Kéry Balázs nyerte el Az év belsőépítésze díjat

Kéry Balázs vehette át Az év belsőépítésze díjat a kaposvári vasútállomás rekonstrukciójának terveiért kedden a Pesti Vigadóban.

A zsűri idén hét rendkívül színvonalas pályamunkából választotta ki a győztest – közölte az ünnepélyes díjátadó előtt Finta József építész, egyetemi tanár, a zsűri elnöke.
A szakember külön üdvözölte, hogy több pályamunka is műemléki rekonstrukcióval foglalkozott. Az egész pályázatra jellemző volt “a tiszta beszéd”, ahogy Kéry Balázs győztes munkája is “a saját tisztaságával” tudott nyerni – tette hozzá.
Finta József kiemelte Lukács Zsófia tervét a füzéri vár felújítására és a Hild-villa Kokas László által tervezett rekonstrukcióját is; ezeket a pályázatokat a zsűri is kiemelt dicséretben részesítette.
Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a zsűri tagja hozzátette: Kéry Balázs pályázata érdekes munka volt egy nehéz, nem mindennapi témában.
Mint emlékeztetett, a díjat tizenkilenc éve alapító Laki család komoly anyagi áldozatot vállal azért, hogy a belsőépítész szakma fennmaradjon.
Fekete György hozzátette: támogatja majd, hogy a pályázat anyagai bekerüljenek a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményébe. Az MMA tiszteletbeli elnöke arra is emlékeztetett, hogy három évvel ezelőtt megszűnt a felsőoktatásban a belsőépítész-képzés, ezért kemény küzdelmet kellett folytatni azért, hogy mostanra három egyetemen újraindulhasson ez a képzés.
Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnöke elmondta: évente csupán egyetlen pályázat nyerheti el a díjat, míg O. Ecker Judit, a MÉK Belsőépítészeti Tagozatának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei pályamunkákból nyílt kiállítás egy hétig látogatható a Pesti Vigadó negyedik emeletén.
A díjat alapító Laki Péter, a Laki Épületszobrász Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: a díj alapításának huszadik évfordulójára átgondolják, szükséges-e változtatás a kiírásban.
Kéry Balázs a nyertes munkát röviden ismertetve elmondta, hogy a Pfaff Ferenc által tervezett, az előző századfordulón átadott kaposvári állomásépület a rekonstrukció előtt rendkívül rossz állapotban volt: már az 1942-es felújítása során sok épületdíszt leszedtek róla, az utóbbi évekre pedig már szinte semmi nem látszott eredeti szépségéből.
A felújítás során ezért minden történelmileg hitelesen visszaállítható részletet aprólékosan rekonstruáltak, míg a bútorzatot a történelmi belsőhöz illeszkedő, kortárs darabokkal oldották meg – tette hozzá.
Kéry Balázs a kitüntetéssel járó aranyozott bronz emlékplakett mellett Finta Józseftől és Laki Pétertől 1,5 millió forintos jutalmat vehetett át.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Share on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére