KISS ERZSI / zeneszerző, énekes

Kiss Erzsi művészetében valódi és fiktív nyelvek ötvöződnek, hidak épülnek ismert és képzeletbeli földrészek között. Végeláthatatlan rögtönzések zenefolyama ez, hangnyomatok, szövegtelen szövegek, szabad asszociációk határozzák meg zenéjük sokféleségét, amely a drum and bass-on át, a sötétebb balladisztikus meséken keresztül a napsugaras sanzonok világáig ér, vagy akár a rockosabb 70-es éveket is idézi. Kiss Erzsi őszintén nyilatkozott nekünk a New York-i fellépéséről és az éneklés szépségéről.

– Mi játszódik le benned, amikor megszületik benned egy-egy dallam? Mi a dalok alapja?
– A rendező elv egy jó kis dallam, amit szeretek énekelni, és persze, ami inspiráló az együttes számára is. A dallammal egy időben megszületik a dal szövege is. Attól függően, hogy milyen világokhoz kötődik, lesz népiesebb, angolosabb, vagy akár franciásabb. Mindez pusztán az alap zeneiségemből származik. Keveset hallgatok zenét, mostanában is inkább akkor, amikor a színházi munkáim ezt megkövetelték. Egyszerűen erre jár az agyam, nekem zenei fantáziálásaim vannak.

– Nem okoz problémát a közönségnek, hogy a szövegeiteknek nincs hagyományosan vett értelme?
– Nem azt gondolom, hogy abszolút nem. Egyértelműen értik és érzik, amit előadunk. Azt gondolom, hogy az a fontos, hogy egy nyelv megtalálja a saját zenéjét. Ezért én a saját nyelvemen éneklem el a dalokat, mert ezeken a keveréknyelveken meg tudom szólítani a különböző tájegységek zenéjét. A dallamhoz rendelt zenei nyelvet kell megtalálni, nem lehet másképp. Ettől van a zenénkben ez a sokféleség.

– A szövegeitek nem könnyítik meg a veletek éneklést, a dalaitokat érzésekkel kell érteni, és ez nem mindenkinek könnyű. Nem egyszerű kódolni az érzelmi kommunikációt.
– Igen, a dalaink nem tudnak aktualitásokat kifejezni, nem tudnak szavakban érzelmeket kifejteni, nem tudunk véleményt nyilvánítani. Ez egy érzelmi szöveg. Hogy megmagyarázzam, azt mondanám a szövegeinkre, hogy halandzsa, de nem szeretem ezt a szót használni, mert komolytalanná, sekélyessé teszi mindezt, holott ennél sokkal fontosabb, lényegibb, és ősibb valami. Nem a halandzsa a megfelelő szó. :)

– Nem gondoltatok még arra, hogy hagyományos értelemmel bíró szövegeket írjatok? A közönségtől is maximális figyelmet követelnek meg ezek a dalok, mert egy szövegest dalt sokkal egyszerűbb értelmezni.
– Gondoltam rá, hogy játszom a magyar nyelv zeneiségével, ritmusával, létrehozni olyan zenei alapot, ami magából a magyar nyelv ritmizálásából következik, de rájöttem arra, – elég hamar, ahogy kicsit is elkezdtem ezzel foglalkozni -, hogy innen nincs visszaút. Attól a pillanattól kezdve, hogy van jelentése egy szövegnek, bármilyen pici is, onnantól kezdve nem lehet visszatérni a �nemjelentéshez�. Erejét veszítené az érzelmi szöveg, kioltják egymást. Az új elvárásnak kellene megfelelni attól kezdve. Én valójában egy hangszert szeretnék utánozni, egy hangszer vagyok a zenekarban. De ettől függetlenül én azt gondolom, hogy a mi zenénk egy nagyon szórakoztató, táncos, emészthető zene, akár még háttérzeneként is hallgatható, csak a ránk aggatott alternatív bélyeg miatt néhányan talán fenntartással közelednek felénk.

– Azt látni, h nincsen meg az a professzionális háttér, ami támogatni tudná a zenekart. Nem tudjátok magatokat reklámozni, terjesztési problémákba ütköztök, hosszú időn keresztül nem rendelkeztetek saját weblappal, mert nem volt, aki gondját viselje a honlapotoknak. Miért kell ezekkel a nehézségekkel szembe néznetek, hogyan boldogultok egyáltalán?
– A kezdetektől így alakult, hogy nekünk kellett a zenekart menedzselni, nekünk kellett aktívnak lenni. Lassan megszokjuk a helyzetet, de igazából mindent nem tudunk elérni, ez így nem lehetséges. Annak ellenére, hogy az első két lemezünk a Bahia, a harmadik pedig a K.Petrys kiadó gondozásában jelent meg, valójában a stúdió fedezetét az együttes állta, mi intéztük el, hogy kinyomják a cd-t, mi hoztuk el a nyomdából, és így tovább. Legutóbb a K. Petrys kiadó révén hozzájutottunk pályázati pénzekhez is, de ennek nagy részét befizettük a jogdíjakra. Nagyok a vágyak, de nincs meg hozzá a kellő anyagi fedezet. Jó lenne ismerni olyan széles kört, ahol találnánk olyan embereket, akik bennünk lehetőséget látnak. Úgy alakult, hogy a kezdetektől rajtunk van az alternatív bélyeg, -ezt így mondanám. Holott az alternatív egy jó kis szó, mégis Magyarországon sokszor pejoratív értelemben használják, ugyanúgy, mint amikor egy társulatot amatőrnek neveznek. Ezért sok olyan helyzetből kimaradunk, ahova valók lennénk, én azt gondolom. A mi zenénk nem rétegzene. Emberi jóérzésekre hagyatkozik, ebből indul ki, muzikális, dallamos, néhol táncos, néhol andalító, emberi köröket jár be, de semmiképpen sem alternatív.

– Úgy gondolod, hogy a "megbélyegzésben" a sajtó is közreműködött, azaz minden olyan Rólatok megjelent írás, ami megpróbált Titeket besorolni, meghatározni?
– Nem a sajtó, hanem a fogalmazási kényszer okolható talán. Nehéz leírni a zenét, új szavakat találni rá. Én is találkozom ezzel a problémával, amikor a saját lemezeinket valahol ajánlani kell, szóban mondani róla valamit. Én arra törekszem, hogy olyan általánosságoknál maradjak, ami szabadon hagyja a fantáziát, hogy a közönség inkább hallgassa meg a lemezt, vagy jöjjön el a koncertre, minthogy egy rossz meghatározással eltántorítsam az embereket ettől. Sokszor úgy érzem, hogy aki rólunk ír, inkább magát próbálja megoldani, miközben bonyolult jelzőket keres, hogy hogyan kerüljön ki minél jobban ebből a nagy megpróbáltatásból…

– Úgy tűnik, hogy Titeket a hazai zenei élet nehézségei, a kis piac, a kevés hozzáértő támogató problematikája még inkább sújt, mert nem vagytok otthon az üzleti életben, ami természetesen nem is várható el Tőletek.
– Nagy szükségünk van egy olyan emberre, aki elfogult a zenekarral szemben, hogy szívén viselje a zenekar sorsát, aki kreatív, ugyanakkor pofátlan menedzser. Nagyon nehéz ilyen embert találni. Remélem nekünk most sikerült, Brávácz Alexandra személyében, aki ősz óta sokat tesz értünk. Most tehát az Adform művészeti menedzsmenthez tartozunk.

– Mennyi lelkesedés kell ahhoz, hogy annak ellenére sem adjátok fel, hogy az alkotó munka mellett állandóan hétköznapi problémákkal kellett, kell szembenéznetek?
– Megmondom őszintén, engem letör ez az állapot, de amikor koncert van, ezzel sosem foglalkozom, mert örülök, hogy játszunk, és rendkívül élvezem a színpadot. De két koncert között igenis megvisel mindez. A koncert feltölt, de utána következnek a nagy szünetek, a keserves próbálkozások. Most van egy videoklip vágyam, amit egy vadabb, ritmusosabb, dnb-s számunkra készítenénk el. Ismerek filmeseket, meg tudna valósulni, de valószínűleg megint az lesz, hogy minden költséget a zenekar fog állni. Kevés a lehetőségünk. Igazán e rock zenének és a parti zenének van létjogosultsága, ha lehet ezt így mondani, ők azok, akik végig vonulnak az összes fesztiválon. Amikor mi megmutatkozunk, az a tapasztalatom, hogy szeretik a zenénket, és azt nem értem, hogy miért nem lehet a más fajta zenekarokat beengedni több helyre.

– A zenekar 1996-ban alakult, de már előtte is egy különleges produkcióban vettél részt.

– Művészeti iskolákba sosem jártam, de tagja voltam a Jeles András szervezte kísérleti színház, a Monteverdi Birkózókör tagja voltam. Ezekben az időkben, a színházban erősödött meg bennem a saját zeneiségem, az, amit én tudok, itt alakultam ki. Ha az ember elugrik a trapézról, – ahogy András is mondta -, akkor a színházban olyan dolgokat tapasztalhat meg, amik természetes helyzetekben, a konyhában, az utcán, a munkahelyen ritkán fordulnak elő. Ezek rendkívüli szituációk, és ilyen helyzetek jöttek garmadával, amikben megtapasztalhattam magam. Ez nagy hatással volt rám. A Birkózókörben arra volt szükség, hogy eredeti népzenéket énekeljünk, azt kerestük, hogy színpadon hogyan lehet magyar szöveget közölni úgy, hogy megérintsük a nézőket, milyen anyagban szólalhatunk meg ma magyarul. Érdekes, távoli zenéket gyűjtöttünk. A Zenetárban kerestünk olyan dalokat, amiket ugyanúgy elő tudtunk adni, mint ahogy hallottuk. Értelmiségiek, írók jártak le a klubba, kicsit forradalmi hangulatban, a rendszer ellen, a szabadságért szóltak ezek az előadások. Ebben a színházi együttesben kezdtem el énekelni, az előadások igazából énekbeszédes, énekesek produkciók voltak. Itt találtam meg ezt a fajta beszélő, zenei nyelvet.

– Hogyan jegyzed meg a szövegeidet?
– Sehogy.:) Ha olyan rész van, amit többen énekelünk, akkor azt le kell írni, hogy gyakorolni tudjunk. Nem tudok kottát írni-olvasni, nem szoktam leírni a dalokat, amiket elgondolok, feléneklem, aztán együtt is elénekeljük, és együtt gyakoroljuk. Rögtön a dallammal együtt éneklem a szöveget, mert a szöveg a zene hordozója. Egy pillanatban, egyszerre születnek, ezért sokszor nem lehet mást énekelni, így könnyű a dalt megjegyeznem.

– És ha mégis elfelejted?

– Akkor egy butácska valami lesz az adott sorból a koncerten, de ez szerencsére csak nagyon ritkán szokott megtörténni. Általában azokat a részeket, ahol a szöveg ilyen szoros kapcsolatban áll a zenével, nem szoktam elfelejteni. De természetesen gyakoriak az olyan dalok, ahol lehetőség van az improvizációra, az előadói játékra. Ez főleg akkor engedhető meg, ha egyedül énekelek, a refrének között beszédrészekben. Ezek az improvizált szövegek erednek a színházi múltamból. Ha nincs a Birkózókör, sosem hittem volna bennük.

-Tavaly októberben az Artus táncszínházzal New Yorkban jártál. Milyen apropóból utaztatok Amerikába?
– Egy ismerősünk szervezésében, igen csekély anyagi támogatással jutottunk ki, és a The Kitchen elnevezésű kortárs színházban léptünk fel. A Káin kalapja című darabot adtuk most elő, ami már egy több éves produkciónk. Négy nap leforgása alatt öt alkalommal, mindannyiszor teltház előtt léptünk fel, ami ritka ezen a helyen, – mondják a new yorkiak. Az egy órás táncelőadás zenéje csak emberi hangokból áll, minden hangja az enyém, a vezérdallamot egy három méter magas állványról énekeltem élőben. De nem pusztán dalok ezek, hanem atmoszféra teremtő dallamok, teremtéshangok, viszont a testvérverekedésnél feszült pulzálás, "levegőének" a kíséret. A közönség is utat engedett az érzelmeinek, dobogva, állva, kiabálva az előadás végén. Egyébként boldog vagyok, hogy nem turistaként jártam Amerikában. Egy hét rettentően kis idő, de úgy érzem, megértettem valamit, vagy legalábbis érezhettem, hogyan és miben más ott, mint itthon, Európában. Ezt a különbséget nehéz szavakban érzékeltetni, ezért is vittem magammal a lányomat, Zsófit, hogy ne kelljen Neki mesélnem róla. :)

– A színház más módon is jelen van az életedben, mert második éve tanítasz a Színművészeti Egyetemen.

– Lukács Andor meghívására kerültem az egyetemre. A színészhallgatóknak tartott mesterség óráin voltam jelen, és szerencsére a munka során nagyon lelkesek voltak a diákok. Szűkebb értelemben zenei improvizációs technikákat oktattam tavaly a hallgatóknak. Ezek az improvizációk a színészeket segítő atmoszféra zenék. Improvizálni is csak úgy lehet, ha bizonyos dolgokat leszögez a rendező, megadja a helyszínt, a szereplőket, a karaktereket. A zenei rögtönzéshez is szükségesek a pillérek, ezért a támpontok megadása, a diákok koordinálása, segítése volt a fő feladatom. Az improvizációnak le kell fektetni az alapjait, de ezek kellemes megkötések, amikben az ember megtalálja önmagát az adott hangulatban. Felszabadítóak, mert tudod, hogy mihez alkalmazkodj, és nem az a feladat, hogy csinálj akármit.. Nekem borzasztóan fontos, hogy élvezzék a velem töltött időt, a munkát, amit adok nekik, ezért mindig belőlük indultam ki, hogy azt nyújthassák, ami belőlük következik. Meg kellett találni a lehetőségeit, hogy egy kevésbé jól éneklő színészpalánta is jól érezze magát. Azon kívül, hogy a saját zeneiségemet tanítottam, aközben a világról, vagy a színházról gondoltakat is megpróbáltam átadni a diákjaimnak. Néha arra is nyílt lehetőségem, hogy egy-egy jelenetet, egy színházi szituációt eljátszunk, megoldjunk a zene által, így kicsiben még rendezhettem is. Andor idén is számít a közreműködésemre, az Ódry színpadra szánt Hamlet és a Három Nővér című darabok rendezéséhez fogok hozzájárulni, zenei önkifejezéssel, zenei gyakorlatokkal.

– Elismerik a munkádat, elégedett vagy mindazzal, amit elértél?
– Igen, egyrészről elégedett vagyok, hogy ilyen sok különböző területen megmutathattam magam, sok jóban volt részem, sok véletlen szerencse történt velem, volt sok jó találkozás. Másrészről viszont szeretnék inspirálódni más zenészek, más művészeti ágak, más világok által. Valamennyire ennek én is gátja vagyok, mert nem tudok igazán nyelveket, így magamtól vonom meg a lehetőséget, hogy külföldre mehessek dolgozni, ezáltal elestem kínálkozó alkalmaktól. Elégedett lehetek, de azért teljesen nem vagyok, mert sokkal többet szeretnék dolgozni. Abban bízom, hogy ezek az alkalmak eljönnek.

– Számodra mi az élet értelme? Te miben találtad meg magad?
– Rendkívül fontos dolog, hogy az egyén megjelenjen a világban. Ne tömeges dolgok és másolatok szülessenek, akármennyire is szükségszerű a kialakulásuk, valójában mindenki arra figyel föl, ha valami sajátosat, őszintén abból az emberből jövőt lát� Annál zseniálisabb úgy sincs, ha a tehetség egyszerűen kitör és megfogalmazza magát! Ha az egyén rátalál a sajátosságaira, ha el tudja magát fogadtatni, és ebből meg tud élni, ha egy közösség része lesz, akkor ennél többet nem kell tennie, mert ez a dolga a világban, én azt gondolom. Nagyon őszintén kell saját magunkat vállalni, szenvedélyesen megélni azokat a pillanatokat, ami csak mi vagyunk. Ezt természetesen nem lehet mindig, de bizonyos pontokon fel kell forrnunk, ki kell robbanunk, és ki kell teljesednünk. Erre van mindenkinek belőlünk szüksége, erre van nekünk szükségünk. Így valami gyógyító, jó dolog történik velünk, és mindenkivel.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére