A selfie-k csodálatos világa

Az internet megjelenésével és annak egyre populárisabb jelenlétével számtalan új „művészeti ág” született. Szinte lehetetlenség lenne felsorolni az összeset, ezért most inkább kiválasztottuk a jelenleg leginkább népszerűbbet, a selfie-t.

A kifejezést arra használjuk, amikor valaki önmagáról készít képet (leginkább okostelefonnal vagy fényképezőgéppel), és azt közzéteszi valamelyik híres szociális oldalon, mint például az Instagramon vagy Facebookon.

Természetesen, mint a legtöbb esetben itt is megoszlanak a vélemények, de szó nélkül senki nem megy el a téma mellett. Vannak, akik teljesen elítélik és inkább a spontán képeket részesítik előnyben és vannak, akik szinte kötelességüknek érzik, hogy naponta legalább egy selfie-vel megörvendeztessék ismerőseiket.

A selfie aktualitását és fontosságát mutatja, hogy tavaly az Oxford szótár szerkesztőbizottsága az év szavának választotta. A bizottság kutatásai szerint a kifejezést először 2002 körül használták egy ausztrál fórumon, amikor valaki egy önmagáról készített rossz minőségű fotót kommentált a következőképpen: „Elnézést a rossz minőségéért, de ez csak egy selfie.” A kifejezés egyébként a tavalyi évben vált széles körben használttá.

A selfie története meglepően régi időkre nyúlik vissza, egyes források szerint az első képet önmagáról egy philadelphiai kémikus, bizonyos Robert Cornelius készítette 1839 októberében. Miután Robert felállította masszív fényképezőgépét, elé rohant és hozzávetőlegesen tíz percet volt kénytelen mozdulatlanul tölteni, hogy a kép sikeresen elkészüljön. Érdekességképpen Robert később egy fotósboltot nyitott (az egyik legelsőt az államokban), amit később bezárt, hogy családi vállalkozást indítson.

Azonban felmerül a kérdés: ki használta először hivatalosan is a „selfie” kifejezést? Jennifer Lee Instagram felhasználó nevéhez fűzhető a kifejezés első tudatos használata, aki 2011. január 16-án posztolt önmagáról egy képet, azonban a kifejezés csak 27-én került a kép mellé, amikor is az Instagram bevezette a „hashtag” funkciót.

Most pedig csemegézzünk a leghíresebb és legérdekesebb selfie-k között:

Talán az egyik leghíresebb selfie-t pár fiatalnak volt szerencséje elkészíteni a Római katolikus egyház vezetőjével, Ferenc pápával.

Ezt a képet akár vezető selfie-nek is nevezhetnénk, amin egyenesen az amerikai elnököt, az angol és dán miniszterelnököt láthatjuk selfie készítés közben Nelson Mandela tavaly decemberi megemlékezésén.

Mindenképp érdemes megemlíteni Mike Hopkins űrben elkövetett selfie-jét, amelyet tavaly karácsony éjjelén készített és a hivatalos NASA Intagramon közölték először. Talán ezt nehéz lesz felülmúlni.

Természetesen a színészeket sem hagyja hidegen a selfie gondolata, itt éppen Tom Hanks-et láthatjuk, ahogy egy Trabanttal pózol Németországban.

Benny Winfield Jr. se nem híres, se nem űrhajós, azonban képeit nehéz szó nélkül hagyni. Az úriember ugyanis azzal vívta ki magának a „koronázatlan selfie király” címet, hogy minden nap készít magáról egy képet. Képei meglehetősen hasonlóak, azonban lelkesedése mindenképp tiszteletreméltó.

A selfie őrület olyan méreteket öltött, hogy idén még egy „olimpiát” is rendeztek, amelynek lényege, hogy ki tud minél extrémebb képet készíteni önmagáról. A képeket nézegetve felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon mindenki biztonságban megúszta-e a képek utáni másodperceket.

A plankolást is érdemes megemlíteni, amelyet bőven övezett akkora népszerűség, mint jelenleg a selfie-ket. A plankolás magyarul vigyázban fekvést jelent és lényege, hogy minél lehetetlenebb helyeken feküdjenek hason az illetők, kezüket szorosan testük mellett tartva.

Kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen az internet csodálatos felületet biztosít minden olyan őrületnek, amelyre korábban nem volt példa.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére