Vannak emberek, akik könnyen szerelembe tudnak esni, és néha ez a rajongás életük végéig meg is marad. M. Nagy Miklós – az Európa Könyvkiadó igazgatójaként a mai magyar irodalmi élet egyik legmeghatározóbb alakja – ilyen alkattal rendelkezik. Gimnáziumi majd a Moszkvában folytatott egyetemi tanulmányai alatt találkozott a nagy Ővel, Oroszországgal, majd pillanatok alatt visszafordíthatatlanul bele is szeretett. Igen, ebbe a kissé nehézkes és ellentmondásos hölgyeménybe, aki ha nem is egy bomba nő, de minden hibájának ellenére úgy tud, és úgy lehet szeretni ahogyan az csak egy szláv lelkületű asszony esetében lehetséges.

A Ha nem is egy bomba nő M. Nagy Miklós első regénye, habár már számtalan fordításával és publicisztikai munkájával bebizonyította, hogy mestere az olykor kényes és szeszélyes természetű szavaknak. Mint minden önéletrajzi jellegű műnél, a Ha nem is egy bomba nő esetében is elkerülhetetlen problémák merülnek fel: milyen mértékben mosódik egymásba a fikció és a realitás? Az emlékek mozaikszerűen, ugrálva törnek elő, felidézésükben pedig az író egyik legjobb barátja és egyben alteregója, az orosz Armigero segít. Armigero közbeszólásaival kapcsolatot teremet a fiktív és a valós eseményeken alapuló történetek között. Akár egy egész estés kocsmai beszélgetés is lehetne az ővéké: pár sör után a meg nem történt eseményeket is valósnak érzékelik, és a történet idő- és eseményszálait nem kötik össze logikusan. Ebben az esetben ez a feladat az olvasóra vár. Száz darab emlékmozaikból tevődik össze a a regény ,,cselekménye”, és ezeket egymáshoz illesztve rajzolódik ki az az elvont fogalom, amit mi szenvedélynek nevezünk. Szenvedély az orosz irodalom, az orosz nők, az Olgák, Másák, és Szásák iránt. Minden meg van benne ami egy szerelmesregényhez szükséges, csak minden egy kicsit másképpen.

M. Nagy Miklós felsorakoztatja a klasszikus és a kortárs orosz irodalom kiemelkedő figuráit, mindenkihez egy-egy Szerb Antal-féle szórakoztató és szellemes anekdotát fűzve. A fel-felbukkanó karakterek szájából pedig megismerhetjük és megérthetjük az oroszok viszonyulását a ,,kis Magyarországhoz” és fordítva. A Ha nem is egy bomba nőben megjelenő vágyakozás az olvasóban is gyökeret ver, ugyanis a könyv végeztével garantáltan hasonló és felbecsülhetetlen értékű kötődésre leszünk kiéhezve. Ehhez pedig nincs mese, fejest kell ugrani az (irodalomi) életbe.