K:Gifszínház – Több, mint szmájli

Ismert színészek, és egy igazán egyedi ötlet: alapvetően e két összetevő kellett a március óta létező Gifszínházhoz...

Ismert színészek, és egy igazán egyedi ötlet: alapvetően e két összetevő, na meg a Young & Rubicam reklámügynökség csapata kellett a március óta létező Gifszínház megvalósításához. A közösségi oldalakon eddig is léteztek az érzelmek kifejezését szolgáló emotikonok, a gifszínház azonban sokkal kreatívabb megoldásokat kínál, mint a népszerű citromsárga arcocskák.

#TASNÁDI BENCE #ÖRÜL #SIKERÜLT #RAKJAI ZOLTÁN #EZ AZ

Kezdetben a budapesti Katona József Színház 13 művésze, köztük Ónódi Eszter, Nagy Ervin, Jordán Adél és Kulka János közreműködésével készültek a rövid animált gifek, mostanra pedig több, mint száz érzelmet jelenítenek meg. A színészek szabad kezet kaptak az érzelmek kifejezésének módját illetően, így igazán kreatív, olykor vicces, ám minden esetben meggyőző megoldások születtek. Az igazán egyedire sikerült gifek számára külön weboldal is készült, amelyen keresztül bármelyik kiválasztott „érzelmet” megoszthatjuk ismerőseinkkel.

Az ötlet számos szakmai sikerrel büszkélkedhet: októberben bezsebelte a Golden Drum reklámfesztivál nagydíját, novemberben pedig Platina Effie díjat vihetett haza az ötletgazda Y&R csapata.

#ELGONDOLKODIK #KULKA JÁNOS #EGYETÉRT #IGEN

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére