és a titokzatosság vonzotta Manuel Jordan alakjához, akinek az elidegenedés érzésével még szinte rokonságot is érzett. "Bele tudtam képzelni magam abba a helyzetbe, hogy olyan valaki vagyok, aki nem nagyon tudja, hogy hogyan is illeszkedjék be a társadalomba, mert én is így érzek, főleg a filmvilágban. Nem nagyon veszek részt Hollywood életében, és nem is tudok róla valami túl sokat. Dolgozom és otthon vagyok. Ennyi, és nem több, amiből az életem áll. Amikor egy filmes party-n vagyok, amin illik részt vennem, nem is igazán tudom, hogy miként viselkedjek. Csak álldogálok ott, tanácstalanul, bizonytalanul.
Úgyhogy ebben az értelemben, – folytatja Thornton, – pontosan úgy érzek, mint Manual, amikor csak úgy kóborol az utcákon, és nem tudja, hogy hova megy és mit is akar tulajdonképpen. Én is egy kicsit elveszettnek érzem magam abban a helyzetben, pontosan úgy, mint Manual.
Billy Bob-ot az teszi egyedülállóvá, – jegyzi meg Richard gladstein, – hogy ő olyan főszereplő, akinek van valamilyen kaméleon-szerű képessége arra, hogy minden egyes filmhez újrateremtse saját magát. Játszik, mondjuk egy nagyszabású akció filmben, aztán pedig minden további nélkül otthon van egy olyan kicsiny, intim hangulatú sztoriban, mint a Levity. És a figurákban, akiket alakít, mindig talál valamit, amihez ő maga személyesen kötődik, aminek a révén bele tud bújni a figura bőrébe.
Morgan Freeman-t, aki – Billy Bob Thornton-hoz hasonlóan – mindig ötvözni tudta a sztárok erőteljes vonzerejét egy olyan rendkívüli képességgel, amivel a legkülönbözőbb figurákba lehelt életet, Miles szerepében a figura talányos volta vonzotta. Szeretem Miles titokzatosságát, – mondja Freeman, – mert az ember nem igazán tudja, hogy ki is ő valójában. Nem igazán tudjuk, hogy mi mozgatja ezt a figurát, vagy hogy egyáltalán mi is a célja, mit is akar. Ez igazi kihívás, mert a színésznek végülis meg kell teremtenie, össze kell eszkábálnia a figurát, ki kell derítenie, hogy kit alakít. De ha bevallod, hogy nem tudod, hogy ténylegesen csak egyik percről a másikra alakul ki, amit csinálsz, az élessé teszi a dolgot, és ez jó.
Holly Hunter egy véleményen van Freeman-nel, és őt is a forgatókönyv rejtélyes elemei vonzzák. Azt hiszem, hogy – általában véve – az egyik, ami leginkább vonzott a forgatókönyvben az a titokzatosság, ami szerintem Adele alakját körülveszi, – mondja Hunter, – és persze a sztori, mint egész. Általában az a helyzet, hogy a forgatókönyvek az összes kérdésre választ adnak, minden nagyon világosan meg van magyarázva. Azt hiszem, hogy Ed Solomon-nak egyáltalán nem esett nehezére, hogy olyan figurákat teremtsen, akikkel kapcsolatban nem tudunk mindent, akikben van valami ismeretlen.
Az egész projekt történetét vonzónak találtam. – folytatja Hunter. Úgy éreztem, hogy a forgatókönyv gyönyörű, érzékeny és finomművű stílusban íródott, és hogy Ed-nek rendkívüli érzéke, jó szeme és jó füle van a részletekhez. Ez egy kicsiny történet, és Ed pontosan így is akarta, hogy kis és intim sztori legyen. No és természetesen a lehetőség, hogy egy filmben játszhatok Billy Bob Thornton-nal és Morgan Freeman-nel, szintén nagyon vonzott, mert mindketten csodálatos színészek.