Nincs sok írnivaló a Jack Reacher második részéről. Pont ugyanaz, mint az Elrabolva 3, a Bourne 4, és az összes túl fantáziátlan akciófilm. Ami nem jelenti azt, hogy rossz lenne – élvezhető, jó kikapcsolódás, mesterségbeli tudása megvan, elfogadható egy mozijegy áráért. Még inkább egy akciós DVD áráért. És Tom Cruise mindig remek.

Csak olyan – semmilyen. A Jack Reacher: Nincs visszaút kicsivel hamarabb érte el a szériák langymelegét, mint mások; az Elrabolva 2 lendületes volt, a Bourne 2 újító. Ám furcsa mód ez a hozzáállás hűségesebb a könyvekhez, mint a kiemelkedő minőségű első filmé. Lee Child bevallottan „reptéri könyveknek” írja az épp húszrészes Jack Reacher-sorozatot – megveszed a reptéri boltban, elolvasod a repülőn, eldobod. Mert nem éri meg a súlyt a bőröndben. Ezzel szemben az első Jack Reacher-filmben volt valami különlegesség – talán az odafigyelés a részletekre, talán Christopher McQuarrie rendező egyéni hangja –, ami évek távlatából is emlékezetessé tette. Nohát a Jack Reacher: Valami alcím helyre teszi a franchise-t.

Technikailag egyébként téves az a megállapítás, hogy „nincs sok írnivaló” a filmről. Mindenről van, ha elemezzük – más kérdés, érdemes-e. A Jack Reacher: Valahogy különböztessük meg esetében például érdekesek azok a trópusok, amelyek hasonlóvá teszik a többi tizenkettő-egy tucat akciófilmhez – úgyhogy tessék linkek (és készüljetek fel, kattintván, egy egész délutános TVTropes-maratonra, mert ez az oldal csapda, nem lehet bezárni):

Reacher a klasszikus Drifter / Knight Errant karakter, egyben megtestesült Badass. Mindent lát, mindent megért, hidegvérrel öl, de azért Neki Is Vannak Elvei. A vidéket járja, olykor elvetődik egy-egy Kisvárosba, sötét titkokkal, esetleg rábukkan egy Összeesküvésre. Szembekerül a Random Gonosszal, elkerülhetetlen társa a Random Nő, néha előkerül a régi Badass csapat is. A nyomozós történet Klisévihar (ami nem feltétlenül rossz!), Részletes akció-leírásokkal és szinte tehetetlen Mookokkal. Végül Antiklimax, a realizmus kedvéért. (Ó, és New Orleansban mindig Mardi Gras van.)

De ennél egy kicsit szívesebben írok egy egészen magánjellegű bekezdést. És megkockáztatom benne azt a sznobizmust, hogy igenis létezik fejlettebb és kevésbé fejlett ízlés, és a művek nem teremtettek egyenlőnek.

Egy Jack Reacher: A marketing írjon alcímet oszt jó lesz pont elég lett volna filmélménynek akkor, amikor még csak ismerkedtem a mozival…

A cikk folytatása ITT!