Mintegy egy évvel ezelőtt ezelőtt már bemutattuk a Küklopsz Műhely feltörekvő társulatát Karinthy Ferenc Dunakanyar-ja kapcsán (ld. Érettzöld, 2010. dec.), most egy újabb kamaradrámát láttunk tőlük. A Kártevőirtás című groteszket két írás átdolgozásával és összeillesztésével hozták létre, egyrészt Guy Foissy Ízületi gyulladás című egyfelvonásosa, másrészt Neil Gaiman Leszállítjuk nagykeráron című novellája képezte az alapanyagot – mindkettő kultikus bizonyos „noir” körökben. Nem összekeverve (de nem is rázva), inkább összevarrva lett a két mű: az Ízületi gyulladás a bonyodalmat, a Leszállítjuk nagykeráron a végkifejletet adja. Ha nem olvasta a két előzményt a néző, akkor is sejtheti, hogy hol ugrik át a Kártevőirtás Foissy-ról Gaiman-re, de csak az keresi az összeillesztés helyét, aki tudja, hogy van mit keresnie, hiszen a „varrás” jól el lett dolgozva, szervesen illeszkedik egymáshoz a két hasonló hangulatú szerzemény. Ezzel együtt akár két egyfelvonásosként is elő lehetne adni őket, mindkettő megállna a maga lábán – főleg, ha a Gaiman novella eredeti, hajmeresztő lezárását meg lehetne jeleníteni valahogy színpadon…

Az alaphelyzet „tipikus”, a folytatás azonban irracionális: egy kávéházban titkos találkozó jön létre a potenciális megrendelő és a szolgáltatást nyújtó személy között, de a szolgáltatás (bérgyilkosság) ára és módja körül vita kezdődik, így aztán egyre lehetetlenebb helyzet alakul ki, végül egy egészen életidegen, emiatt hatványozottan dermesztő hatású kimenetelig kanyarodnak a fejlemények. Megborzongunk, akár meg is történhetne, akár meg is történt már néhányszor mindez…

A három szereplő három archetípust jelenít meg, de csavarnak egyet-kettőt a megszokott kliséken. A megbízó (Károly) már bejövetelével, csálén álló „malaclopó” ballonkabátjával megmutatja szélsőséges infantilizmusát, első ránézésre azt hinné az ember, hogy egy szatírt lát (szatír-ikus mű, hehe). A darab legijesztőbb vonása, ahogy Károly természetellenes gyermeki vágyakozása magától értetődő természetességgel kap szabad folyást. Horváth Milán afféle felnőtt-testbe bújt, hebrencs gyermeklelkűként (fonák Legyek ura hangulat…) jól játszik rá erre a meghökkentő infantilizmusra, jól is áll ez neki. Elnéző mosollyal szemlélhetnénk lelkesedését habókosan immorális gyilkos terve iránt, ha a szándéka nem haladna a magától értetődő megvalósulás felé. Az jópofa, hogy a bérgyilkos szerepében Ballabás Dániel szinte „olyan kis aranyos”, de valamelyest ront a hatáson, hogy néha kissé mesterkélt, „iskolás” gesztusokkal dolgozik. Jelmezként érdekes és elgondolkodtató választás számára a sötét öltöny, amellyel szándékoltan vagy szándékolatlanul diszharmonizál lófarokba kötött hosszú haja. Inkább tűnik szalagavatóról vagy ballagásról érkezett gimnazistának, mintsem profi gyilkosnak, aki szerepe szerint egyúttal meglett, felelős, napi gondoktól szorongatott családapa is. Sátánibb nála a fekete ruhás, végig szótlan pincér, akin rögtön látszik, hogy „többet tud”, hogy bennfentes, hogy nem csak egyszerűen pincér, hanem inkább a „halál angyala”, s a munkahelye is több mint aminek látszik, nem csak egy egyszerű kávéház. Vavrovics Máté hideg-rideg szenvtelenségét frappánsan egészíti ki lazán pimasz jelenléte, mely jelenlét akkor is erős, amikor nincs a színen. Mintha ő, a kiszolgáló-takarító lenne az igazi hatalom, afféle hallgatag „rezonőr”. Esetleg adekvátabbnak tűnhetne, ha Vavrovics játszana a gyilkos, Ballabás pedig a pincér szerepében, ez persze átalakítaná a darab sejthető, továbbgondolható mögöttes tartalmait, némileg más kompozíciót hozna létre, ami nem feltétlen felelne meg a rendezői szándékoknak. Annál is inkább, hiszen itt minden és mindenki más, mint aminek látszik. Amolyan „szeressük egymást gyerekek” hangulata van a tömeggyilkosságnak is, miközben bizonyos kellékek (kesztyű, játék a gyufaszálakkal) is segítenek, hogy a külső szemlélő összezavarodjék, ne érezze magát biztonságban.

Küklopsz Műhelyhez méltón a díszlet most sem megy túl a szikár praktikusságon, a lehető legegyszerűbb, „kéznél levő” eszközökkel imitálja a kávéházi belsőt, de a rendező megspékelte az egyszerű tálalást egy-két ötletes közjátékkal, fény- és zenei kellékkel. Habár egy alkotó nem feltétlenül örül a művészi fejlődését méltató dicséretnek (hiszen ki ne szeretné rögtön elsőre a tökéletest létrehozni), a Kártevőirtást és az általunk látott korábbi Küklopsz előadásokat hasonlítva, a recenzens biztonsággal állíthatja, hogy a fiatal társulat (és annak művészeti irányítása) folyamatos fejlődésen ment-megy keresztül. Egyre kevésbé érezni a lelkes amatőrség tojáshéjait, már többről van szó, mint bíztató kísérletekről: hellyel-közzel virtigli színházat látunk. A darab pedig jól megírt, egyszerre erős és szórakoztató. No és tanulságos olvasmány lehetne az a bizonyos Kézikönyv is…

Küklopsz Műhely: Kártevőirtás ­- fekete komédia egy részben
Írta: Guy Foissy: Ízületi gyulladás című egyfelvonásosa és Neil Gaiman: Leszállítjuk nagykeráron című novellája alapján Ballabás Dániel és Horváth Milán közreműködésével Horkai Tamás.

Szereplők:
Károly: Horváth Milán
Gyilkos: Ballabás Dániel
Pincér: Vavrovics Máté

Rendező: Horkai Tamás
Zene: Blind Boys of Alabama, Seress Rezső
Dizájn: Vesztl Fanni