Ki az az Ellie Goulding?

Ellie Goulding napjaink legnagyobb világsztárja, de aug.13-án élőben a Szigeten is kiderül.

Ellie Goulding napjaink legnagyobb világsztárja, aki tudatosan építette fel zenei karrierjét. A zenébe vetett hitének és tehetségének köszönhetően több millió példányban keltek el eddig megjelent lemezei.

Elena Jane Goulding 1986. december 30-án született Herefordshire városában, az Egyesült Királyságban. 9 éves korában klarinétozni tanult és mellette gitározott. 15 évesen saját szövegeket írt és egy dalversenyt is megnyert. University of Kenten-en dráma tagozaton tanult és életének ezen szakaszában kezdett el érdeklődni az elektronikus műfaj iránt. Az egyetem elvégzése után Londonba költözött, hogy énektudását tökéletesítse.

00

Nos, ez kellőképpen sikerült is neki, hiszen első kislemeze (Under the Sheets) 2009-ben látott napvilágot és rögtön a zenei ranglisták élére került. 2010-ben megnyerte az „Év hangja” címet a BBC csatornán és a Brit Awards-on is díjazták tehetségét. Ugyanebben az évben adta ki első albumát (Lights) és mellé 4 kislemezt is megjelentetett. Leghíresebb dala a „Your song” lett, ami eredetileg Elton John feldolgozás. Alig volt olyan rádió, melynek lejátszási sorába ne került volna fel. Ellie sorra ontotta magából a népszerűbbnél népszerűbb szerzeményeket (Starry Eyes) és albumokat (Halycon).

 

2012-ben magánélete miatt is a média kereszttüzébe került, ugyanis Skrillex-xel alkottak egy párt. Az amerikai producer internetezés közben bukkant rá a brit énekesnőre, majd rögtön küldött neki egy sms-t és utána zöld út vezetett a szerelem felé. Különlegességként aposztrofálták az extravagáns külsejű DJ-t és a visszafogott, lágy hangú lány szerelmét. Szakításuk okául a kettejük közt lévő óceánnyi távolság szolgált.

2013-ban újabb mérföldkő érkezett karrierjében, ugyanis együtt dolgozott Calvin Haris-sel az „I need your love”-on, ami újra nagyot robbantott. A hozzá készült klip jelenleg túl van a 307 milliós megtekintésen a legnagyobb videómegosztó portálon. A közös munka olyan jól sikerült, hogy 1 év elteltével ismét közös számot írtak „Outside” címmel, ami szintén uralta a zenei toplistákat.

 

 

Zenéi nemcsak rádiókban csendültek fel, hanem filmekben is. 2014-ben a „Beavatott” sorozatnak írt betétdalt, majd 2015-ben a „Love me like you do” szerzeményével harangozták be minden idők legnézettebb mozifilmjét a Szürke 50 árnyalatát.

 

Augusztus 13-án élőben is meghallgathatjátok dalait a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán 21:30-tól! Kihagyni vétek!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére