-Ez az Oravecz-jelenség annyira különleges dolog, az emberek nem tudnak behatárolni téged.
-Pont azért támadnak, mert nem tudnak hova tenni. Nekem ez egy nagyon nagy félelmem volt, hogy nem vagyok elég izgalmas, és nem fognak velem foglalkozni. Gondolj bele, van egy sztorid, de te vagy az egyetlen, aki hisz benne, és ez vagy átragad az olvasókra, vagy hatalmas csalódás lesz.

-Vajon miért nem látják az emberek a munkát, amit belefektettél ebbe a jelenségbe?
-Ők azt hiszik, hogy ez az egész csak úgy robbant, én pedig elszálltam. Azzal senki sem foglalkozik, hogy hat éven keresztül írtam úgy, hogy minden újságíró és médiában dolgozó ismerősöm kinevetett.

-Szerinted kik nem szeretnek téged?
-A kultursznobok. Teljesen ki vannak akadva, hogy a mai fiatalok engem olvasnak, de most gondolj bele, amikor én nem voltam, nem is olvastak. Nagyon sok levelet kapok lányoktól, hogy az én könyvem volt az első, amit elolvastak, és azóta több könyvet is a kezükbe vettek. Ezzel pedig el is értem a célomat.

-Hogy éled meg, hogy mindig hasonlítgatnak valakihez?
-Az emberek ilyenek, ezt el kell fogadni. Ha valamit nem tudnak meghatározni, akkor hasonlítgatnak valakihez, de gondolj bele, hogy majd jönnek az új Oravecz Nórák, mert látják, hogy ezt megéri csinálni, aztán majd őket hasonlítják hozzám.

-Mi az alkotás folyamata nálad?
-Egyáltalán nem tudatos. Úgy képzeld el, hogy bárki előtt megírok egy bejegyzést. Leülök a gép elé, és öt perc alatt tudom, hogy mit kell nekem leírni aznap. Ez csak úgy jön, nekem nincs olyan, hogy agyalok felette. Nem is menne, mert türelmetlen vagyok.

-Mi a legfőbb célod az írással?
-Nekem nem volt célom, hogy íróként befussak. Írnak ilyeneket, hogy az önmagára írónőként tekintő Oravecz Nóra… Ki a franc mondott ilyet? Soha nem mondtam ezt, ti találjátok ki, nem én! Az elmúlt fél évben megbarátkoztam a kifejezéssel, hogy blogger vagyok. Én csak csinálom, ösztönösen. Adni akarok a fiataloknak, mert látom, hogy mennyire szükség van erre a világban. Meg kell találni a jó témákat, és ezeket úgy be lehet csomagolni, olyan laza szavakkal, fordulatokkal kiadni magadból, hogy azt el is olvassa a huszonéves réteg.

-Nagyon sokszor mondod azt, hogy nem tudsz írni.
-De nem tudok, tényleg! Figyelj, nemcsak én mondom ezt, hanem mások is. Ez olyan dolog, hogy egy réteget szolgálok, és ez a réteg ezt veszi fel. Nálam a regény varázsa az, hogy úgy írok, amit el akarnak olvasni, mert gördülékeny és kapnak valamit.

–99 léleksimogató gondolat a címe az új könyvednek…
-Ez csak onnan jött, hogy harminchárom hónapja írom a Facebookot minden áldott nap, és a rajongók kérték, hogy gyűjtsem össze őket. Ez érthető, az emberek szeretik a számukra fontos dolgokat fizikailag is érezni. Az anyagi része pedig minden támadás ellenére sem fontos, hiszen ezt másból biztosítom magamnak.

-Mi a kedvenc könyved?
-Eckhart Tolle: Most hatalma. Imádom, egy rajongóm ajánlotta nekem. Budapesten csak egy helyen lehet kapni, elmentem, és az utolsó darabot el is hoztam. Elég sok ilyen sorsszerű dolog van az életemben.

-Tudnál még ilyen sorsszerű dolgot mondani?
-Lisszabonban eltévedtem, és volt egy fiú, aki áll velem szemben a piros lámpánál, gondoltam, őt megkérdezem. kiderült, hogy van blogja neki is, ugyanaz a célja, mint nekem, ugyanaz a hozzáállása az élethez, és majdnem minden napot együtt töltöttünk. Előtte volt nekem az a nagy összetörésem, ami pont arról szólt, hogy elérsz egy csomó mindent, és egy idő után beleszürkülsz. Én is ember vagyok, néha hibázok, és elfelejtem azt, hogy mennyit dolgoztam ezért, és tudnom kell élvezni. De jött ez a fiú, aki arra az életre vágyott, ami megvan nekem, és ez rámutatott arra, hogy más hozzáállás kell. Nincsenek véletlenek, például már aznap kerestek Amerikával kapcsolatban.

-Mesélnél Amerikáról?
-Gyerekkorom óta őrületem, és úgy gondolom, hogy semmit sem érzek véletlenül. Ha valamiről éreztem, hogy meg kell csinálnom, az sikerült is. Úgy néz ki, hogy Amerika könnyebben össze fog jönni, mint gondoltam, persze ebben rengeteg munkám is van. Nem azt a példát akarom adni a fiataloknak, hogy szar itt élni, és ki kell menni külföldre. Nekem itt is jó, csak érzem, hogy több van magamban, és tartozom magamnak ennyivel, meg természetesen nekik is, hogy lássák, ezt is lehet. Itt is voltak támadások, hogy a Nóra mit képzel magáról, hogy majd biztos ki akar menni Amerikába írni, és híressé válni, és ó szegény. Nahát, ők az ó szegények, mert nekem van egy szakmám, social media manager vagyok, és én abban akarok profi lenni.

-Ez a spiritualitás hogyan jött? Volt valami kezdete ennek?
-Igazából én egy olyan családban nőttem fel, ahol nagyon-nagyon hittek az angyalokban. Fontos, hogy mindenki higgyen valakiben. Valaki Istenben hisz, valaki Buddhában, és ez fontos. Mindig láttam, hogy ott vannak a porcelánangyalok, akikben hinned kell, mert ott vannak, és vigyáznak rád. Mindenkinek kell valaki, aki vigyáz rá. Annak idején nagyon pesszimista voltam, de valaki azt mondta, hogy kezdjek el írni minden nap, írjam ki magamból azt, ami bánt. Egy idő után meg fogod unni, hogy beszélj róla, és akkor fogod feldolgozni, és elengedni. Kívülről tudod nézni önmagad, és a problémáidat.

-Hajlasz arra, hogy negatívabb legyél, mint régen?
-Nem nagyon. Nekem is vannak olyan napjaim, mikor nem esik jól írni, de ráerőszakolom magamra, és ezt nagyon sokan nem teszik meg. Érzik, hogy kell valamit csinálni, de azt mondják, hogy kényelmesebb itthon ülni. Nekem is kényelmesebb lenne a kutyával sétálni, de sokkal többet jelent az, hogy most itt legyek, és beszélgessek veletek.

-Büszke vagy?
-Én úgy vagyok ezzel, hogy ezt a büszkeség dolgot nem érzem, inkább azt, hogy nem tudok még eleget. És ez jó, mert így tudok fejlődni, meg addig van bennem az, hogy tanuljak. Soha nem elégedhetsz meg azzal, amit már tudsz.

-Lesz valaha olyan pont, amikor azt mondod, hogy igen, megcsináltad?
-Szerintem soha. Ettől vagy boldog, hogy látod, hogy ki tudsz még találni valami új, színes dolgot, Ha itt maradnék Magyarországon örökre, az olyan megalkuvás lenne, hogy nem mertem, és ráfogom arra, hogy itt tök jó. Igen, tök jó, de tudom, hogy kint is kipróbálhatnám. Engem mindig jobban izgatott az, hogy a dolgokat nagyban csináljam, hogy valami különlegeset alkossak.