Könyv született a Karthago dalának ihletőjéről

yv született a Karthago együttes legismertebb dalából.

Könyv született a Karthago együttes legismertebb dalából. A Requiem – Volt egy fiú… de ki volt ő? című, szociografikus kötet szerzője, Hatala Csenge 36 évvel a történtek után járt utána annak, hogy milyen körülmények között halt meg a fiatal rajongó, és miért hallgatták el az esetet a szocializmus idején.

Mint a szerző a kötet csütörtöki budapesti sajtóbemutatóján elmondta, a nyomozati és kórházi anyagok már nincsenek meg, de felkutatott néhány dokumentumot, beszélt a fiú, Dezső nővérével, az eset szemtanúival, valamint a Karthago zenekar tagjaival arról, mi történt 1981. február 13-án a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban. Az eset ma sem egyértelmű, de ennyi idő távlatából is sikerült korábban ismeretlen információkhoz jutni – hangsúlyozta Hatala Csenge.
Hozzátette: a könyv legfontosabb célja, hogy bemutasson egy letűnt kort, annak nehézségeit, a csöves srácok világát a szerencsétlenül járt 16 éves fiú élettörténetén keresztül.
Kiss Zoltán Zéró basszusgitáros, Takáts Tamás énekes, Gidófalvy Attila billentyűs és Kocsándi Miklós dobos személyesen, a külföldön tartózkodó, a Requiem című számot jegyző Szigeti Ferenc gitáros pedig videoüzenetben idézte fel az akkor történteket, valamint a szerencsétlenül járt fiúnak emléket állító, máig legnépszerűbb Karthago-dal megszületésének körülményeit.
“A székesfehérvári bulira sokkal több embert engedtek be, mint amennyien ott biztonságosan elfértek volna. Valószínű, hogy a fiút nekinyomták a falnak, a koncert végén behozták az öltözőbe, de már nagyon rossz állapotban volt, nem kapott levegőt. Még a sportcsarnokban voltunk, amikor megtudtuk, hogy a mentőautóban meghalt” – idézte fel Gidófalvy Attila.
A halál hivatalos oka szívleállás volt, de ma sem tudni pontosan, milyen szerepet játszott halálában a kábítószer és az alkohol.
Mint Kiss Zoltán Zéró kiemelte, a 38 éve változatlan felállásban működő Karthago számára a rockos számoktól merőben elütő lírai dal hozta meg a legnagyobb sikert, hiszen a Requiemmel megnyert egy ausztriai zenei fesztivált, sikeres volt vele Németországban is, és manapság is elképzelhetetlen koncertjük e dal nélkül. Kocsándi Miklós megjegyezte, hogy a Requiemet először a Budai Ifjúsági Parkban adták elő.
“A Requiem sikerre volt ítélve, és bár a számot nem tiltották be, a pártbizottság utasítására a hanglemezgyár nem reklámozta a kislemezt, amelynek csupán a B oldalára kerülhetett, egy fehér egyentasakba csomagolva. A kábítószer használatával összefüggésbe hozható haláleset összeegyeztethetetlen volt a szocialista kultúrával” – fogalmazott Szigeti Ferenc.
A szerző, Hatala Csenge 27 éves, a közelmúltban diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetem mesterszakos hallgatójaként. Két évvel ezelőtt jelent meg első kötete, a Hírzárlat, amelyben az 1973-as balassagyarmati túszdráma egykori szereplőinek többsége megszólal.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére