Mostanra már kifundált valamit a zenekar: ez a valami pedig a stilisztikai bővítés. Sok stílus találkozik itt a technótól a rockon át a lakodalmasig, de sajnos nincs meg a homogén zenei karakter, amely ernyő alá vonja, és albummá forrasztja a nóták laza halmazát – zenei értelemben persze, a szövegvilágban megvan a tartalmi ernyő, de erről majd később.
A dalok kicsit olyanok, mint az össze nem illő áruk, amiket egy sietős-rohangálós bevásárlás során vág az ember fia/lánya a kosárba. Ráadásul ez a zenei ezerarcúság rendelkezik egy komoly hátulütővel: egyik stílusban sem sikerül elmélyedni, így mindenhol megmaradunk a felszínen. Ez már csak azért is zavaró, mert a nóták alapötlete és szerkezete azt sejteti, hogy a Kelemen Kabátban tagjai értik és érzik a zenét. Egyszerűen csak sokat markoltak, és keveset fogtak végül.
A szövegek terén a szerzők azért kitettek magukért, és mondanivalóért sem kell a szomszédba járniuk. A dalok meghallgatása közben számtalanszor kaphatjuk magunkat azon, hogy egyetértően és mosolyogva bólogatunk. „Én is ezt érzem, csak sosem tudnám így megfogalmazni” – gondolhatja mindenki, aki egy kicsit is nyitott szemmel jár a világban.
A Kelemen Kabátban 2011-ben hívta fel magára a köz figyelmét a Nyári dallam című szerzeménnyel, amelyet az Isten is arra teremtett, hogy az ifjak megosszák a neten, inkább humoros tartalomként, mint muzikális élményként. A banda az Euro-dance világából merített, mielőtt összehozta volna a mostani stilisztikai dzsungelt, amit első sorban azoknak ajánlunk, akiknek egy zenében a frappáns, elgondolkodtató szövegek és a beat fontosabb a muzikális mélységnél.
Hozzászólások