King King-koncert március 22-én az A38-on

Magyarországon is bemutatkozik az utóbbi évek egyik legjobb brit blues-rock zenekara, a King King. A csapat három sikeres stúdióalbummal a tarsolyában március 22-én szerdán lép fel a budapesti A38 hajón.

A King King nyolc évvel ezelőtt a Nimmo Brothers mellékprojektjeként indult, a gitáros-énekes Alan Nimmo alapította Lindsey Coulson basszusgitárossal. King King néven korábban létezett Los Angelesben egy klub, amely leégett, de Nimmo kedvenc zenekarának, a Red Devilsnek is volt egy ilyen című lemeze – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.
A bemutatkozó lemezt, a 2011-ben megjelent Take My Handet a közönség és a szakma is kedvezően fogadta, egy évvel később a British Blues Awards gálán a King King vitte haza a legjobb blues zenekarnak és a legjobb lemeznek járó díjat. A csapat a következő két albummal (Standing in the Shadows – 2013; Reaching for the Light – 2015) is tartani tudta a lépést és szinte minden évben tartolt a brit blues-rock díjkiosztókon. A zenekar tavaly októberben dupla koncertlemezzel (King King Live) jelentkezett.
A King Kingben a két alapító, Alan Nimmo és Lindsey Coulson mellett Bob Fridzema billentyűs hangszereken játszik és vokálozik, Wayne Proctor pedig dobol és vokálozik.
A budapesti koncerten a szintén brit Zeals melegít be a King King előtt; a Zeals frontembere, Harrisen Larner-Main az elmúlt években többször fellépett az A38-on a Nemzetközi Gary Moore Emlékesteken.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére