Ismét 2012-es merlot lett a legjobb vörösbor Szekszárdon

A tavalyi eredményekhez hasonlóan idén is egy 2012-es évjáratú merlot lett a legjobb vörösbor a szekszárdi borvidéki borversenyen.

A tavalyi eredményekhez hasonlóan idén is egy 2012-es évjáratú merlot lett a legjobb vörösbor a szekszárdi borvidéki borversenyen, ezúttal a Vesztergombi pince Bodzási merlot válogatása nyerte el a díjat.

A bort egy nyolctagú “csúcszsűri” választotta ki a verseny 22 legjobb, az adható 100-ból legalább 90 pontot elért bora közül – mondta Sebestyén Csaba, a szervező bizottság tagja az MTI-nek. A bírálók között volt az elmúlt öt évben az év bortermelője címet elnyert borász, a szekszárdi borvidék, a hegyközség és a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke. 2016-ban a Takler Pince egy merlot bora kapta a díjat.
Vesztergombi Ferenc – aki 1993-ban volt az év bortermelője – elmondta: a díjazott bor legértékesebb, dél-nyugati fekvésű merlot-ültetvényükön termett, 2000-es telepítésű szőlőből készült. Kétéves tölgyfahordós érlelés ellenére érezhető rajta a merlot bársonyossága, gyümölcsössége. A bor 2015-ben a Vinagorán aranyérmet, az országos borversenyen nagy aranyérmet kapott, a száz legjobb magyar bor közé választották, és ugyancsak 2015-ben a Prestige Reserve gyémánt díjában részesült.
A borvidéki versenyen 184 bormintát bírált el hatvan tagú, borászokból, sommelier-kből, újságírókból álló zsűri. A borok között a legtöbb, 30 házasítás volt, emellett 23 merlot-t, 20 kékfrankost, 19 kadarkát és 18 bikavért neveztek a termelők.
A megméretésen díjat kap a legjobb bikavér, kékfrankos, kadarka, fehér bor, rozé, hordós bor is, díjazzák a legjobb fiatal borászt és odaítélik a város bora címet is. Az elismeréseket a hagyományos, szekszárdi, Szent György napi borünnepen, április 22-én adják át.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Gasztró

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére