Kerekes Band a 6. helyen a World Music Charts Europe-on

A Kerekes Band Back to Folk című albuma a hatodik helyen debütált a világ legrangosabb világzenei toplistáján, a World Music Charts Europe-on (WMCE).

A listát 24 európai ország 46 rádiójának játszási listája alapján állítja össze hónapról hónapra a berlini központú WMCE. A havi toplistára az aktuálisan megjelenő lemezek kerülhetnek; a Kerekes Band a 164 beküldött lemez közül került a hatodik helyre.

A zenekar szeptemberben jelentette meg Back to Folk című instrumentális anyagát, amelynek története egy képzeletbeli világban, Folkland szigetén játszódik, ahol a lovasnomád életmódot folytató magyariak élnek.

A lemezről a brit Songlines Magazine azt írta, hogy “naprakész, okosan felépített, újító zene”, a lengyel Etnosystem világzenei újság az ellentmondás-mentességet és a hitelességet emelte ki: “Ha szereted a kemény és tradíciókban gyökerező, funkosan lüktető zenét, a Back to Folk a te albumod” – írták.

A táncházak világából érkezett egri Kerekes Band első két lemeze, a Pimasz (2006) és a Fel a kalappal! (2008) instrumentális volt, az öt évvel ezelőtti What the Folk?!-on, illetve a 2013-as Folklore Man-en (mindkét anyag Fonogram-díjat kapott) szerepelt vokális szám. A Kerekes Band 2014-ben koncertanyaggal (Live at A38), tavaly pedig az Argo2 című film zenéjével jelentkezett – ez limitált példányban, floppylemezen került piacra. A zenekarban Fehér Zsombor (furulya), Fehér Viktor (dob), Námor Csaba (koboz), Csarnó Ákos (brácsa) és Kónya Csaba (basszusgitár) szerepel.

A Kerekes Band következő hazai koncertje december 28-án az A38-on lesz.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére