Kottazűr

Több mint hatévnyi készülődés után végre megjelent Magyarország egyik legjobban várt rap albuma. A hivatalos bemutatóra a Toldi moziban került sor, ahol a klippremier mellett egyéb érdekes információkat is megtudhattunk az új dalokról.

2010. április 4. Vasárnap. A magyar hip-hop rajongók tűkön ülve várták ezt a napot, ugyanis egy ideje tudni lehetett már, hogy ezen a napon jelenik meg Said és Újonc új korongja. Rengeteg idő eltelt az első, Akkezdet című albumuk óta, és a lelkes hallgatóság már rendkívül ki volt éhezve az újabb nyakatekert rímekre. Nos, azt hiszem megérte a várakozás, hiszen a srácok jócskán kiengesztelték a rajongóikat azzal, hogy egy két CD-ből álló, összesen 30 számot tartalmazó duplalemezt sikerült összehozniuk.
Nézzünk pár ínyencséget, amit mindenképpen érdemes tudni a lemezről, s kezdjük rögtön a címmel. Kottazűr. Ez igen érdekes történet, ugyanis Újoncék egy barátjukkal beszélgettek az élet nagy dolgairól, amikor egyszer csak szóba került egy francia Riviéra, egész konkrétan Cote d’Azur neve. Erről a fiúk automatikusan kottazűrre asszociáltak, ami annyira megtetszették nekik, hogy az új lemez címének is ezt választottak. Maga az albumborító amúgy nagyon szép fekete-fehér színű, és egyáltalán nem egy rap csapat jut róla eszembe, sokkal inkább valami művészfilm és / vagy jazz együttes – a design amúgy Blik, Said és Újonc közös munkája.

Az előadók kreativitását dicséri, hogy a két CD-nek is van egy kis háttértörténete. Az egyes diszken egy olló, míg a kettesen egy fésű látható, aminek az oka a következő. Előbbire próbáltak a legelső Akkezdet lemezhez hasonló számokat felpakolni, mind szövegben, mind zenében. Az olló pedig egész pontosan arra utal, hogy az alapok ismét az úgynevezett sampleres módszerrel készültek, azaz kerestek valami nekik tetsző rövid mintát, amit szépen kivágtak, és a dobot hozzátéve gyakorlatilag kész is volt a zene. Ezzel a régi stílusú nóták feelingjét akarták visszaadni, nem úgy, mint a kettes CD-n. Ide már valamivel modernebb zenék készültek, és a szövegek is kicsit érettebbek, letisztultabbak lettek, kevésbé virtuózak, de azért még mindig bőven átlagon felüli rímképleteket használtak a fiúk.
Ejtsünk néhány szót a közreműködőkről is. Olyan előadók és csapatok segédkeztek néhány számban, mint például a Subscribe, az Anima Sound System, az NKS, MC Zeek vagy éppen a Realistic Crew. Rajtuk kívül pedig először rappel hivatalosan kiadott hazai korongon az Irie Maffia gyönyörű hangú énekesnője, Senna. Pazar felhozatal, és egészen biztosan születtek igen meglepő nóták.

 

Végezetül mindenképpen meg kell említenem, hogy a 30 dal mellé 2 videoklipet és egy werkfilmet is kaptunk Újoncéktól. Az egyik a Zenebuddhizmus címet viseli, ami nyilvánvalóan egy szójátékból ered, és maga a klip egy ideje már látható a nagyobb video megosztó portálokon. Egy rendkívül színvonalas dalról és képi világról van szó, érdemes megnézni, ugyanis nem lennék meglepve, ha hamarosan viszontlátnám valamelyik zenecsatornán. A másik videónak a címe Hisz sztori, aminek két érdekessége is van. Az egyik, hogy ebben a klipben világbajnok magyar break táncosok tűnnek fel, akikről amúgy nagyon keveset lehet hallani a különböző médiumokban. Erre szerette volna egy kicsit felhívni a figyelmet Said, aki amúgy a régi ismert népdalra, a Kis kece lányom örökzöld dallamára rappel. Rendkívül izgalmas alkotás ez is, le a kalappal Akkezdet Phiai előtt!

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére