színes, szinkronizált, francia–spanyol, romantikus vígjáték
Szereplők: Romain Duris, Cécile De France, Judith Godréche
Audrey Tautou, Kelly Reilly, Xavier De Guillebon, Kevin Bishop
Rendezte: Cédric Klapisch
Forgalmazó: Best Hollywood

A film főbb elnyert díjai:
2003. a legígéretesebb színésznőnek járó César-díj
Cécile De France-nak;
2002. közönségdíj a rendezőnek,
Cédric Klapisch-nak a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Xavier 25 évesen Barcelonába indul, hogy befejezze a közgazdasági egyetemet, és megtanuljon spanyolul. Szüksége van erre a nyelvre, hogy betölthesse az apja egyik barátja által a gazdasági minisz- tériumban felkínált állást; azonban tervéért fel kell dobnia Martine-nal, barátnőjével négy éve tartó kapcsolatát.
Elutazik, és szorgos keresés után végre talál Barcelona központjában egy lakást, amit hét különböző országból érkezett bérlőtársával kell megosztania egyikük olasz, másikuk angol, svéd, dán, német, spanyol és török. Itt ismerkedik össze Isabelle-lel, akibe hamar beleszeret, és egy különleges év veszi kezdetét…

Interjú Cédric Klapisch-sal

-A "Le péril jeune" c. filmjében a gimnáziumi évekkel fog- lalkozott. A Lakótársat keresünket (L'auberge espagnole) nézve pedig az a benyomásunk, hogy ennek folytatásaként az egyetemi évek élményeit kívánta feldolgozni. Megtörtént eseményeken alapul a film?
-Á, egyáltalán nem szerettem volna egy "folytatást" készíteni; az viszont igaz, hogy ezt a filmet is valós történetek inspirálták. Van egy hét évvel fiatalabb húgom, aki Párizsban kezdte az építészmérnöki tanulmányait, aztán az Erasmus program első éveiben nyert egy ösztöndíjat Barcelonába. Egyszer elmentem hozzá egy hétre, és roppant szórakoztatónak találtam az ott látottakat. Öt vagy hat különböző országból származó emberrel együtt bérelt lakást; na és ezt a "kommunát" neveztem én el akkor Spanyol fogadónak (Auberge espagnole). Volt a helyzetnek valami újszerűsége; ez volt az első olyan európai generáció melynek tagjai ilyen mértékig elvegyültek egymás közt. Akkoriban szinte felfedezésnek hatott, hogy ez ilyen jól működik. Ebbol a kaotikusnak indult helyzetből valami roppant harmonikus kerekedett. A film is sokat foglalkozik ennek a káosznak és a harmóniának a szembenállásával.

-Mit ért a filmben kusza életen?
-Az egyszerre több szálon, több irányba futó életpályát. Xavieré tipikusan ilyen, mert bizonytalannak érzi magát egy bizonytalan korban. Még nincs kialakult személyisége; még nem létezik, csak keresi az útját, bolyong a lehetőségek között. Tarthatjuk ezt egy tanulási folyamatról szóló filmnek, mint ahogy beszélhetünk "útkereső", saját formanyelvet próbálgató regényről is. Ő egyszerre fiatal és öreg, ahogyan Európa is szimultán idős és fiatal; tarthatjuk hát az öreg kontinenst is "kuszának". Kapcsolat van Xavier kamasz- kor utáni állapota és Európa között. Ez a töredezettség, hektikusság az, amiről régóta próbálok beszélni; a dolgok nem folytonos voltáról. Az életet egyre inkább szakadozottnak érzem, azaz egyre kevesebb a logika egy napban, egy életben. A kuszaság alapérzése onnan fakad, hogy a dolgok egyre megfoghatatlanabbak, hogy a környezet olyan amilyen, hogy az események meg-megszakadnak, és egyre bizarrabbak. Gyakori ebben a filmben, hogy megcsörren a mobil- telefon és egy beszélgetést egy másik vág el, hogy egyik nyelvről a másikra ugrunk, hogy egy szereplőről hirtelen egy másikra, az épp létező univerzumból egy újra váltunk. Kapcsolunk és ugrunk folyamatosan, és Xavier idővel felfedezi, hogy ez nem feltétlenül negatív. Szeretne persze saját logikája, egy elképzelt folytonosság szerint élni, de meg kell tanulnia az életvitele hektikusságával szembenéznie. A film azt meséli el, hogyan lehet a káosszal harmóniában élni egy darabjaira hulló világban.

-A húga történetei alapján írta a forgatókönyvet?
-Nem csak azokra támaszkodtam. Öt éve volt egy barátnőm, akit rendszeresen látogattam, míg rajzot tanult az Erasmusszal Barceloná- ban. Ezekből az utazásokból is sokat merítettem, megismertem a várost, és kedvet kaptam az ottani forgatáshoz; illetve a két, 23-25 éves koromban New Yorkban eltöltött tanulóévem is segített. A törté- net a drámai szerkesztés rendszerét követi, nem pedig emlékfüzér.

-Gyakran illeszt a történetbe új jeleneteket a forgatás helyszínén?
-Két hónappal a forgatás előtt, tizenkét nap alatt írtam a forgató- könyvet. Attól kezdve folyamatosan átírtuk. Az előkészítés alatt a stáb tagjai mindig vártak a forgatókönyv egy használható változa- tára, hogy a helyszínkeresést, a szereplőválogatást és a forgatás szervezését el tudják végezni. Ám a lapok csak lassacskán, naponta érkeztek, úgyhogy feladatokat is csak ilyen ütemben lehetett végre- hajtani; és ez folytatódott a forgatás alatt is.

-Ez a kommuna-lét Ön szerint egy kifejtésre érdemes téma?
-Igen, hiszen a dolgok többszólamúsága, a darabjaira hullott világ szakadozottsága alapvetően a komédia forrása. Megosztani egy lakást olyan emberekkel, akik más nyelveken beszélnek, alapvetően szórakoztató, de itt nem csak a nyelvek keveredéséről van szó. A filmben feldolgoztam egy andalúz lány és egy dán fiú kapcsolatáról régebben hallott történetet. Míg a lány családjában este 23 órakor vacsoráztak, addig a dánoknál délután 6-kor. A pár problémája Európa problémája. Ezt színre vinni roppant különleges feladat! Ez egyrészt a humor forrása, másrészt lehetőség, hogy elgondolkod- junk, és kérdéseket tegyünk föl a közös Európával, és — tágítva a kört — a különbségekkel kapcsolatban.

-Miért pont az Erasmus programot választotta?
-Már tíz, vagy tizenkét éve létezik, és más európai országok egyetemein való tanulmányokat tesz lehetővé. Ez a politikai és intézményi elhatározásból létrehozott program a benne résztvevők életének egy fantasztikus pillanata. Úgy gondolom, hogy egy újfajta gondolkodásmód is megszületett vele. 20-25 évesen külföldi tanulmányútra indulni olyan élmény, amit bárkinek szívből kívánok.

-Az egész történet Xavier körül forog; de ki is ő valójában?
-Azt mondanám, hogy egy átlagos, jobb családból való francia tanuló. Olyasvalaki, akinek rendeznie kell identitás- és szexualitásbeli problémáit, rendeznie kell a családjával, és a Párizsban maradó barátnőjével való kapcsolatát. Az volt az érdekes, hogy miképpen formázzunk meg egy minden szempontból átlagos embert. Abszolút semmi különleges nincs benne kezdetben, de megtanul kicsit azzá válni a történet végére.

-A bérlőtársak is mind egytől-egyig hétköznapi karakterek, mégis mindegyiküknek van egy kis különlegessége.
-Ez volt a film nehézsége: úgy jellemezni európai nemzeteket, hogy véletlenül se tűnjön karikatúrának. A többi szereplőt is úgy válasz- tottam ki, mint a Xavier-t alakító Romant; először a színészt keres- tem meg, aztán találtam ki a szerepet.

-Valóban nem tűnnek karikatúrának a szereplők, sokkal inkább a történet füzérszerűsége a szembeötlő; jelenet a léggyel, Alistaire érkezése, vagy amikor Isabelle megtanítja Xavier-t, hogyan szerezzen örömet a nőknek.
-Nem kizárólagosan Európáról szerettem volna beszélni. Meg akartam rajrolni egy 25 éves fiú portréját. Általában nem egyetemes ívű gondolatok késztetik az embert filmalkotásra, hanem kisebb történetek. Aztán persze jó esetben egy jelenet szól egy kicsit a többiről is. Egymástól független személyek külön kis históriáiból indultam el, és megpróbáltam olyan helyzeteket teremteni amik az általános mondanivalót kifejező hangulatot megalkothatják.

-Hogyan írt meg egy-egy ilyen jelenetet?
-A leszbikus jelenet például két dologhoz is kapcsolódik. Az Egyesült Államokban töltött évek alatt beleszerettem egy leszbikus lányba, akinek a történetét apró változtatással Isabelle szerepére írtam. Azt a pillanatot, amikor felfedi leszbikusságát, ugyan így éltem meg! Gyakran gondolkodom azon, hogy ez miért foglalkoztat ennyire. A vágy lehetetlenségének témája izgat, az, hogy hogyan szerethetünk úgy valakit, hogy ugyanakkor testileg nem kívánjuk. Azóta egy másik leszbikus lány beszélt nekem erről; és úgy gondoltam, hogy ez elég érdekes ahhoz, hogy megosszam másokkal.

-Hasznára vált a valóságban a lecke?
-De még mennyire!! Ez olyasmi lehet, mint amikor egy lány beszél egy homoszexuális fiúval. A srác sokmindent megtaníthat neki arról, hogyan éreznek a fiúk. Igazából mindenkinek szüksége lenne egy ilyen tapasztalatra!

-Cécile de France fantasztikus Isabelle szerepében!
-Valóban! És milyen sok munkájába került a karakter megformá- lása. Még leszbikus lányokat is felkeresett, hogy beszélgessen adott helyzetek viselkedési sémáiról. Csodálatosan játszik, és egy roppant hiteles személyiséget jelenít meg. Sokat dolgozott a karaktere "férfi-oldalán", mint mondta…

-A filmbeli társasággal nagyon könnyű azonosulni, de ott van az orvos és felesége alkotta pár is. Ők mindazt képvise- lik, amivé a többiek nem szeretnének válni… Ragaszkodott ehhez az ellentéthez?
-Igen, mert van egy dolog amit bájosnak tartok az utazásban. Amikor New Yorkban laktam, olyan emberekkel találkoztam, akikhez Párizsban eszembe sem jutott volna szólni. De franciák voltak, és New Yorkban éltek. Meg kellett ismernem őket, sőt, még szimpa- tizálnom is kellett velük, pedig amikor először találkoztunk azt gondoltam, hogy semmi mondanivalóm nem lesz számukra. Ebben látom az utazás báját, hogy kiszabadít az elefántcsont-tornyunkból, levetkőzzük az előítéleteinket. Ez Xavier sorsa is, fel kell adnia addigi berögződéseit, hiszen olyanokat is el kell fogadnia, akiktol ódzkodna, vagy nem tart sokra.

-A film induló életpályák története. Ez mindenkinek sikerül, kivéve Judith Godréche-nek.
-Nem, ez főleg a főszereplő elindulásáról szól. Azt csak reméljük, hogy a többieknek sikerül idővel szárnyat bontani! Úgy érzem, hogy Judith is változik, és lassan felszabadul, mikor például a hotelszobá- ban van Xavier-val. Szerintem az életben vannak pillanatok, amikor tudunk változni, míg máskor bezárunk. Judith-ot ebben az időszakban nem akar változni, még ha fontos is számára amit a fiúval átél.

-Hogyan látja a Xavier-nak csak nyűgöt jelentő Audrey Tautou személyiségét?
-Azért ilyen, mert a kapcsolatuk épp felbomlóban van. Talán egy kicsit meg is keseredett; van valami tragikus abban, ahogyan ezt megélik. Audrey sem túl büszke magára, de csak a végén válik kicsit lágyabbá.

-Nem túlzottan mellékszerep ez Audrey Tatou számára?
-De, csak tudni kell, hogy akkor még nem jött ki az Amélie csodálatos élete. A forgatás idején még teljesen más volt az élete, mint ma! Többször is dolgoztunk már együtt, és akkor is örömmel jött egy filmbe, ha csak kis szerepet kellett alakítania. Mindketten nagyon élveztük a közös munkát. Azt hiszem, hogy ez egy csodálatos talál- kozás volt. Senki sem adhatott volna nagyobb intenzitást ennek a szerepnek. Egy ritkán megjelenő, de erős karakterű figurát kellett alakítania sugárzó személyiségével; és ez briliánsan sikerült is. Audrey tulajdonképpen egy porcelándobozban megbúvó tank.

-Hogyan lehet egy olyan forgatást vezetni, ahol minden szereplő külön nyelven beszél? Mindenki értett franciául?
-Nem, angolul. Páran ugyan tudtak valamit franciául; a dán, a német és a spanyol színész. Mindenesetre idegen nyelven instruálni borzal- mas! Voltak pillanatok, amikor a film is egy Spanyol fogadóra (az eredeti cím — a ford.) emlékeztetett, kész Bábel tornya, míg én valami nemzetközi halandzsanyelven próbálkoztam uralni a helyzetet.

-A forgatás hangulata is olyan volt, mint a filmbeli lakásé?
-Ó, delíriumos boldogság volt végig… Hihetetlen kreatív pezsgés volt bennem! Szinte semmit nem aludtam a forgatás két hónapja alatt. És persze ott van a város, Barcelona; úgy tűnik, mintha az emberek sosem aludnának, sem diákok, sem hivatalnokok! Reggel hatra haza- érnek, és nyolckor már az irodában ülnek. Ez a film energiával sokszorosan telített, benne pezseg a város, Spanyolország és a fiatalok lelkesedése is; mi pedig követtük őket! Egy boldog, mindig vidám káosz volt. Mindig mindent mindenhol mindenki viccesnek talált. A munka kezdetén úgy gondoltam, hogy lehetetlen megcsinál- nom ezt a mozit, mert túl rövid a rendelkezésünkre álló idő, de aztán belevágtam mondván, hogy "akkor jó, ha szórakoztató a meló, hát csináljuk."

-Miért numerikus kamerával forgatott?
-HD kamerát használtam. Furán éreztük magunkat, mert előttünk csak a Vidocq és a Csillagok háborúja forgott ilyen géppel, és semmiképpen nem szerettem volna valami képileg hasonlót létrehozni. Mostanában a filmezés terén egy kis technikai forradalmat élünk; már máshogyan is láthatunk. Azért találtam ki az áramszünetes jelenetet, mert tudtam, hogy ezzel a technikával egy gyufa, vagy egy öngyújtó fényénél is forgathatunk. Más jelenetekben is felhasználtam ezeket a lehetőségeket; a trükköket, gyorsításokat nem tudtam volna lefor- gatni hagyományos 35mm-es nyersanyagra. Ezt a technikát alkal- mazva az ember érez ugyan egyfajta kötetlenséget, de mégsem akartam dogmát csinálni, hiszen az is egyfajta dogma lett volna. Lényegében a nehézségek kiküszöbölése volt a cél. A HD a színé- szekkel való munkát is segítette, többet próbálhattunk. Dominique Colin, aki a Péril Jeune és a Rien du tout munkáim operatőre is volt, imád kipróbálni új dolgokat. Roppant úttörő szellemű, ami persze néha barkácsolást jelent, de ehhez a mentalitáshoz én is közel érzem magam.

-Mi alapján választotta ki a zenét?
-Most is a Peut-ętre zenéjét szerző Loďc Dury-t kértem fel valami eredeti komponálására. Ezen kívül hallatlan szerencsénk volt a Daft Punkkal; az ő zenéjükre forgattam egy jelenetet bizakodva abban, hogy megkapjuk a jogokat, és sikerült! Ez egy olyan zene, ami a 25 évesek lüktető energiáit és bizonytalanságait is érzékletesen közvetíti. A Radiohead zenéjét is felhasználtuk, bár itt is voltak nehézségek a jogok megszerzésével… Ez a kétfajta zene alapvető az érzelmi változások aláfestésére. Nehéz volt úgy érzékenynek lennünk, hogy ne tűnjünk bárgyúnak.

-Forgatás közben érezte-e azt a fajta szorongással teli izgalmat, amirol Xavier is beszél?
-Szerencsére egyre ritkábban érzem, és ezen a filmen pedig egyáltalán nem. Ezt a munkát főleg kedvtelésbol csináltam, régi munkatársakkal, akikkel már sokat dolgoztunk együtt.

-A film végén Xavier a saját gyerekkori képét nézve azt mondja: "nem akarlak elkeseríteni." Szól ez Önnek is?
-Igen bizonyos értelemben. Gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy rendező leszek. Büszke vagyok rá, hogy sikerült ezt az álmomat megvalósítanom. Amit a végén mondok, mondatok a szereplővel, abban benne van egy üzenet annak a 8-10 éves kisfiúnak is, aki voltam: "Folytasd! Álmodj tovább! Látod? Megéri!" Xavier is megpróbálja folytatni az írást. Ez a film a bátorításról is szól; "azt csináljátok az életben, amihez kedvetek van!"

-És hozzáfűzhetnénk még, hogy: ne hazudj önmagadnak!
-Igen ez egy alapvető üzenet abban az életkorban, mikor az ember még bizonytalan, kérdésekkel teli. Túl sok ember választja a könnyű, kitaposott utat, hogy ne kelljen önmagát adnia. Mert bátorság kell ahhoz, hogy önmagunk lehessünk, és nehéz megélni a saját problé- máinkat, hiszen olyan csábító az a közéközépút…