Nike és ami mögötte van

Egy igazi sikersztorihoz elsősorban motiváció kell. 1957-ben az oregoni egyetem atlétikai edzője, Bill Bowerman is bővelkedett benne...

A saját tanítványain kísérletezve, egy gofrisütő segítségével alkotta meg mai Nike Air Max dédnagyapját. A sufnituningos verzió koncepciója azon alapult, hogy Bowerman szerint a futóknak minél vékonyabb talpú futócipőkre van szükségük a jobb eredmény eléréséhez.

Az egyik tanítványa, Eric Knight, nagy jövőt jósolt ennek az újításnak, így végül ketten alapították meg a Nike inc. elődjét, a Blue Ribbon Sports-ot. A vállalkozást összesen 1000 dollárral indították el, így a cipők gyártását az akkor sokkal olcsóbbnak számító japán Onitsuka Tiger cipőgyárban kezdték meg. Az első széria összesen 200 pár cipőből állt.

http://www.antropos.hu/data/9064/3.jpg

A névváltoztatásra 1971-ig kellett várniuk, amikor is a cég Jeff Johnson nevű alkalmazottja egy igen inspiráló álmot látott. Ebben az álomban a görög mitológiából ismert Nike, a győzelem istennője jelent meg neki. Jeff tudatalattija igen kapós ötlettel állt elő, így hamarosan a híres Nike pipa is megszületett, Nike istennő szárnyai nyomán. A logó terveiért potom 35 dollárt fizettek ki, de miután a Nike világsiker lett, a grafikus Carolyne Davidsonnak egy pipával ellátott gyémánt gyűrűt ajándékoztak.

Az első, ún. ,,gofritaplú cipőket” követték a légtalpú futócipők, majd 1987-ben megszületett a híres Nike Air Max széria. Az új eljáráshoz az új desing is hozzátartozott: a tervezők láthatóvá tették a cipők belsejét. A pofonegyszerű, ugyanakkor kreatív újításoknak köszönhetően a befektetett 1000 dollár kevesebb mint tíz év leforgása alatt 70 millió dollár profitot termelt, a 2000-es évekre pedig elérte a 13,7 milliárd dollárt.

Ehhez az elsöprő sikerhez természetesen megfelelő marketingre is szükség volt. A cég mindvégig arra törekedett, hogy a Nike meghaladja a jó minőségű, ám mégis hagyományos sportmárkák brandjét. Túl akartak lépni a korábbi tendenciákon, így egy teljesen új szellemiséget építettek ki köré. A Nike többé már nem csak egy minőségi futócipő, hanem egy életérzés, ami nem csak az élsportolók számára elérhető, hiszen magát a sportot sem csak az elit réteg birtokolja. A fejlesztések során pedig kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a lehetséges fogyasztói réteg véleményének is.

http://www.antropos.hu/data/9064/4.jpg

Ennek ellenére természetesen számtalan híresség tündökölt a Nike ,,színeiben”. 1973-ban húzott Nike cipőt a lábára az első profi atléta, Steve Prefontaine. Hét évvel később pedig a moszkvai olimpián Steve Ovett vehette át arany érmét a Nike támogatásával. A leghíresebb pipás azonban minden bizonnyal Michael Jordan és az ,,új generációs” profi táncos, Sofia Boutella.

A nike cipők minőségét bizonyítja, hogy 1990-ben egy tengeri viharnak köszönhetően a cipőket szállító hajóról 60 000 pár cipő sodródott a vízbe. A szerencsésebb darabok végül partot értek, majd kiderült, hogy a hosszú tengeri hánykolódás ellenére is használhatóak maradtak.

http://www.antropos.hu/data/9064/2.jpg

Egy ilyen méretű cég persze botrányokban is bővelkedik. A 1990-es évektől kezdve rendszeresen bukkannak fel újabb és újabb hírek a Nike gyárakban uralkodó körülményekről, az ott kirobbanó sztrájkokról és elbocsájtásokról. A rendkívül alacsony fizetések és egészségre káros munkakörnyezet miatt egyre több kritika éri a céget, ami mintha veszített volna a kezdeti szellemiségéből.

A botrányok ellenére azonban a Nike cipők története egy igen fontos üzenetet közvetít: a belső motivációk megélése a siker kulcsa. Ahogy a híres szlogen is hangzik: just do it. Ne agyalj annyit, csak csináld!   

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Divat-Design

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére