Külvárosi Kávéház

Újpesten a fejlesztések ellenére még találunk olyan helyet ahol úgy érezzük, hogy megállt az idő! A Külvárosi Kávéház is egy ilyen kis gyöngyszeme Újpestnek. Ha ellátogatunk erre a helyre, a század eleji milliő hangulata fogad bennünket. Itt nosztalgiáztunk Varga Jánossal, aki ennek a helynek az egyik üzletvezetője.

-Mikor nyílt e hely és van-e valamilyen története az épületnek?
-2003. decemberében leszünk 10 évesek. A kávéház a századelőn egy puccos étterem volt, ahol szalonzenekar játszott, majd kis idő elteltével a tulajdonos úgy gondolta, hogy a hely nem fog kellőképpen felfutni, ezért profilt váltott, és cukrászda lett. Az államosítás időszakában egy öreg úr lakott itt, majd ezt követően Ragályi Elemér és Borbély László ("lokálpatrióták", borzasztóan szeretik Budapestet) vették át a hely üzemeltetését és ők gondolták ki azt, hogy egy családias kis étterem és kávéház létesüljön az előbbiek helyén. Az épület kialakításában és struktúrájában nagyon sok ember tollvonása mutatkozik meg: Makovecz Imre építész ill. Mezei Gábor belsőépítész, aki a pultunkat is kreálta és Mezei édesanyja, Hauszvik Magdolna – aki az egyvonalas grafikák elindítója – híres grafikus művész volt. Figyelmükbe ajánlom a hely gazdasági bejáratát (a művészemberek mind beleszerelmesednek), mely borostyánnal befuttatott gyönyörű kovácsoltvas kapu.

-Az étteremrész együtt nyílt-e a kávézóval?
-Igen, együttnyíltak, a terasz nyitott később, mely folyondárral, szőlővel van befutva, egy kis lugashoz hasonlít. Nyár folyamán természetesen ott is hallható zene, tökéletes hely azon szerelmeseknek akik egy romantikus vacsorával szeretnék meglepni magukat. A muzsikát természetesen immár ötödik éve bárzongoristánk, Berki Kálmán szolgáltatja aki egy világlátott zenész.

-Ahogy körbenézünk nagyrészt régi tárgyakkal találkozik a szemünk: a csillár az óra, a zongora a kandalló – mind-mind antik tárgyak, honnan származnak?
-Ezek zöme családi antik darab, hoztuk magunkkal vagy örököltük őket, de van egy fafalba ágyazott nyomott üveges ajtó, melynek érdekessége, hogy a zongorához készült. Látják még a színe is ugyanolyan : mintha a gombhoz varrták volna a kabátot.

-János, ön azt mondta hogy 1993 decemberében nyitottak, akkor milyen nehézségek árán?
-Ez nagyon érdekes volt, azon a héten amikor megnyitott a Kávéház szinte alig volt forgalom képzelheti mennyire pánikoltunk: azt láttuk, hogy az emberek megállnak az ajtó előtt és csak bámulnak befelé, de belépni nem mernek valami miatt… a kandalló és a benne égő tűz, a gyertyák sokasága annyira megzavarta őket, hogy egyszerűen azt hitték ide nem szabad belépniük… majd kinyitottuk az ajtót mínusz tízben és úgy tessékeltük be az embereket! Idővel persze megszokták és mára már nincs ilyen problémánk. De hogy visszatérjek a bővülésünkre: kezdetben a kávéházra volt a hangsúly fektetve nem az étteremrészre, de ahogy növekedett a vendégek száma, úgy gazdagodott az étlapunk is, mostanra végül kialakult egy komoly étel-és borválaszték. A vendégek nagyon szeretik ezt a századeleji milliőt. A kávéházat nemrég újítottuk fel, főleg a gipszstukkókon és a konyha berendezésein végeztünk kisebb-nagyobb javításokat, mert az idő vasfoga mindenen nyomot hagy.

-A grafikák, illusztrációk mellet nagyon sok híresség fényképe is díszíti a falakat. Hogyan került egy ekkora híresség mint Whoopi Goldberg illetve Robin Williams az USA-ból egy észak-pesti kerületbe, illetve a külföldi "Nagyok" mellett milyen magyar törzsvendégek fordulnak meg Önöknél?
-A külföldi sztárok Ragályi Elemér és különböző filmes ismerőseink által kerültek Újpestre, hiszen nehéz lett volna ilyen kapcsolatok nélkül ekkora sztárokat ide csábítani, nagyon nagy büszkeség ez nekünk, hogy megfordultak itt nálunk, együtt borozhattunk velük, nagyon barátságos kedves emberek. Nyoma sem volt az "I'm the superstar" hangulatnak itt tartózkodásuk alatt. A magyar törzsvendégeink közül Varnus Xavér, Friderikusz, Bochkor akik rendszeresen látogatjál a Kávéházat. Nekik már saját csészéik és gravírozott névreszóló 'reserve' tábláik vannak. Tudjuk mit szeretnek, mit nem, tisztában vagyunk a rigolyáikkal.

-Turistacsoportokat szoktak-e fogadni?
-Turistacsoportokat nem tudunk fogadni, mert Újpesten nincs sok látnivaló, ellenben érdekes, hogy belga csoportjaink már évek óta visszatérnek hozzánk egy-egy vadvacsorára illetve borkóstolásra. A vendégek sok időt töltenek itt, a családias hangulat miatt. Beszélgetnek, játszanak: kártyáznak, sakkoznak.

-A kandallót mikor gyújtják be?

-A kandallónk november elején kezd üzemelni, már megrendeltük a fát is. Nálunk az a szokás – ami a vendégek körében is elterjedt – , hogy épp aki arra jár mindig rak fát a tűzre, és nem hagyja kialudni a közös lángot. Mi a családiasság érzését akartuk megvalósítani itt és mondhatjuk, hogy sikerült. Ez a nyugodt kis sziget Újpesten egyedülálló.
Ha szeretnének régi muzsikát hallgatni, vagy egy közös tűznél melegedni a zord és szürke téli napok valamelyikén , keressék fel a Külvárosi Kávéházat és melegítsék fel a lelküket… hiszen Újpest nincs is olyan messze…

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Gasztró

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére