Itt az első magyar 360-as metál klip

Nem akármilyen videoklippel premierezik a The Tumor Called Marla. Itt az ország első 360 fokos metálvideoklipje! VIDEÓ!

Remek koncerthangulat és kézzel fogható füstfelhő az éterben. Eddig csak nagyon kevés előadó – így Ákos – készített videót ilyen technológiával, szóval a BasementTapes című dalra felvett anyag abszolút korai fecske! A megszokottakkal ellentétben, most nem is akarok nagy megfejtésekről filozofálgatni, hanem jöjjön egyből a cucc. A hajtás után pedig a banda tagjait – Gerő András, azaz Hekkky és Burai Anna (ének), Lauter Attila (gitár), Farkas Krisztián (gitár), Jegyinák Roland (dobok), valamint KneifGeri (basszusgitár) – jól kifaggattam a klipforgatásról és erről a 360 fokos őrületről, illetve a videót készítő Tomanovics Gergelyt (Greyhound „látványképség”) is megkértük, írja le, mi fán terem ez az egész.

 

 

-Honnan jött az ötlet, hogy 360-as videoklipet lőjetek? S adja magát a kérdés, mivel tud mondjuk többet ez a hagyományos videoformátumoknál? Ergo, volt-e konkrét cél, vagy jópofa dolog, és kész?
Hekky: -Szeretünk nyitni az új dolgokra, ezért szerettük volna a trance korszakot egy utolsó, izgalmas keretbe zárni. Úgy érzem, még idejében cselekedtünk, azaz Magyarországon egyedülállóan készíthettünk 360-as videoklipet.

-Miért épp erre a dalotokra gondoltátok, hogy jó lenne ráhúzni ezt a megoldást?
Geri: -A technológia miatt arra gondoltunk, hogy az állna jól neki, ha sokan lennénk, és az egész klipnek egy házibuli, házi koncert jellege lenne. A kislemezünkről ez a legpörgősebb dalunk.

-Az egész forgatást fél nap alatt lezongoráztátok. Mennyi időt emésztett fel ugyanakkor a logisztika, hogy összekürtöljetek mindenkit, összeszervezzétek a dolgot?
Geri: -A forgatás valóban rövid ideig tartott, ugyanis ott már csak annyi feladatunk volt, hogy mindenki jól érezze magát, amit, azt hiszem, ki is maxoltunk. Az egész leszervezése viszont nem volt egyszerű: nagyjából fél évig tartott, amelybe beletartozott rengeteg tárgyalás, utánajárás, két próbaforgatás, pár ősz hajszál… Az emberek összekürtölése egyszerűbben ment, mivel rengeteg király arc haverunk van, akik a legnagyobb örömmel jöttek segíteni nekünk. Plusz sokat segített az ingyen sör marketingkampányunk is, haha!

-Bemutatkozó anyagtok még novemberben jött nálunk. Azóta eltelt egy fél év, hogyan alakul a korong sorsa? Mennyit koncerteztek majd a nyáron, hol láthatnak benneteket?
Anna: -A megjelenés óta volt jó néhány koncertünk, vittük a dalokat például Leander búcsúturnéjának egyik állomására is, de legutóbb a Jinjer előtt játszhattunk a Dürer Kertben. Ez volt az utolsó show a szezonban, nyáron nem lesz koncertezés. A zenekar elvonul számokat írni és stúdiózni.

 

Tumor Called Marla

 

Megkértük a klip készítőjét is, meséljen kicsit a dologról. Tomanovics Gergely (Greyhound „látványképség”) így vallott a dologról: „Bár maximalista vagyok, és kritikus a saját munkámmal szemben, ebben a videóban is van hiba bőven, de kicsit mégiscsak büszke vagyok arra, hogy ez így sikerült (nagyjából olyan, mintha egyedül állnék a focipályán a Real Madrid ellen, és így sikerült volna gólt lőni kisebb-nagyobb botlások után), és hatalmas köszönet a The Tumor CalledMarla csapatának, hogy önként vállalják a kísérleti nyúl szerepét – ez ugyanis erősen kísérleti projekt, élesben most először csináltam ilyet, méghozzá úgy, hogy kizárólag internetes tutorialok álltak rendelkezésre. Fogadjátok hát szeretettel Magyarország tudtommal egyik első 360 fokos videoklipjét: hangerőt fel, teljes képernyő, és hadd zúzzon. […] A videó egyébként 6 darab XiaomiYiSports akciókamerával készült, amiket egy egyedi tervezésű 3D-nyomtatott tartó fog össze. A 6 kamera 6 különálló felvételt készít, melyeket egy speciális szoftverrel (brutális mennyiségű munkával és nagy teljesítményű Core i7 processzor használatával is több 10 órát igénybe vevő renderelésre – amikor a gép lejátszható videofájlt állít elő a projektből – várakozás árán) lehet összeilleszteni. Azért esett a választásom a Xiaomi kamerára, mert kedvező árához képest meglepően kiváló képminőséget nyújt, ráadásul „hekkelhető” a szoftvere, és a 360 fokos videóhoz szükséges beállítások is előcsalogathatóak belőle.” Gergely egyébként saját blogjára is feltette beszámolóját.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére