Jack Sparow negyedszerre is!

A karib tenger kalózai 4 – Ismeretlen vizeken
Kedvenc részeges kalózunk immár negyedszerre tért vissza a mozivászonra, és mint mindig, most is töménytelen kalandban volt része.

Jack Sparrow (Johnny Depp) négy év elteltével a „világ végéről” indult útnak, hogy megkeresse az Ifjúság forrását.Társnak ezúttal Angelica (Penelope Cruz) szegődött hozzá, aki nem kevesebb, mint Feketeszakáll lánya. Az ifjú nő apját szeretné megmenteni – egy prófécia szerint Feketeszakállal egy féllábú ember végez a közeljövőben – számtalan kalamajka közepette, és hát nem is beszélhetnénk “A Karib-tenger kalózai”-ról, ha versenytársnak nem jelenne meg a spanyol és az angol királyi flotta is. Utóbbit meglepetésünkre Barbossa kapitány vezeti, akit csak a bosszú hajt – Feketeszakáll elvette tőle a Gyöngyöt, vele együtt pedig fél lábát is.

Nagy kíváncsisággal és várakozással ültem be a moziba, eddig mindig vevő voltam a Disney kalózfilmjére, most azonban eluntam magamat. Ugyanaz a séma jött velem szembe, Jack Sparrow megint meg akart szerezni valamit, megint jöttek az angolok, sok-sok kardforgatásban, ugrálásban, menekülésben volt részünk, végül csak lepergett az a 137 perc is, de addig…

Rengeteg felesleges jelenet tűzdelte a filmet, ezek persze a látványról szóltak, és erre nem is lehet kifogásunk. Igaz, hogy a negyedik rész kevésbé lett borzongós, mint az előzőek, de ez talán a rendezőváltásnak lehet az eredménye – Gore Verbinskit Rob Marshall váltotta. Mindenesetre a képi világ tetszetős volt, hol az 1750-es Londonban kószálhattunk, hol egy büdös kocsmában, hol a tengeren, hol egy festői tengerparton, hol pedig a dzsungel kellős közepén. Mindezeket egyetlen dolog kötötte össze, a nők.

Tagadhatatlan, hogy köréjük épült az új rész. Penelope Cruz Sparrow egykori szerelmét testesítette meg, ezzel okozott némi bonyodalmat és izgalmat, aztán ott voltak a szirének. Megnézhettük őket úszkálás és gyilkolás közben, többet azonban nem tudtunk meg róluk, pedig rengeteg lehetőséget hordoztak magukban. Az meg, hogy milyen nevet adjunk a szirénlánynak – Sziréna – egyenesen nevetséges volt.
Mégis. Jack Sparrow új kalandja nézhető. Talán az életképes viccek mentik meg, vagy a látvány, netán a színészek, vagy csak maga a tudat, hogy megint a részeges kalóz bőrébe bújhatunk, valamiért azonban működik. Persze egy olyan jól felépített franchise esetében, mint amilyen ez is, nincs is nehéz dolga a rendezőnek, hisz adott neki egy jól felismerhető, szerethető karakter, egy pörgős, dallamos zene, amiről szintén csakis ez jut eszünkbe, és ez már épp elég ahhoz, hogy miután a film legurult a futószalagról, a mozikban is behozza az elvárt dollármilliókat.

Az Antropos.hu értékelése: 5/10
Az Imdb szerint: 7,1/10

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére