Ismét társadalmi ügyeket karol fel a Playboy

Kovalcsik Ildikó Lilu, Barabás Évi, valamint Görög Zita is csatlakozott a harmadik Playboy Hero jótékonysági kampányhoz.

Ebben az évben a hősök mellett a hősnők is szerepet kapnak, olyan fontos társadalmi ügyekre hívják fel a figyelmet, mint a nők elleni erőszak megelőzése vagy a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása. Az ismert közéleti szereplők mellett az üzleti élet meghatározó személyei is szerepet vállalnak: Balogh Péter, Lobenwein Norbert, Csillik Timur, Kutvölgyi Pál és Vardanjan Tigran is egy-egy szervezetet képvisel majd a kampány során.A Playboy Hero párosai az idei évben is nemes ügyeket képviselnek, de az előző évektől eltérően idén női hírességek is a szervezetek mellé állnak:

„A korábbi két kampányban szerettünk volna példaképeket állítani a férfi olvasóinknak, de itt az ideje, hogy nemcsak a hősöket, de a hősnőket is bemutassuk, hiszen az életben is együtt dolgozunk világunk jobbá tételéért” – kezdte Bus István, a Playboy magazin főszerkesztője.
„Szeretnénk továbbra is olyan médium lenni, amely a szórakoztatás mellett a társadalomnak fontos ügyeket is rendszeresen bemutat, segít. Az elmúlt két évben rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, elhivatottak vagyunk, hogy a kampány még hosszú éveken át folytatódjon.”

Íme az idei év párosai és az általuk támogatott szervezetek:

Barabás Évi és Vardanjan Tigran – SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványa
A Fókusz és a Portré műsorvezetője, valamint a Fornetti Horeca igazgatója azokért a gyermekekért fog össze, akiknek nem adatott meg a gondoskodó család köteléke. Az SOS Gyermekfalvak 400 gyereknek biztosít szerető és biztonságos otthont.

Kovalcsik Ildikó Lilu és Csillik Timur – ESZTER Alapítvány
Az RTL Klub népszerű műsorvezetője és a Rendi.hu alapítója a családon belüli erőszak és a szexuális bántalmazás ellen kíván felszólalni, ezért egy olyan szervezet mellé állnak, amely többek között jogi és pszichológiai segítséget nyújt az érintett nőknek.

Harsányi Levente és Lobenwein Norbert – #angyalvagy program
A hazai rádiózás meghatározó alakja és a VOLT, valamint Sziget Fesztivál szervezője a hátrányos helyzetű családoknak és gyermekeknek szeretne segíteni. Az #angyalvagy projektet egy évvel ezelőtt indította el Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, valamint az Akvárium Klub csapata az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével. A karácsony előtti időszakban közel 400 hátrányos helyzetű család és gyerek kívánságát gyűjtötték össze és váltották valóra.

Görög Zita és Kutvölgyi Pál – Mosoly Alapítvány
A modell és műsorvezető a Group42.hu Flow-Profit csoport alapítójával együtt szeretné megmutatni mindenkinek, hogy egy betegség nem veheti el a gyermekkor csodáit. A Mosoly Alapítvány 20 éve nyújt segítséget olyan gyerekeknek, akiket betegségük vagy nehéz élethelyzetük megfosztott az örömteli gyerekkortól. A szervezet ingyenes terápiás programjai Budapesten, Debrecenben és Pécsett is elérhetőek.

Szabó Simon és Balogh Péter – Hősök Tere kezdeményezés
A színész, filmrendező, valamint a Baconsult Kft. alapítója a mindennapos előítéletekre szeretnék felhívni a figyelmet, így egy olyan szervezet mellé álltak, amely évek óta embertársaink segítéséért és elfogadásáért dolgozik. Missziójuk, hogy elérjék társadalmi norma legyen az együttérzés Magyarországon, valamint az, hogy kiállunk és teszünk egymásért.

A nagyszabású kampány lezárásaként 2017. december 2-án egy ünnepi gálaesten adományaikkal támogathatják majd a résztvevők a szervezetek munkáját. Addig is az olvasókon a sor, hogy eldöntsék, melyik szervezet kapja a közönségdíjat. Szavazni december 2-ig lehet.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére