Kovacsics András könyvet írt a magyar rockzene hőskorszakáról

A magyar rockzene születésétől a hőskoráig kíséri nyomon az eseményeket most megjelent könyvében Kovacsics András, az egyik szereplő. Az Omega-Universal, zenekartól az együttesig című kötet rengeteg régi fotóval, sztorikkal követi végig négy formáció történetét.

“Huszonöt évig, 1962-től 1986-ig voltam aktív zenész, ez a negyedszázad életem meghatározó része volt. 2006 óta gyűjtöm a fotókat, a történeteket, újságcikkeket a honlapomon, ezeket most könyv formájában adom közre” – mondta Kovacsics András “Öcsi” a csütörtöki bemutatón az angyalföldi Rockmúzeumban.

A gitáros, basszusgitáros öt éven át játszott az Omegában, utána az Olympia és a Syconor tagja volt, a leghosszabb időszakot, tizenöt évet pedig az Universalban töltötte. A Publio kiadó gondozásában megjelent könyv bemutatóján ott volt Kovacsics több múltbeli kollégája, Kovács Kati, Kóbor János, Horváth Charlie, Végvári Ádám és Zwolenszky Ferenc.

A 74 éves Kovacsics András felidézte: az Omega úgy jött létre 1962 őszén, hogy hárman – a basszusgitáros Varsányi István, a ritmusgitáros Kóbor János, majd ő, aki szólógitáron játszott – a Ciklon együttesből átszivárogtak a Próféta zenekarba, amelyikben Benkő László zongorázott, énekelt és furulyázott. A nem sokkal később Laux József dobossal kiegészülő Omega számos angol és magyar nyelvű kislemezt rögzített ebben a kezdeti felállásban, 1967-ben Koncz Zsuzsát kísérték együtt az Ez a ház című dalban az Ezek a fiatalok című filmben.

A zenész 1967-ben helyet cserélt Molnár György gitárossal, így került a Decca (későbbi nevén Olympia) zenekarba, ahol Horváth Charlie még trombitált, majd 1969 és 1972 között a Syconor következett, végül 1972-től az Universal. Ennél a zenekarnál tért át a basszusgitárra, itt volt zenésztársa Zwolenszky Ferenc “Marió” (ének), Kapitány Gábor (zongora), Király Tamás (dob) és Végvári Ádám (gitár, ének) – utóbbi 1980-ban a Neoton Famíliához került.
“Az Universal az egyik első magyar zenekar volt, amelyben mindannyian énekeltünk is” – mondta Végvári Ádám. Az Universal volt Kovács Kati kísérőzenekara is 1977 és 1986 között, összesen 2354 koncerten; felléptek Lengyelországban, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Kubában és a Szovjetunióban is együtt. Mint Kovács Kati felidézte, ők adták az első élőben közvetített koncertet a Magyar Televízióban, 1981-ben a győri színházból.
Kovacsics András tavaly májusban újra fellépett az Omega koncertjén a Budapest Parkban, ahol Kóborral, Benkővel, Somló Tamással, Laux-szal és egy angol énekessel, George Hill-lel a Spencer Davis Group klasszikusát, a Gimme Some Lovin’-t játszották el.

Az Omega-Universal, zenekartól az együttesig című könyv könyvesbolti forgalomba nem kerül, zenei rendezvényeken és online vásárolható meg.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére