-Dolgozol most valamin? Ha igen, elárulhatsz róla valamit?
-Természetesen dolgozom. Egyszerre több munkán is, de a legfontosabb, egy regény, ami az életemet betölti ezekben a hónapokban. Nem árulhatok el róla semmit, illetve nem szeretnék. Nagyon szeretem csinálni, jobban mint az első kettőt és érdekes módon most még azt is ki merem mondani, hogy szórakoztató lesz. Engem mindenesetre szórakoztat. Színes, kalandos.

-Kicsit beszéljünk az irodalomról! Mindig is része volt az életednek? Amolyan, olvasós gyerek voltál? Hatalmas könyvespolc vár otthon, vagy a tárgy birtoklása neked nem fontos?
-Nem voltam olvasó gyerek, nem volt türelmem hozzá. Hamarabb írtam, mint olvastam és a mai napig jobban szeretek írni, mint olvasni. De természetesen olvasok. Most éppen abban a témában, ami a következő könyvhöz kell, rengeteget. Hatalmas könyvespolcaim vannak, voltak és lesznek. Nálunk, és most már lassan nálam is szinte minden megtalálható, mint egy könyvtárban. Könyvek közt nőttem föl, sőt nekünk előbb volt könyvespolcunk, mint videónk. A könyveket birtoklom. Beleírom a nevemet és az évszámot, amikor tulajdonomba került. Ezt – nem tudatosan – apámtól lestem el. Soha nem teszek könyvet földre és mindig megsimogatom, beszélek hozzá, amikor félre teszem.

-Nem kérdezek kedvenc írót, egy megnevezésének nincs értelme, inkább mondd el, mik voltak azok a könyvek, amik a legnagyobb hatással voltak rád! Mi volt az első, amit elolvastál, akár még kisgyerek korodban és utána érezted, hogy ez valami fontos volt, valami meghatározó? Van valami speciális téma, amiről szívesen olvasol, vagy esetleg írsz?
-Azok a könyvek, amik hatással voltak rám, nem feltétlenül, sőt talán egyáltalán nem voltak hatással az írásaimra és egy részben tudatosan vezényeltem így. Nagyon nem szeretem megnevezni kedvenc könyvemet, a titokzatosság jogát fenntartom és fontosnak találom. Gyermekkorom első könyvei mesekönyvek voltak. Kispipi és kiréce történetét olvastam a legtöbbször. Jelenleg speciális témáról írok, de mint mondtam, nem árulom el miről.

-Mióta megjelent az első, majd később a második könyved, gondolom már érzékeled szélesebb körben is az elismerést, vagy a negatív kritikát. Bánt, ha rosszat írnak, vagy mondanak rólad? Ki az, akinek a véleményére a leginkább számítasz és adsz?
-Az eddig elért "sikerekkel" nem foglalkozom, ugyanúgy nem, ahogy a könyveimet nem olvasom. Miután befejeztem, nem érdekel, csak a következő. Azt hiszem eljön majd egy pillanat, amikor megpihenek és értékelést tartok. Tudom mit és hogyan szeretnék megvalósítani és egyenlőre nem áll szándékomban leállni. Majd pihenek, ha meghaltam, ugye. És majd értékelek, ha befejeztem. Nem vagyok elégedett, nyilván ezért sem foglalkoztat a siker. Sok levelet kapok és néha egy-két pillanatra büszkeséggel tölt el a szerzett öröm, de hamar lebukik. A negatív kritikákat ugyanannyira veszem csak komolyan mint a pozitívokat. Kiszedegetem belőle, amit kell, ami fontos, vagy igaz és hasznos, beépítem, majd a maradékot elfelejtem. Mindenki véleménye érdekel, de csak azért, hogy még biztosabb legyek abban, amit az évek során megtanultam: nincs meghatározó vélemény, nincs két ugyanolyan olvasó, leszámítva a görcsös és elvekhez, formákhoz, hagyományokhoz, és leginkább "fajtársához" ragaszkodó bölcsészt.

-Az írás mennyire szerves része az életednek? Mindennapos elfoglaltság, hivatás, vagy inkább művészet? Kapsz elég támogatást az Ulpius háztól?
-Reggeli, ebéd, vacsora szintjén szerves része az életemnek. Rendszerben dolgozom és élek, ami nem mindig könnyű, sőt, soha. Vissza kell fogjam magam hónapokig, hogy aztán lazíthassak, és mivel én vagyok a főnököm, nagyon ügyelnem kell arra, hogy kitartsak és fegyelmeben éljek. Nem szabad kizökkennem, ezt nem sokan értik meg. Akkor dolgozom (gondolkodás, kombinálás) leginkább, amikor nem, vagyis a nap többi szakaszában, ezért aztán nem igazán vagyok jelen az életben, nem tudok figyelmet fordítani másokra. Az Ulpius-ház kiadó támogatása és bizalma nélkül nem hiszem, hogy ilyen nyugodtan és bátran tudnék dolgozni. Sokat jelent ez a bizalom és a szabad kéz. Nem tudom pontosan miről álmodoznak az írók, de szerintem erről. Szerencsés vagyok, de meghálálom.

-Mi az, ami a leginkább inspirál? Szerelem? Fájdalom? Vagy csak szimplán maga az élet? Azt szokták mondani a humoristák, hogy kis kocsmákba, vidéki falvakba járnak "anyagot szerezni". Van neked is valami ilyen fortélyod?
-A felsoroltak közül természetesen mindegyik. Minden. Az unalom és az eksztázis ugyanúgy. Anyagért az embernek nem kell sehova se menni, csak ki kell lépni az ajtón, aztán a kapun, de lehetőleg mindig máshonnan. Változatosságra, életre van szükségem, amelyben én is felszabadult lehetek és akkor az elmém is szárnyal. Nehéz elérni, ezért aztán anyagi biztonságra is törekszem, hogy olyan helyen élhessek egyszer, ami minden nap megörvendeztet engem és azt akit szeretek. Ebből jön az erő, erőből a munkakedv és az akarat, hit, hogy az embernek érdemes letennie egy-két követ.

-Úgy tudom sokat utazol, vagy utaztál. Mi tetszett a legjobban?
-Európa! El kell menni sok időre, hogy az ember értékelni tudja ezt a helyet. Minden tetszett, leszámítva egy olyan országot, amit nem említenék, mert félreérthető lenne.

-Mindent kiírsz magadból, vagy mindig maradnak ki nem mondott titkaid? Nem bánod, hogy az emberek azzal, hogy elolvasták a könyvedet és ugye mindazt, amit leírtál bennük, abszolút rád vetítik, azt hiszik ismernek? És kicsit az övék lettél?
-Ez néha örömteli, néha bosszantó, de nem vagyok annyira ismert hogy zavaró legyen. Mindent nem tud kiírni magából az ember, ha tehetné, elég szomorú lenne. Nem bánom, ez gyerekes felfogás. Aki azt hiszi ismer, csak azért mert elolvas egy ilyen könyvet, az is gyerekes, és az az író, akit ez zavar, vagy ilyen szorosan kapcsol, az is gyerekes.

-Hiszed, hogy van folytatás? Hogy sosem fogynak el a gondolataid? Mindig írni fogsz, vagy lesz egyszer egy sokkal egyszerűbb, polgári Gerlóczy Márton?
-Ha elfogynak a gondolataim, benyúlok a kollektív tudatalattinkba, – ahonnan az eddigieket is vettem – és kerítek újat. A gond nem ez. Ha a kedv elfogy, ha a magánélet nem boldogít, akkor van baj. Polgári Gerlóczy esetén, kérem a hűséges olvasókat, rúgjanak finoman seggbe.