Kicsinyítés: A gondok nem lesznek kisebbek

2018. 01. 30. 22:52 - Szécsényi Dániel/filmtekercs
Túlnépesedés, természeti katasztrófák, fogyatkozó nyersanyagok: mi a megoldás a Föld problémáira?

Túlnépesedés, természeti katasztrófák, fogyatkozó nyersanyagok: mi a megoldás a Föld problémáira? Alexander Payne Kicsinyítés című filmje a címben szereplő eljárás ötletével játszik el két órán keresztül. Azonban a pöttömmé válás bár megmenti a bolygót, az elveszett egyének problémáit nem feltétlenül tudja megoldani.

Paul Safranek (Matt Damon) egy szürke átlagember. Nagyon rendes mindenkivel, munkahelyén kedvelik, van egy szép felesége (Kristen Wiig), ám az élet mégis elmegy mellette. Képtelen irányítani, és ezáltal nem is tart sehova. Kapóra jön neki az azóta tökéletesített eljárás, mely során lekicsinyítik az embereket, ezzel csökkentve az emberi túlsúlyt a bolygón. Barátja tanácsára, és a törpítéssel járó magas életszínvonalbeli juttatások ígéretére úgy dönt, feleségével belevágnak a projektbe és 12 centissé zsugorítják magukat. A gond az, hogy az álomélet, a babaház méretű luxuspalota és az adókedvezmény, melyre Paul úgy érezte, hogy vágyik, nem elég a boldogságához.

Christoph Waltz, Matt Damon, Kristen Wiig / kicsinyítés

A Kicsinyítés Alexander Payne filmográfiájából tökéletesen következik és egyszerre ki is ugrik.
Szokatlan látni, hogy Payne a Kerülőutak, az Utódok és a Schimdt története életszerű drámái után olyan filmet készít, melyben számítógépes effektek is helyet kapnak. A sci-fi köntös persze csak eszköz a történet kibontására, de az író-rendező nem aprózta el a koncepció kidolgozását sem.

A törpítés ötletét szinte a végletekig kidolgozta, kezdve az eljárás folyamatának bemutatásával, a felmerülő gazdasági, társadalmi és filozófiai kérdésékig bezárólag. Ugyanakkora szavazati jog jár egy félarasznyi, adózásra nem kötelezett, kvázi ingyenélőnek? A kevesebb nyersanyag felhasználásával és termelésével nem dől be a világgazdaság? Egyáltalán megéri az evolúció során kialakult domináns fajhoz köthető méretedet hátrahagyni, hogy segíts a bolygón?

Nincs olyan oldala a témának, mely elment Payne feje mellett, ám a története fókuszában ismét a kisember áll – ám itt most a megszokottnál is kisebb. Paul Safranek tökéletesen beilleszthető a Schmidt történetének főhőse mellé, hiszen sose tudja értékelni azt, amije van. A Kicsinyítésben Paul állandóan keresi, hol tudja magát többnek érezni egy jelentéktelen polgárnál. Bár könnyű kijelenteni, hogy a bolygó megóvásáért törpítteti le magát, a gazdagság és az új lehetőségek voltak az elsődleges szempontok – ám Paulban ezek megszerzése után sem változik semmi.

Alexander Payne a sci-fin túl tehát az út- és a helykeresés témájával is foglalkozik…

 

 

A cikk folytatása ITT!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére