A sok szempontból hiányos Newton-féle tömegvonzás elve azt mondta ki, hogy két, bármilyen tömegű test között fellép egy kölcsönhatás, amely a testek tömegével egyenes arányban nő, illetve távolságukkal négyzetesen csökken, emiatt lehet hogy a kb. 100 millió km-re lévő, Curiosity tömegével kiegészült Mars bolygó ugyanannyira vonz tömegével egy átlagos testsúlyú Napi Vagányság olvasót, mint egy káposztásmegyeri panelház 30 méter távolságból.

Einstein általános relativitáselmélete a gravitáció egy másik megközelítését boncolgatta: szerinte a tömeg elhajlítja maga körül a teret és ez okozza a tömegvonzást. Ezt legegyszerűbben úgy lehet lemodellezni, hogy egy négy sarkánál kifeszített gumilepedőre középen ráteszünk egy tekegolyót. A golyó felé haladva egyre meredekebbé válik a lepedő süppedése (=egyre nagyobb a gravitációs vonzása), egy másik tárgyat a lepedőre helyezve pedig azt tapasztalhatjuk, hogy a tekegolyó felé kezd el gurulni, mintha az vonzaná magához. A Föld a nálánál kb. 330.000-szer nehezebb Nap körüli, ellipszis alakú pályájának is ez a magyarázata:a Nap tömegével meghajlítja maga körül a teret, a Föld pedig ennek a gravitációs gödörnek a lejtős falán száguld és az egyetlen ok, amiért nem csapódik bele az izzó csillagba, az a tempomattal beállított 30 km/s sebessége az űrben – a Naphoz közelebbi bolygók emiatt gyorsabban keringenek, a távolabbiak pedig lassabban, mivel kisebb gravitációs hatást kell legyőzniük. Kb. ugyanez mozgóképen:

Az megvan, amikor a strandon feltűnik egy annyira kövér ember, hogy mindenki őt kezdi el bámulni és így akaratlanul is ráirányítja a figyelmet azokra a félgörögdinnyemellű jócsajokra, akik mellett elhalad? A gravitációs lencse is picit ilyesmi: Einstein észrevette, hogy a hatalmas tömegű csillagok, galaxisok mellett elhaladva a fény az általa bejárt egyenes útvonalról letér, ami azért meglepő, mert a fény elemi részecskéinek (fotonoknak) nincs tömege. Az eltérést csak azzal tudta magyarázni, hogy a térhajlás miatt az egyébként egyenes vonalú mozgást végző fény is arányosan meghajlik és így görbeségével lényegében egy lencsét képez, ami képes felerősíteni és láthatóvá tenni az egyébként nehezen megfigyelhető, távoli csillagokat és bolygókat (az illusztráción a gravitációs lencse sematikus modellje).