2014. április 10.

Carbonfools az Akváriumban

Április 10-én lép fel idén először a fővárosban az elit elektro-alakulat. A srácok hazatértek külföldi miniturnéjukról, hogy ismét belevágjanak a pesti éjszakába.

A Carbonfools első idei pesti fellépésére április 10-én az Akváriumban kerül sor. Sűrű hónapok állnak a banda mögött: tavaly több mint száz koncertet adtak, 2014-et egy európai kiruccanással (Berlin, London, Edinburgh) nyitották, és egy jótékonysági koncertet is lebonyolítottak. Közben kisült, hogy egy új lemez is napvilágot lát a közeljövőben, az első dal és a klip már finisben van.

http://antropos.hu/data/8596/2.jpg

A Carbonfools zenéje elektro-élő hibrid. 2001-ben alakultak, akkor még egy szitárművész, Tóth Szabolcs is erősítette soraikat. Első lemezük, a Poisoned Goulash 2004-ben jelent meg, és mind a kritika, mind a szakma részéről kedvező fogadtatásban részesült. Fehér Balázs énekes 2006-ban csatlakozott a kompániához, és jelentős stílusváltást indukált jelenlétével. A vele elkészített Carbonheartra azonban 2008-ig kellett várni.

Ezen a lemezen stabilizálódott a banda ma is ismert zenei karaktere, amely az évek során szépen színesedett, de jelentősen nem tért már le a kitaposott ösvényről. Az idők során techno-space rock hangzásuk nagyon sok elemmel bővült (pl. blues, new wave), ebben a szellemben készült el két évvel ezelőtt a Carbonsweet korong, amely annak rendje és módja szerint be is aranyozódott. Rengeteg jól sikerült remix is a nevükhöz fűződik. Az elmúlt két évet javarészt végeláthatatlan turnékkal töltötték. Ezúttal úgy néz ki megtörik a sorminta, és nem kell négy évet várni a következő lemezre, hanem már idén a kezünk közé kaparinthatjuk. Az Akváriumos bulin minden bizonnyal el is hangzik róla egy-egy szerzemény.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére