A neutroncsillagok a világegyetem egyik legmokányabb képződményei, náluk talán csak a fekete lyukak durvábbak. A neutroncsillagok átlagosan kb. 20 km-es átmérővel rendelkeznek és annyira sűrűk, hogy tömegük eléri a Nap tömegének a másfélszeresét – ha ez így nem tűnik soknak, akkor inkább úgy mondjuk, hogy egy kockacukornyi neutroncsillag darabot a patikamérlegre téve kb. a Mount Everest súlyát kapjuk, ráadásul meghajlítják maguk körül a teret is.

A gravitációs vonzása olyan erős, hogyha egy, a csillagtól 1,5 méter magasságban lévő párkányról belevetnéd magad, akkor ezen a rövid úton 6,4 millió km/órás sebességre gyorsulnál fel, ami azért picit jobban megviselne, mint a hullámvasutazás. De mi ez a sci-fis nevű képződmény egyáltalán? Az atomok finoman szólva sem a helykihasználás bajnokai és kis (=sok) bindzsizéssel azért össze lehetne őket úgy rakni, hogy például az Eiffel-torony beférjen egy gyufásdobozba.

A neutroncsillagban kb. ez valósul meg: keletkezésének az előzménye az, hogy egy Napnál nagyobb méretű csillag életpályája végén iszonyatos fényességgel felrobban (szupernóva), a csillag központi magja viszont a nukleáris reakciók hiányában elkezd a gravitációnak engedelmeskedve összetömörülni. Olyan sűrűség és nagy nyomás keletkezik, hogy az atommagokba belenyomódnak a normális esetben egyébként körülötte dzsaló elektronok és így a pozitív töltéssel rendelkező protonokat semlegesítve neutronban gazdag atommagok keletkeznek. A műkorcsolyázóknál jól megfigyelhető, hogy minél kevésbé áll ki a testük síkjából a kezük, annál gyorsabban tudnak pörögni: ez a neutroncsillagnál is így van, ahogy összemegy eredeti méretének akár a milliomodára, a perdülete megmarad és ettől extrém módon felgyorsul a pörgése, a legdurvább másodpercenként több mint 700-szor pördül meg a saját tengelye körül, amivel eléggé élhetetlenné teszi a környezetét – ha legközelebb a fz szomszédod hangosan hallgatja a Jolly és a Románcokat, akkor gondolj majd erre.

Még több vagányság ITT!