KEMON: Egy kis őrültség a komolyság mellett [INTERJÚ]

Alap (Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky út 35.)
2015. 06. 30. 07:54 - KoPé+Gosztola Judit
Az Irie Maffiából Mc Kemon válaszolt a kérdéseinkre!

-New Yorkban jártatok nemrég az Irie Maffiával…

-Igen, a Magyar Intézet hívott meg minket. Jó volt kint, érdekes! Volt négy plusz egy bulink, úgy értve, az ötödik nem volt „kötelező”, az New Jerseyben volt, a többi pedig New Yorkban. Én az ötödik bulin nem voltam, az volt az a nap, amikor tudtam találkozni kinti rokonokkal, barátokkal. Összejött a nagy banda! Nem sűrűn járok Amerikába, most voltam harmadszor, de most legalább egy hétig.

 

-Az ottani magyaroknak játszottatok?

-Nem, az azért egyik bulira sem volt jellemző, hogy több lett volna a magyar, mint az amerikai. Főleg a klubok törzsvendégei voltak, tehát a helyieknek játszottunk. Ha volt előttünk más zenekar arra eljöttek és ottmaradtak megnézni minket. Általában 200-300 fős klubokban léptünk fel, egyszer pedig szabadtéren, egy parkban, az persze több ezer embert jelentett, 2-3 ezret. Harlemben kicsi volt a hely, de nagyon hangulatos, csak fekete emberek, meg a pár magyar, akik követtek minket. És csápoltak az ezerrel. A Maffia soha nem játszott még Amerikában, tehát tök új volt nekik a zenénk, remélem, most majd utánanéznek, kik is vagyunk mi?

 

-Volt már külföldi fellépésetek ezelőtt?

-Igen, tavaly voltunk Angliában, ahol volt egy magyar bulink és felléptünk egy reggae fesztiválon, ahol lejátszottuk tisztességesen a koncertet, de akkorát nem ütött a műsorunk. Ott akkor nagyon nagy nevek léptek fel. De mi azért örültünk a lehetőségnek…

 

-Szeptemberben lesz a Müpában nagyszabású koncertetek…

-Igen, ha minden igaz, tizenhárom fúvós fog játszani majd velünk, vendégünk lesz a Punnany Massif, feldolgoztuk az ő egyik számukat és azt el is fogjuk játszani! De ott lesz Akkedzet Phiai is. Nagyon várom, mert én személy szerint még soha nem léptem fel a Müpában, valahogy engem eddig ez elkerült. A Grenada című számunkat majd egy nagy orkesztra adja elő 160 Bpm-en! Zseniális lesz! Ugyan össze kell ezt még nagyon próbálni, de nagyon várom, hogy az a szám hogy fog szólni, és hogyan fog működni abban a környezetben.

 

DSC04518

Mc Kemon

 

 

-Több zenekarban is benne vagy és producerkedsz is…

-Hát ezt így nem mondanám, hogy több zenekarban benne vagyok. A Maffia az anyazenekarom, a többiben inkább csak közreműködöm. Maffiás a szívem.

De ott van például a Bless nevű banda, ahol a Szabina nevű zongoristával dolgozunk együtt, ő egy irtó tehetséges csaj, nagyon szépen zenél, énekel. Összejövünk, ötletelünk, én ezeket nagyon szeretem, ezeket a közreműködéseket. Mindig keresem az újabb és újabb kihívásokat, az új lehetőségeket. Imádok zenét írni, szöveget.

De ezen kívül editálok és stúdiómunkát csinálok. És igen, producer is vagyok. A The Biebersnek benne voltam az első számában, közel laktunk egymáshoz Puskás Petivel, átkerekeztem hozzá, két héten belül meg is voltunk vele. Tavaly pedig Király Viktorral dolgoztam, az albumának címadó dalát csináltunk együtt, fel is léptem vele az Akváriumban. Na, az nagyon jó volt!

Általában közreműködő vagyok és az, hogy én ilyen stílusban dolgozok, te pedig olyanban, nem lehet kizáró tényező. Közelítünk egymáshoz, és ha valami jó sül ki a közös munkából, az tök király! Olyan számot kell csinálni, amilyet érzel, aztán majd az emberek eldöntik, tetszik-e nekik vagy sem. De úgy kell csinálni, hogy azt a megfelelő hangulatot kell elcsípni és akkor hiteles lesz.

 

-Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

-A zene mindig része volt az életemnek, habár nem mindig profi szintem, régebben ugyanis mást csináltam, fociztam és abban voltam profi. A családom egyik fele zenész, calypso királyok, meg ilyesmik, az apukám oldaláról pedig a sport szeretetét örököltem. Mind a két irány mindig is jelen volt az életemben időszakosan, változó, hogy éppen melyiket tolom jobban.

 

-Játszol valamilyen hangszeren?

-Éltem kint Angliában egy darabig és ott Simonics Andrással együtt laktam és mindenáron akartunk csinálni egy háromfős zenekart. Egyszer hozott nekem egy basszus gitárt, hogy tanuljam gyorsan meg, én pedig két hét alatt belejöttem. Eléggé bejön nekem ez a hangszer. Eltelt egy kis idő, aztán tavaly a születésnapomra kaptam egy gitárt a barátaimtól és az óta most újra gyakorlok.

 

Mc Kemon // Fotó: KoPé/www.antropos.hu

Mc Kemon

 

 

-A Szigeten idén több tízezren is lehetnek a koncerteteken!

-Remélem, hogy akár hetvenezren is láthatnak ott minket aznap, ilyen lehetőségünk nem adódik túl gyakran, sőt lesz egész óránk. Ez hatalmas tisztelet a tíz éves Irie Maffiának, meg ugye a himnusz is a miénk. Durva show-t pakolunk össze, azt megígérhetem. Reméljük tetszeni fog a külföldieknek és persze főleg a magyaroknak.

Ez lesz a csúcs nézőszámunk, tavaly tízezer ember fért be a legnagyobb sátorba, sokan kívül rekedtek, az nagyon jó volt. De azért a Nagyszínpad teljesen más élmény lesz. A nagy közönség mindig nagyon jó érzés, mert sok energiát kapunk tőlük. Vagy a másik véglet az, hogy nagyon beparázunk és összemegyünk, néha ez is megesik.

 

-Izgulsz még a fellépés előtt?

-Hát arra meg iszok egy szilvapálinkát, azt’ attól jól vagyok. De inkább a tv interjúktól félek. Nem is a nyelv miatt, hiszen amennyire tudtam, megtanultam már magyarul, hanem az a tudat zavar, hogy sok ember néz, de én nem látom őket őket. Hostként szoktam dolgozni a tv-ben, az a hivatalos munkám és az azért sokat segít a rutinszerzésben, a közönséggel és kamerával való kommunikációban. Kiegészíti egyik munkám a másikat. Ezért hívom magam MC-nek, mert ez a megnevezés mindent lefed szerintem.

 

Mc Kemon // Fotó: KoPé/www.antropos.hu

Mc Kemon // Fotó: KoPé/www.antropos.hu

 

 

-Igazán sokoldalú vagy.

-Hát igyekszem. Már nem csak angolul írok szöveget, hanem magyarul is. A Tisztelet című számhoz otthon forgattuk a klipet, benne van a kisöcsém is. Kicsit furcsa is, hogy itt granadai vagyok, otthon meg a magyar számomat éneklem, meg klipet forgatok és a helyi arcok, a haverok kiabálják, hogy Tisztelet! Ez vicces. De ez így jól jött ki, mert igazi lett, nagyon szeretem.

Jó évünk van, nem panaszkodom és szeretnék még sok mindent csinálni idén, többek között egy szólóalbumot, amin most keményen dolgozok. Nem feltétlen reggae-ben gondolkodom csak, minden olyan zene megtalálható lesz majd rajta, amit szeretek. Mert én azért zenileg igen széles skálán mozgok, habár, az évek alatt egy bizonyos hangzást és szövegvilágot kialakítottam, amit tudok hozni stabilan. Úgy kell összeraknom majd, hogy mindenki tudja az első pillanatban, hogy ezt csak a Kemon csinálhatta. De azért legyen benne egy kis őrültség a sok komolyság mellett! Meg jól szóljon persze!

 

 

Kapcsolódó cikkek:
Sziget klip: Irie Maffia - Easy As One Two Three [klip] Megszületett a 2015-ös Sziget Fesztiválköztársaság himnuszának dalfilmje. VIDEÓ!
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére