Fluor Tomi, Diaz és a WellHello kétségtelenül napjaink egyik legmeghatározóbb magyar popformációja. Mondhatni zenei divatdiktátorok és iránymutatók ők, így csak idő kérdése volt, hogy egy egészestés játékfilmmel is előálljanak.

Wellhello // Fotó: LD/www.antropos.hu

De hogy mi volt a cél? Na, arra nem könnyű rájönni. Akárcsak az egyes dalaik, a #Sohavégetnemérős című film is inkább csak egy életérzés bemutatására vállalkozott, a fiatalok különböző szerelmi keresgéléseit és kísérleteit tárja szemünk elé. Ehhez – nagyon helyesen – a szkeccsfilmes formát választották: hat különböző kis történetet láthatunk olyan késő gyerek- és kora felnőttkorban járókról, akik mindennél jobban vágynak a szerelemre és a boldog párkapcsolatra, de inkább csak csetlenek és botlanak, ha tenni is kell érte valamit. A hat történetszálban megismerhetjük a Tinder buktatóit, a részeg esték kínos következményeit, az első lépések előtt a fejünkben lejátszódó félelmeket, a mániákusan nyomulók ijesztő mivoltát vagy épp a nőktől és elköteleződéstől való félelmeket.

Valójában egyik történet sem hagy túl mély nyomot, már ami a mondanivalót illeti… hiszen az – remélem szándékosan – nincs is. Legfeljebb azzal az általános összesített tanulsággal távozhatunk a moziból, hogy ne hallgass mások és saját előítéleteidre, mert bármikor és bárhol rábukkanhatsz az igazira. Illetve azzal, hogy legyél egyedi, mert hétköznapi módon már nem igazán lehet csajozni. Bizony, csupa extrém, szélsőséges szituációt láthatunk, valószínűleg a legkevésbé sem hétköznapian viselkedő szereplőkkel. A tinderes sztoriban például három pár első randiját láthatjuk, és be kell vallani, egyik kínosabb, mint a másik. De nem csak a szereplők miatt, hanem azért is, mert a kezdetben még humorosnak tűnő alaphelyzetek idővel irritálóak és túlzóak lesznek, az elsőfilmes rendező (Tiszeker Dániel) és a forgatókönyvírók nem ismerték fel, meddig lehet élvezetes egy-egy ilyen konfliktus. És ez igaz szinte az összes többi „kisfilmre” is, bármennyire a hétköznapi emberek problémáihoz és a manapság pasizni/csajozni akaró fiatalokhoz szerettek volna nyúlni, végül mindegyik a valóságtól elrugaszkodott sztorivá kerekedett.

Persze ha úgy állunk hozzá, hogy mindez csak az életérzésről szól, a nyárról, a szerelemről, a kezdeti rajongásokról, akkor ezek megbocsáthatóak. Ha egy klipgyűjteményként készült volna, a #Sohavégetnemérős szórakoztató szösszenet lehetne. De ehhez meg nem elég zenés, nem elég magávalragadó.

A cikk folytatása ITT!