Jim Morrison és az ördögűzés

Scott Derrikson egy valamit jól tud: időzíteni. A Távozz tőlem, Sátán című legújabb horrorja ugyanis úgy kerül a mozikba, hogy a római katolikus egyház hivatalosan is elismerte az ördögűzés procedúráját.

William Friedkin 1973-as többszörös Oscar- és Golden Globe-díjas Ördögűzőjének sikere után, a horror filmek mai napig egyik legkedveltebb témája maradt a katolikus egyház e titokzatos és hátborzongató gyakorlata. Éppen ezért az a rendező aki az évek során felgyűlt számos feldolgozás után újra előveszi ezt a témát, igen nagy fába vágja a fejszéjét. Scott Derrikson Ördögűzés Emily Rose üdvéért című filmje után még egyszer neki gyürkőzött ennek a feladatnak, és ebben az esetben is a fejsze húzta a rövidebbet.

A horror filmek kedvenc fogásával indít a film, a főcím ugyanis rögtön nagy betűkkel hirdeti: valós események alapján. Pár perces ,,oknyomozói” munka után kideríthető, hogy valóban létezik New Yorkban egy Ralph Sarchie nevű exzsaru, aki Beware the night című könyvében fogalmazta meg találkozását az általa felételezett természetfeletti erőkkel.

A történet keretét három veterán katona adja, akik iraki bevetésükből hazatérve furcsa viselkedési formákat öltenek, majd önmagukból kivetkőzve agresszívvá és kezelhetetlenné válnak. Ralph Sarchie (Eric Bana) természetesen azonnal kiszimatolja, hogy az esetek között összefüggés van, majd amikor társával kezdenek kifogyni a racionális magyarázatokból ,,véletlenül” felbukkan a színen egy jóképű exdroggfüggő pap (Edgar Ramirez), aki felvilágosítja Sarchiet a számunkra már egyértelmű tényről: itt bizony régi ismerősünk, a sátán áll már megint a háttérben.

Az ördögűzéses történet a maga törvényszerű kliséivel még nem lenne bukásra ítélve, hiszen annyi feldolgozás után még mindig megmozgatja a nézők fantáziáját. A jó horrora kiéhezett közönséget pedig hálás feladat lenne megetetni, tekintve az utóbbi év horror film terméseit. A Screen Gems filmekből már ismerős szürkés-kék színvilág jó kis alapot nyújt a sztorinak, de a történet hihetetlenül kiszámítható, a karakterek irritálóan semmilyenek, és bár hiába ugrunk föl az ijesztgetős hangeffektek miatt, úgy érezzük már megint olcsón rászedtek minket.

Scott Derrikson tehát ismét elhúzta a mézes madzagot a horror rajongók orra előtt azért, hogy a nézőközönség megint korgó gyomorral menjen haza. Arra pedig végképp nem találunk magyarázatot, hogy Jim Morrisonnak mi a fene köze van ehhez az egészhez? Talán ha visszafele végighallgatjuk az egész The Doors diszkográfiát, magyarázatot találunk erre is…

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére