Ki az a Parov Stelar?

Zenész, producer és DJ. Ismerjük meg jobban az electro swing egyik úttörőjét! Szept.18. Park!

Az ausztriai Parov Stelar, eredeti nevén Marcus Füreder, már az 1990-es évektől kezdve a zene világában mozgott, mint DJ. Ekkoriban éjszakai klubokban játszott, és a közönség még az elsőként használt színpadi nevén ismerte, ami a Plasma volt. Lemezkiadással csak a 2000-es évektől kezdett foglalkozni, és első megjelent albuma a Bushido Recordingsnál a Shadow Kingdoms volt, mely 2001-ben került az üzletekbe, és még szintén a férfi régi művészneve fémjelezte.

00

Nem sokkal később, 2003-ban megalapította az Etage Noir Recordingsot, és innentől kezdve minden lemeze a saját cégénél jelent meg. Az áttörő siker már nem is váratott sokat magára, hiszen 2004-ben a Kiss Kiss című kislemezét felkarolta az egyik vezető ausztriai rádió, az FM4, a következő nagylemezére, a Rough Cutsra pedig az egész világon felfigyeltek. Ekkor és innentől kezdve már a jelenleg is használatos művészneve, az az Parov Stelar, alatt jelentek meg a különböző munkái.

Stelart nem lehet azzal vádolni, hogy az első siker után elkényelmesedett volna, hiszen azóta is szinte minden évben jelent meg legalább egy nagylemeze, de 2009-ben, 2010-ben és 2013-ban kettő is, így összesen már 13 albummal büszkélkedhet. Legutóbb kiadott nagylemeze, a The Demon Diaries, idén jelent meg, és az ausztriai TOP 40-es listán fel is ugrott az első helyre, de Németországban és Svájcban is az első 10 között szerepelt a toplistákon.

A siker pedig egyáltalán nem véletlen, hiszen Parov Stelart az elsők között tartják számon, akik electro swinget kezdtek játszani Európában, sőt, egyenesen a műfaj megteremtőjeként szokták emlegetni. 2005-ben a Shine című album megjelenése után még a BBC is felfigyelt rá, és kikiáltották az egyik legígéretesebb aktív európai zenésznek és producernek.

Az első élő zenés megjelenése szintén 2005-ben volt, és ez a koncert beindított egy egész kis turnét Európában. A felállás változik aszerint, hogy a Parov Stelar Trio vagy a teljes Parov Stelar Band áll-e színpadra, de minőség és a hangulat miatt egyik esetben sem kell aggódni. A teljes együttes jelenlegi tagjai, Stelaron kívül, Cleo Panther, vokalista, Marc Osterer, trombitás, Max the Sax, szaxofonos, Willie Larsson Jr., dobos és Michael Wittner, basszusgitáros.

Pályafutása során Parov Stelar számos díjat is bezsebelt, így például a 2013-as Amadeus Austrian Music Awardson három különböző kategóriában is nyert, de 2012-ben, 2014-ben és 2015-ben sem maradt díj nélkül. A mai világ legnagyobb elismerése azonban valószínűleg mégis csak a YouTube-on aratott siker. A zenék önmagukban is igen népszerűek, de még sokkal felkapottabbak a számokat felhasználó videók. Így például a takeSomeCrime néven ismert kanadai táncos, Catgroove című zenére készült felvételét már több mint 26 millióan megtekintették.

A banda rendszeres vendége a legkülönfélébb európai zenei fesztiváloknak, mint például a Glastonbury, az Eurockéennes, a Rock Werchter vagy a Solidays. Ezen kívül pedig már Isztambulban és Mexikóvárosban is felléptek.

Az itthoni rajongóknak pedig már nem kell sokat várniuk, ugyanis szeptember 18-án az együttes Budapest Parkban fog játszani!

Kapcsolódó cikkek:
Ki az a Dj Mark Knight? A lemezlovas egyedi hangzásvilágot teremtett, amit imád a világ. Dj Mark Knight tudja, mi a siker titka!
Ki az a Naughty Boy? Kétség kívül az idei nyár legnagyobb slágere Noughty Boy „La la la” című dala volt. Sokan úgy vélik a semmiből robbant be a köztudatba, azonban ez nem igaz!
Ki az a Sam Smith? Új hullámos brit popsztár Samuel Frederick Smith 2012-ben tűnt fel, mégpedig a Disclosure zenekar „Latch” című dalában vállalva szerepet. Rá két évre pedig BBC a „sound of 2014”díjával ajándékozta meg. De talán beszéljünk részletesebben a köztes időről.
Ki az az AronChupa? Aron Michael Ekberg 1991-ben született Svédországban, rekordgyorsasággal szerződtette le a Sony Music Sweden...
Ki az az Ellie Goulding? Ellie Goulding napjaink legnagyobb világsztárja, de aug.13-án élőben a Szigeten is kiderül.
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére