Itt voltak az év legjobb animációi

Az Anilogue idén is elhozta nekünk a rangos Cartoon d’Or animációs filmmustra öt jelöltjét, köztük a győztes darabot. Az öt rövidfilm mindegyike valóban érdekes alkotás, kettő közülük jelen cikk szerzője szerint igazi gyöngyszem, de azért nem távoztunk maradéktalanul elégedetten a moziból.

A sorrendben első Aston kövei bájos történet egy emberi tulajdonságokkal felruházott kutyacsaládról, ahol a kiskutya, Aston egyetlen hobbija, hogy különféle méretű és alakú köveket gyűjtöget. A korai South Park epizódokat idéző egyszerűséggel megrajzolt figurák hamar a szívünkhöz nőnek, és a rövid, de csattanós, mosolyt fakasztó történet sokáig emlékezetessé teszi ezt a kedves rajzfilmet.
 
A másodikként bemutatott Madagaszkár, utikönyv tulajdonképpen a szerző élménybeszámolója Madagaszkáron tett utazásáról, egy dokumentarista jellegű, több különböző stílust vegyítve rajzolt képes napló. Nincs hagyományos értelemben vett története, inkább csak impulzusokat ad át, arcokat, helyeket, pillanatokat villant fel. Mindenképpen figyelemre méltó kisérlet, de a gyorsan váltakozó, egymással csak lazán, vagy épp sehogy sem kapcsolódó mozaikok ugrálása hamar zavaróvá válik. Így összességében ez a leggyengébb mű az öt közül.


 
Személyes kedvencem a következő alkotás volt. A hagyományosan rajzolt Party Animals egy házibuli eseményeit mutatja be a főhősnő szemszögéből, akinek cseppet sem volt kedve elmenni, de abban reménykedve, hogy ott találja a nagy Őt, végül beadja a derekát. A partin aztán minden rossz megtörténik vele, amit az ember rémálmaiban egy partiról elképzel, kezdve a hajára borított italtól a rányitott vécéajtón át egészen addig a szörnyű pillanatig, amikor az imádott pasi egy másik lány karjaiban köt ki. A történet varázsa a házibulik egyedi hangulatának extrém, és mégis realista bemutatásában keresendő. Aki valaha volt házibulin egészen biztosan maga is átélt nagyon hasonlókat ezekhez a helyenként humoros, helyenként szívszorító pillanatokhoz.
 
A Cartoon d’Or fődíját a Kérlek, mondj valamit című mozi vitte haza. A szokatlan, minimalista képi világú love story egy macska (a nő) és egy egér (a férfi) vitákkal és drámával teli szerelmét meséli el. Szögletes formák, fakó kék alapszín, vissza-visszapörgetett és újraértelmezve továbbgördített történet. Újszerű ábrázolásmód, talán túlságosan is. A sztori szinte követhetetlen, a jelenetek közti inzertek szem- és fülsértőek, ezért az összhatás sokkal inkább bosszantó, mint forradalmi. Számomra nagy meglepetés, hogy ezt hozta ki győztesnek a norvég zsűri, főleg az előzőként vetített Party Animals és az ezt követő Wallace és Gromit ismeretében.


 
A legújabb Wallace és Gromit gyurmafilm, A Matter of Loaf and Death (csak nyelvi erőszak árán lefordítható szójáték az „élet-halál kérdése” kifejezéssel, kb. „Vekni és halál kérdése”) zárta a sort. A film a Wallace és Gromit-ok szokásos színvonalát hozza, ami alatt az értendő, hogy az angol humorra és különböző filmes áthallásokra fogékony néző visítva neveti végig magát rajta. A sztori ismét egy rejtély körül bonyolódik, ezúttal a környékbeli pékek között szedi áldozatait egy sorozatgyilkos (innen a címbeli szóvicc). A mű rövidsége ellenére egy egész estés mozit megszégyenítő mennyiségű poént halmoz fel, egészen szenzációs például az utolsó csatajelenet, ahol a kis pudli Ellen Ripley-ként küzd a főgonosszal, a Bolygó neve: Halál briliáns összecsapását megidézve.
 
A Party Animals valamint a Wallace és Gromit mindkettő kiemelkedő, egyedi hangvételű és nagyon vicces alkotás, aki elmulasztotta az Anilogue-on, pótolja, ha teheti. Az Aston kövei egyszerű, de bájos mese, a Madagaszkár és a Kérlek, mondj valamit viszont az újszerű formai megoldások ellenére (vagy talán épp azzal összefüggésben) inkább csak csalódást keltettek.


 
Személyes kedvencem a következő alkotás volt. A hagyományosan rajzolt Party Animals egy házibuli eseményeit mutatja be a főhősnő szemszögéből, akinek cseppet sem volt kedve elmenni, de abban reménykedve, hogy ott találja a nagy Őt, végül beadja a derekát. A partin aztán minden rossz megtörténik vele, amit az ember rémálmaiban egy partiról elképzel, kezdve a hajára borított italtól a rányitott vécéajtón át egészen addig a szörnyű pillanatig, amikor az imádott pasi egy másik lány karjaiban köt ki. A történet varázsa a házibulik egyedi hangulatának extrém, és mégis realista bemutatásában keresendő. Aki valaha volt házibulin egészen biztosan maga is átélt nagyon hasonlókat ezekhez a helyenként humoros, helyenként szívszorító pillanatokhoz.
 
A Cartoon d’Or fődíját a Kérlek, mondj valamit című mozi vitte haza. A szokatlan, minimalista képi világú love story egy macska (a nő) és egy egér (a férfi) vitákkal és drámával teli szerelmét meséli el. Szögletes formák, fakó kék alapszín, vissza-visszapörgetett és újraértelmezve továbbgördített történet. Újszerű ábrázolásmód, talán túlságosan is. A sztori szinte követhetetlen, a jelenetek közti inzertek szem- és fülsértőek, ezért az összhatás sokkal inkább bosszantó, mint forradalmi. Számomra nagy meglepetés, hogy ezt hozta ki győztesnek a norvég zsűri, főleg az előzőként vetített Party Animals és az ezt követő Wallace és Gromit ismeretében.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére