Kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum nyári fesztiválja

Kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum 15. szabadtéri nyári fesztiválja, amelyen irodalmi, zenei, színházi és képzőművész alkotók hoznak létre közös produkciókat...

Kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum 15. szabadtéri nyári fesztiválja, amelyen irodalmi, zenei, színházi és képzőművész alkotók hoznak létre közös produkciókat – mondta a múzeum főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Erlitz János a június 25-től július 14-ig tartó fesztiválról azt mondta: annak speciális műsorszerkesztése azt szolgálja, hogy egyfajta átjárás legyen az egyes művészetek között. Emellett Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a legtöbb produkció valamilyen szálon kötődik a költőhöz. A rendezvénysorozat mindkét jellemzőjére említette példaként a Kaláka koncertjét, amelyen megzenésített Arany János-verseket adnak elő, és utána Cakó Ferenc, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is egy-egy Arany-balladát dolgoz fel homokanimációban, illetve táncban.
Ugyanígy a költő életművéhez kötődik Kováts Kriszta estje, aki Arany-balladákat ad elő a capella a Fool Moon öttagú férfi énekegyüttessel, ehhez társul Farkas Gábor Gábriel helyben készülő videóanimációja is. Egy másik alkalommal Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, a Nana Vortex, Ágoston Béla és Busa Pista “fazonírozzák újra” Arany János, Petőfi Sándor és József Attila verseit, saját dalait.
Erlitz János kiemelte a nyitó előadást, a Concerto Budapest estjét, amelyen a nagyzenekar Igor Sztravinszkij A katona története című kamaraoperájának zenekari szvit változatát játssza el, majd a zenekar Harcsa Veronikával kiegészülve Luciano Berio Beatles- és folkdalait adják elő. Szintén külön említette a Hot Jazz Band koncertjét, amelyen Schell Judit és László Zsolt közreműködésével mások mellett Márai Sándor, Rejtő Jenő, Kellér Andor írásaival, kupléival idézik meg a húszas-harmincas évek világát, a jazz aranykorát.
A fesztivál záróeseményeként az egy éve elhunyt Esterházy Péter íróról emlékeznek meg.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére