-A híretek úgy terjed, hogy 2in1: kiállítás és buli egy helyen. Most mégsem így volt.
-Ez elsősorban a már említett kavarodásnak tudható be. Beoltottak ugyanis, hogy a Lurdy-házban nyílik egy új szórakozóhely, ahol mindent szépen meg is terveztünk. Hol lesznek a képek, szóval mindent. A tulajdonos pedig csak pár héttel korábban szólt, hogy mégsem lesz belőle semmi. Új helyet viszont csak úgy találtunk, hogy kitoltuk az időpontot egy héttel, a kiállítást meg máshova vittünk (a Kuplungba). Kész csoda, hogy az összes fellépővel meg tudtunk egyezni, és a plakátokat már ehhez igazítva készítethettük el.
A következő bulikon azonban már képek is lesznek, de nem olyan mennyiségben, ahogy azt eddig megszokhattuk. Egyszerűen azért, mert iszonyú nagy meló. A képeket összeszedni, ki csináljon, mit, hogy, majd mindet elszállítani, kirakni, és még csak a visszajelzések sincsenek igazán róla. Azt vettem észre, hogy ha az emberek bulizni mennek, akkor annyira nem érdeklik őket a képek, habár ugyanaz a célközönség. Jelzésértékűen biztos lesznek, vagy matricázás, bármi, ami ezzel kapcsolatos. De én külön kiállításokat szeretnék inkább, mondjuk amilyen a Kuplungban is volt. Most már tudjuk, hogy sok embert érdekel, és szerintem el lehet majd vinni egy ilyen tárlatot akár a Nemzeti Galériába vagy a Kogartba is, mert megállja a helyét. Így eljuthat azokhoz is, akik nem járnak partikra meg füstös klubokba.

-Milyen fórumokon és hogyan próbáltok eljutni az emberekhez?
-Mint minden más buli esetén szórólapokat és plakátokat készítünk, de az utóbbit a jövőben hanyagolni fogjuk. Az augusztus 6-ai Swatch This Day előtt kevesebbet nyomtunk ki és szóróanyag se volt annyi, ott mégis többen voltak. A plakát nagyon költséges dolog: megcsinálni, kirakni, ilyesmi, és ennek így nincsen nagyon értelme. Mármint ennek a közönségnek.
Az elektronikus média viszont egyre fontosabb lett. Az internet számomra eddig olyan volt, hogy kiraktunk egy-két bannert, és kész. Viszont ha az embereket megkérdezem, hogy mit, honnan, azt mondják: az internetről. Ha pedig kap utána egy megerősítést, mondjuk egy flyerről, akkor aztán már mindent tud mindenről. Mennek utána, böngésznek a neten, és így a plakát is teljesen feleslegessé válik.

-Korábban említetted, hogy a rádióban is próbáltok feltűnni. Mikor, hol?
-Ahogy sikerül. Sokszor voltam bent a Rádió Caféban, ahol próbáltam elintézni, hogy legyen valami kis szponzorációnk, mert abszolút az ő közönségükről van szó. Mi igényes éles programmal álltunk elő, de a marketingosztály nagyokosa azt mondta, hogy ez nem a rádió célközönsége. Konkrétan az augusztusi buliról volt szó, ahol volt drum�n�bass, break, hip-hop, amit a Rádió Café is játszik. A műsorvezetőkkel és dj-kkel végül is összehoztunk valamit, műsorokban promózgatták, de külön spotot nem sikerült elintézni. Csinálunk reklámsorsolásokat is, és a Mcmenemy Márkkal megbeszéltünk, hogy az általa vezetett péntek-szombati motor city (Rádió Café) c. partajánlójába mindig beviszünk valaki. Most például az egész Scratch Perverts ott volt, és interjút készített velük, zenélgettek. Ha valaki ezt hallja, és tetszik neki, az már egy jó ráindítás.

-Tekintsünk akkor vissza egy kicsit a múltba. Hogyan indultatok?
-Az egész úgy kezdődött, hogy régebben is csinálgattunk kisebb bulikat. Kibéreltünk egy pizzériát, ahova meghívtuk, mondjuk Saidota A kezdet phiaiból. Utána volt egy kis pihi, nem foglalkoztunk ezzel. Emellett az egész baráti köröm gyártott street artos dolgokat, graffitiket, végül is ebben nőttünk fel, és akik még ma is komolyan veszik, azokat már igazi festőnek lehet nevezni, hiszen profi műveket csinálnak. Ahogy bent voltam náluk a műhelyben, valahogy kipattant a dolog, hogy másképp is lehetne bulikat csinálni. Valamivel fel lehetne dobni. Én egy kicsit unalmasnak tartom a magyarországi partikat olyan szempontból, hogy elég szegényesek a szórakozóhelyek. Innen jött az ötlet, hogy ha valami passzolna a korábbi kezdeményezésekhez, akkor az a street art. Ezzel lehetne kombinálni.

-Mi volt a koncepció?
-Ismerek öt-hat olyan arcot, aki fúj, ragaszt, vagy retus pisztollyal csinál gyönyörű képeket vagy valami másért extra, és őket akartam összefogni, és egy eseményt rászervezni erre a dologra. Összeírtam nagyjából az elképzeléseket, és elkezdtem keresgélni támogatókat. Elsősorban egy programmagazint szerettem volna megnyerni, olyat, amely szellemiségében azonosul a mienkkel, de nem jelentkeztek. Jöttem mentem helyről helyre, és rátaláltam az Alarm Magazinra, ami egy fiataloknak szóló ingyenes kulturális magazin, és a tulajdonosnak is tetszett ez az ötlet. Azt mondta, hogy tegyünk egy próbát. Tehát az egész úgy indult, hogy Alarm Magazin Presents. Az elképzelések azonban nem mindig találkoztak, és ahhoz, hogy mi megfelelően tudjuk magunkat hirdetni, mégis szükségünk volt egy műsormagazinra. Mivel az Alarm nekik konkurencia, ezért a korábban említett néven nem indulhatott volna el. Új nevet kellett találni, és így fokozatosan leváltunk róluk.
Az első kiállítással egybekötött bulinkat pedig 2005. február 17-én tartottuk Swatch This! címmel a Kuplungban, ami nem is remélt sikereket hozott. Nagyot durrant a dolog, mert utána több újság és tv adó is megkeresett bennünket. Elindult egy mozgolódás, és ez nekem nagyon tetszik.

-Mondhatjuk, hogy ti hoztátok be a köztudatba a street artot?
-Ezt így nem jelenthetjük ki, mert a fiatalok tudatában ez létező dolog, és amúgy is minden járókelő szembesül vele nap mint nap, de talán mi vagyunk az elsők, akik megpróbálták ezt a vonulatot összefogni, és a nagyobb közönségnek is megmutatni, hogy ez nem csupán vandalizmus. Nagyon kell viszont azzal vigyázni, hogy ne menjen át gagyiba. És egyre nehezebb is lesz megtartani, hogy ez ne csupán egy divat legyen, amit aktuálisan meglovagolunk. Nekem nem az a célom, hogy kihasználjam ezeket az embereket, akik itt alkotnak, és a saját boldogulásom érdekében lehúzzak róluk pár bőrt, hanem az, hogy többen is felfigyeljenek rá, hogy ez végül is egy jó dolog, és hogy ez a művészet kiléphessen az illegalitás homályából. Nem szeretnénk kommerszé tenni, vagy leegyszerűsíteni, és így könnyebben fogyaszthatóvá tenni, hanem közel akarjuk az emberekhez hozni, mert nem jár ki mindenki a Filatori gáthoz (a szentendrei HÉV mentén van ugyanis az egyetlen legális felület Budapesten – a szerk.). Szerencsére rengeteg olyan ember látogatott el, akire nem is számítottunk volna. Sikerült őket megszólítani, akadt, hogy képeket is vettek.

-Először egységesítettétek a megmunkálandó felülete (60×70-es fatábla), most pedig be akartok törni az elit galériákba. Tényleg, hogy is van ez: street art street nélkül?
-Csak arra tudok hivatkozni, hogy kedves nyugati szomszédinknál olyan kiadványokat, cd-ket, videókat vagy kisfilmeket lehet látni, amik arról tanúskodnak, hogy a street art már nem arról szól, mint korábban. Ott művészeti ágból mára iparággá nőtte ki magát. Párizsban is vannak olyan csapatok, amik két-három emberből állnak, és komoly megrendeléseik vannak világ cégektől � kifestik mondjuk egy Levi�s bolt kirakatát. Street art technikákkal dolgoznak: a filctolltól kezdve a sablonokon át a matricáig. Beállítják oda azt, ami kint van az utcán. Ezzel pénzt tudnak keresni, de elismerést is nyernek, a cégek pedig egy tök jó reklámot. És nyer a vevő is, mert valami teljesen új dolgot kap. Abban a boltban például kézzel rajzolt pólókat is vehettek. Ehhez hasonlót szeretnénk mi is elindítani.

-Ők nem érezték úgy, hogy ezekkel a megszabott keretekkel lekorlátozzátok az eddig az illegalitás által nyert alkotói szabadságot?
-Nem, nagyon tetszett nekik, és azóta is várják, hogy mikor kapnak már újra táblákat. Ez számukra is újdonság, kihívás volt. Így végül is kiderül, hogy te csak egy matricát tudsz felragasztani, vagy esetleg abból az adott felületből a kreativitásod által ki tudod hozni a lehető legjobbat.

-Azt mondod, hogy ez egy irányadó mértékké válhat?
-Persze, csak nézd meg a divatot. Mindent az utcáról szednek. A ruhák szét vannak koptatva, és mindenféle feliratok díszítik. Szerintem az embereknek ez tetszik, csak még nincs fogalmuk róla, honnan jön. A brit kultúrának manapság ez a legmeghatározóbb vonulata – gondolj csak az Music Televisionra.

-A legutóbbi bulira már egy kiadványt is összeállítottatok. Mesélj róla egy kicsit!
-Nyugatabbra, ha bemész egy bármilyen ruházati boltba, bálában állnak a jobbnál jobb ingyenes magazinok, és a hirdetők is rájöttek, hogy érdemes támogatni őket. Mi is valami ilyesmit akartunk beindítani, aminek nem az a célja, hogy tele legyen információval, vagy irományokkal. Akit az érdekel, vesz egy szaklapot, akit a műsor, az meg vesz egy programmagazint. Ebben van interjú a korábbi fellépővel (Hexstatic), de kedvcsinálónak van egy kis előzetes a Scratch Pervertsről, és Dynamite-ról, és ajánlót is találtok a következő bulikra. Ott vannak a srácok is, ahogy a Swatch This Day délutánján festenek, mellettük pár egyéb munka, és mindegyik számba tervezzük, hogy egy fotóst is bemutathatunk, akinek egy képe díszíti a borítót. De a legfontosabb, hogy a végén találtok egy felhívást, miszerint "fotókat, grafikákat, design-okat, irományokat, észrevételeket, mindenféléket szívesen várunk ide: info@watchthis.hu". Pár kritikát is olvastam már róla az egyik fórumon, ahol azt kifogásolják, hogy csak az a pár graffitis berkekben ismert emberke van benne, akik ki is állítanak. Ezen egyáltalán nincs mit csodálkozni, mert egyrészt ők a legjelesebb képviselői ma ennek a műfajnak, másrészt a kiállítást is szeretnénk ezzel reklámozni, és ezen kívül egyebünk sincs. Szóval ha küldötök, lesz benne más is.
Mi ezzel nem egy konkrét közönséget akarunk megcélozni, nem is szeretnénk ebben a műfajban meghatározó médium lenni. Ez egy könnyed dolog, amit a metrón átlapozgatsz, és ha tetszik, elteszed, aztán bármikor nézegetheted.

-A kis füzet elnevezése miért Big Up? Miért nem Swatch This az is?
-Később szeretnénk majd egy boltot is nyitni, ahol ott lesznek a képek, az egyedileg megfestett pólók, meg ilyenek, és annak is valami más neve lesz. Ez mind a swatch This égisze alatt megy majd.

-Szóval te úgy látod, hogy ez a kevésbe tömegkultúra-orientált népséget fogyasztás céljából is célközönségnek lehet tekinteni?
-Persze, sőt! Furcsa, hogy azoknak a reklám szakembereknek, akiknek ez a munkája, ezt magyarázni kell. Olyan kérdésekkel találkozok, hogy mi is ez a graffiti, meg break, és ezt kik csinálják, hol csinálják? Nagy köd van még a fejükben, viszont tetszik nekik, és ott vannak a bulikon. Számukra ez felderítetlen terület, lefedetlen piaci szegmens. Magamból kiindulva mondhatom, hogy azért mi is fogyasztók vagyunk.